Autó hátán autó a város utcáin, egyre rosszabb a helyzet,
lassan már senki sem jár gyalog – állapítja meg lemondóan a mellettem fekvő páciens. A kezelőben vagyunk, csak egy paravánként szolgáló kék lepedő választ el, nem ismerjük, nem látjuk, csak halljuk egymást. Hatvanöt év körüli férfi, tudtam meg később az asszisztensnőtől. Miközben a város dolgait osztottuk, arra gondoltam, tősgyökeres marosvásárhelyi lehet, hiszen arról beszél, hogy az ‘50-es években a Kossuth Lajos utcán fociztak, heti kétszer ha elhaladt egy gépkocsi, leginkább lovas szekerek jártak. (Nem napi, heti két alkalommal – nyomatékosított.)
Hát igen, kicsit másként lehetett, semmiképpen sem úgy, mint mostanság, amikor leginkább „egyszemélyes” autókat látni mindenfele cikázni, a szűk utcák bedugulnak, egyes városrészeken ráadásul robogó kamionok törik fel a pár éve leterített aszfaltburkolatot, a járművek kipufogógáza miatt olyan szennyezett a levegő, hogy sokszor fulladozunk. Nemhogy gyalog, de kerékpárral sem ajánlatos „átsuhanni” a forgalmas utcákon, egyrészt a balesetveszély miatt, másrészt beszívjuk a szálló port, benzingőzt stb. – tettem hozzá.
Nemcsak tüdőbeteg van egyre több, hanem egyéb betegségekben is nagyon sokan szenvednek – állapítottuk meg nagy egyetértésben. Ő még emlékezett arra, hogy valamikor a tüdőbetegeket az ország minden részéből Marosvásárhelyre küldték gyógyulni, ma már elküldik őket a városból. És végül mindketten megállapítottuk, hogy buszon utazni sem kellemes. Főleg ezeken a mai buszokon, maxitaxikon. Nem elég, hogy rozogák, lehurboltak (nemrég egy tanácsos mesélte, hogy talán ezentúl fertőtleníteni is fogják az autóbuszokat, mert eddig nem tették), de sokára jönnek, tele vannak, és a jelzőlámpáknál akár négyszer is „elkapják a pirosat”. Még azoknak sem kellemes, akik pillanatnyilag ingyen buszozhatnak. Jut eszembe, még mindig bevett szokás, hogy az utasok közül sokan a jegy árának felét, azaz 1 lejt odaadnak a buszsofőrnek, aki persze „elfelejt” jegyet szakítani, zsebre vágja a pénzt. Vagy ha mégis, szemszúrásból ad egy-egy jegyet, az utas leszállás előtt gyakran visszaadja. Utasnak, buszvezetőnek (tisztelet a kivételnek) jó ez így, a vállalatnak kevésbé. Mikor lesz ennek a „praktikának” vége?
Aztán az is kérdés, hogy ez a két hónapja tartó bizonytalanság a bérletek, a vásárhelyieknek kitalált ingyenes buszozás témakörében mikor szűnik meg, de megtörténhet, hogy állandósítják. Az egyre nagyobb tiltakozáshullámot kiváltó főtéri mélygarázs mellett a tömegközlekedés is egy olyan fajsúlyos téma, amiben nem mindegy, hogy hogyan dönt a városi közgyűlés, számol-e a döntésének következményeivel, vagy majd a következő testület nyakába ömlik az egésznek a sara.
