Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-03-23 16:00:00
A McLaren ausztrál versenyzője, Oscar Piastri rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjon, megelőzve csapattársát, az összetettben élen álló brit Lando Norrist. A 23 éves Piastrinak ez volt pályafutása harmadik – idei első – futamgyőzelme.
A kettős McLaren-siker valójában az egész versenyen nem forgott veszélyben, harmadikként a Mercedes brit versenyzője, George Russell ért célba.
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája negyedik lett, megelőzve a két Ferrarit: Charles Leclerc ötödikként, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton pedig hatodikként zárt.
A rajt után Piastri magabiztosan megtartotta az első helyet, Norris pedig megtámadta, és meg is előzte Russellt, ezzel feljött másodiknak. A dobogós helyeken száguldók mögött Hamilton, Leclerc, valamint Verstappen következett.
A 14. körig nem változott a sorrend, akkor előbb Hamilton, majd Verstappen, illetve Piastri és Russell is a boxba hajtott kereket cserélni. A 16. kör elején Norris és Leclerc is friss abroncsokat kapott, a McLaren brit versenyzőjét pedig Russell lendületből meg tudta előzni, amikor visszatért a pályára. Rövidesen Norris a célegyenesben lehagyta a Mercedes brit pilótáját, és visszaállt másodiknak Piastri mögé. Mögöttük Russell száguldott, Hamilton pedig elengedte maga mellett a nála szemmel láthatóan gyorsabb Leclerc-t, aki így már negyedik volt.
A folytatásban a mezőny nagy része az egykiállásos boxstratégia mellett döntött, így az élmezőnyben nem történt változás. Hamilton ugyan a 38. körben kiállt egy újabb kerékcserére, emiatt hatodiknak csúszott vissza, de megpróbálta üldözőbe venni az ötödik Verstappent. A leintésig viszont nem sikerült utolérnie a holland címvédőt, aki néhány körrel a vége előtt megelőzte Leclerc-t, így végül negyedik lett.
A Kínai Nagydíjon kettős pontszerzéssel zárt az amerikai Haas istálló, miután a francia Esteban Ocon hetedikként, a brit Oliver Bearman pedig tizedikként fejezte be a viadalt.
A vb két hét múlva Szuzukában, a Japán Nagydíjjal folytatódik.
* versenyzők: 1. Norris 44 pont, 2. Verstappen 36, 3. Russell 35, 4. Piastri 34, 5. Antonelli 18, 6. Leclerc 18, 7. Hamilton 17, 8. Albon 12, 9. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 8, 10. Ocon 6, 11. Nico Hülkenberg 6 (német, Sauber), 12. Cunoda Juki (japán, RB) 3, 13. Bearman 1;
* csapatok: 1. McLaren 78 pont, 2. Mercedes 53, 3. Red Bull 36, 4. Ferrari 35, 5. Williams 12, 6. Aston Martin 8, 7. Haas 7, 8. Sauber 6, 9. RB 3.
Forma-1-es Kínai Nagydíj, Sanghaj (56 kör, 305,066 km)
* pontszerzők: 1. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:30:55.026 óra, 2. Lando Norris (brit, McLaren) 9.748 másodperc hátrány, 3. George Russell (brit, Mercedes) 11.097 mp h., 4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 16.656 mp h., 5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 23.211 mp h., 6. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 25.381 mp h., 7. Esteban Ocon (francia, Haas) 49.969 mp h., 8. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 53.748 mp h., 9. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 56.321 mp h., 10. Oliver Bearman (brit, Haas) 1:01.303 perc h.;
* pole-pozíció: Piastri.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság Kínai Nagydíjának első szabadedzésén a sanghaji versenypályán 2025. március 21-én, két nappal a futam előtt.
Fotó: MTI/EPA/Alex Plavevski