Tekintettel arra, hogy a tajtékpipametszés kultúrtörténetünk, iparművészetünk fontos része, ezért indokoltnak tartom a vele kapcsolatos fogalmak értelmezését, kifejtését.
Tajtékpipa (Pinter aukciósház)
Kitűnő írást közölt Oláh-Gál Róbert Bolyai-kutató, egyetemi oktató Bolyai Farkas, Gauss és a pipa címen a Népújság 2017. május 12-i számában. A két illusztráció ez alkalommal is felkeltette az érdeklődésemet a domborműves pipák iránt. A tanár úr kellőképpen megvilágította a pipa szerepét a két jeles tudós szellemi-lelki kapcsolatában. Az alsó illusztrációról megállapítható, hogy az ismeretlen mester ezt a pipát tajtékkőből faragta művészi tehetséggel.
Tekintettel arra, hogy a tajtékpipametszés kultúrtörténetünk, iparművészetünk fontos része, ezért indokoltnak tartom a vele kapcsolatos fogalmak értelmezését, kifejtését. Itt említem meg: már 25 éve múlt, hogy gyűjtöm, tanulmányozom a tajtékpipákról szóló írásokat, ismertetéseket, könyveket. A megjelölt hely, tér számomra szűkös, ezért kerülöm a példák halmozását.
Tajték, tajtékkő: szürkés vagy sárgásfehér színű tengeri üledék, szakmai körökben emlegetik szépiolitkő néven is. Ez az ásványi anyag olyan tengeri állatokból és növényekből alakult, amelyek sok millió évvel ezelőtt éltek. Vegyi szempontból vizsgálva magas víztartalmú magnézium-hidroszilikát, vörös agyagba ágyazva, 10-15 méter mélységben található. A legjobb minőségű anyag lágy, képlékeny állapotban fordul elő Törökországban, Anatólia tartományban. A bányászása, párologtatása sok mozzanatból, műveletből álló folyamat, melyet most nem részletezhetek.
De hogyan és mikor juthatott a magyar fővárosba az első olyan tajtékkő, amelyből pipa készülhetett? Erről az alábbi feljegyzés maradt meg: „Andrássy István gróf Rákóczi oldalán harcolt, majd később császári diplomata lett – Törökországban járt követként. A török szultántól ajándékként díszes kardot, két rabnőt és nagyértékű tajtékkövet kapott”. Miután hazatért, a jó hírű pesti ezermesterrel, Kovács Károllyal pipát készíttetett. Az iparművészeti feljegyzések szerint ez a művészi kisipar a 18. században indult fejlődésnek Bécsben és Pesten. Az ékszerészek, órások rendelkeztek azokkal a finom, kisméretű acélszerszámokkal, amelyekkel a tajtékkő felületét meg lehetett munkálni.
A 18. században és a 19. század első felében Pesten német ékszerészek voltak többségben. A fennmaradt pipametszők neve bizonyítja az erős német szerepet. Német anyanyelvükön kívül tudtak magyarul is, a rendelések megbeszélésének nem voltak akadályai.
A domborműves tajtékpipák készítéséhez művészi képzettségre is szükség volt, ezért kevés pénzért nem lehetett értékes pipát készíttetni. Csak a vagyonos társadalmi réteg tudta megfizetni a sok aprólékos munkával, művészi ízléssel alakított tajtékpipákat.
„A mívesen faragott pipát nagyra becsülték a férfiak, nemcsak az élvezetet szolgálta, de fokmérője volt a férfiemberek ízlésének, tekintélyének” – írja Ridovics Anna muzeológus.
Szerencsénkre fennmaradt a budai és pesti pipametszők neve. Budai mester volt Josephus Wurtzinger, Franciscus Pauscher; Pesten működött Georgius Raisch, Franciscus Kronberger, Thomas Trautzl, Johannes Pasperger.
Az Adler család (Óbudán) ötvös, tajtékmetsző és pipakupakoló volt. A pipára metszett mesterjegy segíti a muzeológusokat a korszak, a város, a metsző biztos megállapításában.
Az 1790-es években készült Carolus Goldberger gyöngyösi mester magyar címeres pipája.
A nemzeti törekvések kifejezői a magyar címerrel díszített pipák. A 18. században és a 19. század első felében kedvelt ajándéktárgy volt a pipa. Egyes esetekben a barátságot kívánta erősíteni, máskor jeles egyéniségek iránti tiszteletet hordozott. Például vármegyei országgyűlési követek a nevükkel és címerrel ellátott pipát adták át Kossuth Lajosnak, biztosítván őt elvi támogatásukról.
A metszett pipatörzsön ilyen témákat is találunk: klasszicizáló mitológiai jelenetek, vallásos témák, allegóriák, emblematikus motívumok, a dicső múlt, korabeli történelmi események, vadászjelenetek, betyáralakok, muzsikusok, táncoló párok. A tajtékpipát minél gyakrabban szívni kellett, és a használattól, a dohány lassú égésétől nemes pír ült ki a pipa felületére. A gondosan metszett, kiszívott pipának országos híre kelt. Erről győznek meg Mikszáth egyes művei.
Szenvedélyes pipagyűjtők számunkra hihetetlenül nagy összegért, vagyontárgyért vásároltak meg egy-egy remekművet. Példaként említhetjük a nemes Blaskovits Józsefet, aki „történelmi értéke miatt egy bikát és hat tehenet adott a rokonának válságul” – írja Ridovics Anna muzeológus.
A 19. század elején számos nemesi kúriában volt pipagyűjtemény. A háborúk idején a többségük eltűnt, elkallódott. Jó, hogy megmaradt a tápiószelei Blaskovits-gyűjtemény, amely több nemzedék szorgalmának eredménye, napjainkban is látogatható 200 remek darabjával, a Magyar Nemzeti Múzeum után ez a második legnagyobb gyűjtemény.
Azt is érdemes megemlíteni, hogy a 2000 áprilisában Keszthelyen nyitott A magyar pipa története; A magyar történelem a pipákon című kiállításra dr. Osskó Irnák Németországban élő neves magyar pipagyűjtő 60 magyar vonatkozású remeket kölcsönzött.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
