Egy versikét olvastam valamikor a sárgán hulló őszi levelekről.
Fotó: Popescu Ilona
Egy versikét olvastam valamikor a sárgán hulló őszi levelekről. Nem emlékszem a címére, azt sem tudom, hogy ki írta, de jó kell legyen, hiszen évek múltával is visszacseng emlékezetembe az utolsó sora: Jaj, nem egyszerre hull le a két levél.
Erre gondoltam, amikor a Magányosok Klubja megtartotta a hagyományos szüreti bált. Mert hullhatnak a falevelek, elveszíthetjük szeretteinket, de az élet megy tovább a maga örömével, bánatával.
Az Effendi vendéglőben vidám nótákat hallottunk Szilágyi Sándor és zenekara tolmácsolásában, amitől táncra perdült a sok magányos.
Meghívott vendégeink között köszönthettük Lokodi Edit Emőkét, a megyei tanács alelnökét, akinek nem csupán a jelenléte volt öröm számunkra, hanem kedves közvetlensége is, mellyel részt vett mulatságunkon. Velünk táncolt, énekelt, s tombolatárgyakkal támogatott, saját nyereményeit pedig szétosztotta közöttünk. A vendégkoszorút Kecskés Csaba unitárius lelkész, Puskás Győző, a Hahota és a bábszínház művésze egészítette ki.
Kopacz Imola tiszteletbeli elnök megnyitóbeszédét szerény, de hangulatos műsor követte. Tarka szoknyás „lányok” és kalapos
„legények” őszi nótákat daloltak. A szólószámokat Viola Margit, Német Ibolya, Varga Irénke és Székely Árpád énekelték. A versek, melyeket Pécsi Ágnes, Jakab Ilonka, Czerán Erzsébet, Berei Árpád mondtak, az ősz hangulatát idézték. De ez a hangulat nem sugallt őszi szomorkákat, annál is inkább, mivel Szilágyi Sándor zenekara zárószámként rázendített arra, hogy „Sohase mondd, hogy nincs tovább...”
Ezzel az érzéssel távoztunk, és reméljük, hogy lesz még sok ilyen jól sikerült összejövetelünk.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
