Pillanatképek írókról, könyvekről a Nemzetközi Könyvfesztiválról

Mióta a Millenáris Park nagy épületeiben, szép zöld dombjain, a szabadtéri sátrakban zajlik a Nemzetközi Könyvfesztivál, mind a négy napján óriási tömegben özönlik a budapesti közönség, akárcsak egy nagyvásárra, hogy kézbe vegye, megszemlélje, aztán hátizsákban, szatyrokban cipelje a szerzeményét, a megkívánt vagy rég óhajtott könyvet. Ilyenkor nem fél az ember a tömegtől, a sodródástól, mert egy akarat van, az érdeklődés, a megcsodálás, a kedvezményes vásárlás, sokaknak a találkozás, pódiumműsor, dedikálás, egy kávé, fagylalt a barátokkal, akikkel egy évben egyszer biztosan lehet itt találkozni. Egyszóval esemény, jó időtöltés ez minden évben tavasszal, és mindig hoz valamilyen kellemes meglepetést. Talán sosem volt ennyi könyvújdonság, akár világirodalom, akár magyar irodalom az utóbbi 10 évben, mint amennyit most a könyvkiadók kiraktak standjaikra. Pedig volt olyan stand, ahol négy kiadó is együtt állította ki újdonságait, igaz, körbepolcozva, és volt olyan könyvhalom, ami pillanatonként fogyott, de azonnal hozták az utánpótlást. Mintha egy óriási nagy kirakatba vagy szabad polcos könyvtári termekbe tömörült volna az ország minden könyvesboltja.

Először a kürtős kalács, utána Az obsitos

Már a kapuban kis asztalokkal, vaníliaillattal fogad a kürtőskalácsos bódéja. Fényes a cukormáz a szépen piruló kalácsokon, és szépen kérem, hogy az enyémet ne forgassa semmilyen ízesítőbe, mert csak ez az igazi. Így felszerelkezve elindulok a kanyargós ösvényen, jó rockzenét hallok, a színházterem körül fiatalok ujjonganak a jókedvű együttesnek, de meg is állít egy díszleteket rögtönző kis csapat, 12-14 éves fiúk, lányok, Kodály zeneiskola feliratos táblával, színpadot rögtönöznek a zöld pázsiton, kerek asztal kerül középre, körbe-körbe már felállnak a kosztümös szereplők, és dobpergéssel megkezdődik a színjáték. Az asztalka mellett pedig „Hárman valának együtt, a potrohos bíró,/ Egy obsitos vitéz, és a furfangos író.” (Úgy 12 éves formák az atyafiak!)

Ez alighanem Garay Obsitosa, a narrátor is kilép és megerősíti: „Mátyás király sem nyert tán több éljent a Dunán,/ Mint mennyit Háry János, az obsitos magán”. A kosztümös szereplők ezután együtt éneklik a kezdő dallamot.

Ennél jobb ötlete sem lehetett volna bármely rendezőnek, hogy egy iskola növendékei itt ilyen szép, csengő hangon, gyermeki jókedvvel adják elő Az obsitost, a daljáték részleteivel. A füves domboldalra gyorsan letelepedett közönség, az ámuló felnőttek nagyokat kacagnak, tapsolnak, így kezdődött számunkra a könyvfesztivál a magyar irodalommal és zenével, a nagyotmondó obsitos meséivel.

A B épület ilyenkor a legfontosabb, ott sorakozik fel standjaival, pavilonjaival a sok hazai és külföldi kiadó vagy kulturális intézmény. Az előcsarnokban, az eligazító, kerek pultján mindenfajta szórólap, 400 programról részletesen, hol láthatók a kiállítások, hol vannak könyvtári programok. Mindjárt az első kiállítás a Széchényi Könyvtár rendezésében a 220 éves magyar könyvpiac legrégebbi könyvkiadóinak kincset érő remekműveit mutatja be. Klasszikus irodalmunk fénykorának díszes versköteteit, antológiákat, Arany balladáinak díszkiadását Zichy Mihály illusztrációival, képes történelmi albumokat a millenniumi időkből, a Bánk bán díszkiadását és még sok szépet, amit meg kellene jegyezni. De ez csak a kezdet, az Európa, az Alexandra, a Scolar, a Lyra standjai mind elöl vannak, alig lehet megállni a sodródó tömegben. 15-20%-os engedményeket ígérnek a legújabb kiadványokból is, jó, ha tudjuk, mit szeretnénk megvenni, ha tájékozódtunk előre.

Itt van az Orosz Kulturális Intézet, a klasszikus orosz irodalom új kiadásaival, az Oxford University Press és Törökország legújabb irodalmával, elegánsan elrendezett olvasó- és előadó-helyszínével a Budapesti Román Kultúra Intézete. Szeretném, kérném könyveik közül Gabriela Adameşteanu új könyvét, Herta Müller kötetét, de nem lehet megvásárolni. Mondom, hogy írni szeretnék róluk, ahogy már ismertettem könyveiket, máskor megajándékoztak egy-egy új könyvvel, de most elzárkóznak ettől, nem túl szívélyesek, így aztán nehéz beszámolnom a román irodalom újdonságairól. 

 A díszvendég és a dedikálás

Rendszerint egy-egy ország is kiemelten, díszvendégként szerepel, most csak író díszvendég van. Akiket a korábbi évekből megismertünk, így Umberto Eco (2007), Bret Easton Ellis (2008), Ljudmila Ulickaja (2009), Amosz Oz (2010), Per Olov Emquist (2011), Claudio Magris (2012), Michel Quellenbeck (2013), Sofi Oksanen (2014), akik a korábbi években a Könyvfesztivál Nagydíját elnyerték és díszvendégei voltak, több új, magyarul megjelent kötettel vannak jelen. Ugyancsak az előző évek irodalmi Nobel-díjasainak könyvei is megtalálhatók. Nem könnyű átnézni, kézbe venni új könyveiket. De az, hogy ismerőseink, hogy láttuk, olvastuk műveiket, jó érzéssel tölt el a további felfedezéseinkre.

És íme, erre nem is számítottam, itt ül az Európa standja előtti dedikálóasztalnál JONATHAN FRANZEN, a mai amerikai irodalom sikeres és megbecsült, sok nyelvre lefordított, számos irodalmi díjjal jutalmazott írója. Két napja jelen van, pódiumbeszélgetésen, ünnepélyes fogadáson, díjátadáson, nem értem, honnan van még energiája a mai (szombati) dedikálásra, mert a látvány, amely elénk tárul, alighanem rendkívüli. Sok könyvfesztivált megértem, láttam kígyózó sorokat a dedikálásoknál, de azt, hogy az emeletre vezető széles, hosszú lépcsőn több százan várakozzanak, vagy egy-egy lépcsőfokot előre jutva, kezükben a 600 oldalas, vastag könyvvel, esetleg halkan beszélgetve, türelmesen várják, hogy sorra kerüljenek, ilyent még nem tapasztaltam. A látvány felemelő, még úgy is, hogy a lépcsőn lefelé jönnek (!).

Az amerikai író Diszkomfortzóna című regénye, amelyet sokan angolul olvashattak a magyar kiadás megjelenéséig, Franzen életének első húsz évéről szól, életrajzi regénynek is tekintik. Közép-nyugati amerikai társadalomban erre a vidékre jellemző család élete van a középpontban. Franzen családja skandináv bevándorlók leszármazottaiból alakul, ők már amerikai kisvárosi létben, egyetemet végzett apa és anya, példásan szeretnék nevelni gyermeküket. Középpontban a család döntéshozója, az anya. Mit ad ez az átlagos amerikai család és kisváros az irányítás alatt, jólétben felnövő fiatalnak? Hogyan alakul ki a jelleme, hogyan jut el az önismeretig? 

Életrajzának érdekessége, hogy a Swarthmore főiskolán a német irodalom olyan hatást tesz rá, hogy Goethét, Rilkét, Kafkát és Thomas Mannt olvassa, tanulmányozza, kitűnően beszél és olvas németül. Fulbright-ösztöndíjasként Berlinben tanul, később a Harvard egyetem egyik kutató laboratóriumában dolgozik. A New York Times és a Guardian jelenteti meg esszéit, sokat foglalkozik Karl Kraus szatíráival, esszéivel. 

A Fesztivál Nagydíjának átadásakor az írót Háy János, a mai magyar próza jelese mutatja be. Laudációjából érdemes idézni: „Olyan finoman és mélyen ábrázol, hogy beszakad tőle az ember mellkasa. El akartam mesélni pár részletet a könyvből (a Diszkomfortról van szó), de amint belefogtam, elkezdtek csorogni a könnyeim. Inkább abbahagytam, nehogy már könnyekkel áztassam Franzen történeteit. Ki fogja ezután elolvasni?… Nem kívülről ábrázol, nem föntről lefelé, nem bíró, nem ítélkező, esendő, ahogyan esendők a szereplői is, ahogyan esendők vagyunk mindahányan”. Szavait angolul fejezi be, dicséret Bart Istvánnak, a fordítónak, és nagy elismeréssel, tisztelettel, a legőszintébb jókívánsággal köszönti az írót. 

Még elkelt volna egy laudáció

Igaz, nem volt műsoron, de ott ültünk nem is olyan messze az amerikai író asztalától a Libri és az Alexandra standja előtt, és vártuk Csinta Samu földinket, hogy dedikálja nekünk gyönyörű könyvét. Ez volna az Erdély újranemesítői. A szerzőt a Krónika főszerkesztőjeként ismertük, aztán az Erdélyi Naplónál kötött ki, publicisztikája sokszor segít megérteni eseményeket, erdélyi embereket. Könyve hat erdélyi arisztokrata családról szól, akik újra utat vágnak az elkobozott erdőkben, réteken, tiszta források mellé. Milyen emberek, mit gondolnak a jövőről, miben hisznek, meddig van kitartásuk? Jórészt ismerősök, a Telekieket Marosi Ildikó nagy közelségből mutatta be nekünk, nagy riportokban is foglalkoztak velük. Ebben a leírásban, méltó nyomdai kivitelezésben, hozzá tartozó fotókkal elkészült egy kiváló munka, dicséret, köszönet érte és további értékelése még következik. 

Alig néhány méterre egymástól, két hasonló asztalnál, olvasóktól körülvéve, az egyiknél több százan, a másiknál néhányan olvasói lettünk olyan íróknak, könyveiknek, amelyekből az ember bölcsességet, józanságot, szeretetet, hűséget tanul, örül, ha kézbe veszi, gyermekeire, unokáira hagyja, mert az írója látta el kézjegyével. Könyvtárában külön polcon gyűjti az ember az ilyen könyveket.