Orvosaink emlékezete (4.)

A sorozat befejező kötete

„A múltból példát és erőt meríteni”, ez volt a célja dr. Kiss Csekme Márta nyugalmazott családorvosnak, aki immár valamennyi marosvásárhelyi temető orvossírjait feltérképezte, és nyolc év alatt négy kötetben az érdeklődők elé tárta. A negyedik kötet elsősorban a Marosvásárhely három köztemetőjében pihenő orvosoknak állít emléket, továbbá pótlást és ráadást jelent a korábban megjelent első három könyvhöz. A Studium Kiadó által az előzőekhez hasonló szép kivitelezésben megjelent album bemutatóját január 19-én, a magyar kultúra hetének rendezvényeként tartották a Studium Prospero Alapítvány közösségi központjában. 

Bár az Orvosaink emlékezete 4. A marosvásárhelyi állami köztemetők orvos-sírjai és kiegészítések a sorozat korábbi köteteihez (bővítések, új sírok) című orvostörténeti albumot a szerző az utolsónak nevezi a sorozatban, de a könyvet méltató Ötvös József nyugalmazott református lelkész szerint ezt a munkát nem lehet befejezni. Véleménye szerint a szerzők „kiengedték a szellemet a palackból, és most szinte megállíthatatlan adósságot meg feladatot” ró az utókorra akár még egy ötödik pótkötet is, „hiszen az ún. orvossírok fájdalmasan folytatódnak, sokasodnak”.

A kötet bevezetőjében a szerző megemlíti, és a bemutató során el is mondta, hogy az ötlet az augusztusban elhunyt dr. Péterffy Árpád szívsebész professzortól ered, akinek öccsével, Péterffy Attila mérnökkel kezdték el a munkát a református temetőben. Az ott eltemetett orvosok életéről 2017-ben jelent meg az első „emlékező-emlékeztető” könyv, amelyet a szerző édesapjának, Csekme István emlékének ajánlott, aki a református temetőért felelős gondnokként 1988-ban könyvet adott ki a temetőről. 

Az orvossírokról készült első kötet fél év alatt három kiadást ért meg, és sikerének láttán, 2018-ban fogtak hozzá a római katolikus temetőben nyugvó orvosok sírjának felleltározásához, ami 2020-ben jelent meg, és 2021-ben pár hónap alatt kétszer kellett újra kiadni. A Marosvásárhely zsidó orvosainak emléket állító kötet pedig 2021 végére készült el, bemutatója 2022 januárjában volt. 

A frissen bemutatott negyedik kötet első három fejezete a Marosvásárhely köztemetőiben nyugvó orvosokról szól. A Marosszentgyörgy és Vásárhely határában lévő sírkertben huszonkét orvos nyugszik, három további személyről nem sikerült adatokat megtudni. A Jeddi úti temetőből öt orvossírt mutat be a szerző, egy továbbiról nem találtak adatokat. A somostetői temetőben négy orvossír van, a három sírkertben összesen harmincegy, köztük tizenhárom egyetemi oktató, öt egyetemi tanár, egy előadótanár, három adjunktus és négy tanársegéd sírja.

A negyedik fejezetben a román, azaz az ortodox és görögkatolikus temetőből három orvosnak a síremlékét mutatja be a szerző. 

Az ötödik fejezetben hetvennégy orvos pályarajzát egészítette ki, közülük negyvenkilencen a református, huszonöten a katolikus temetőben nyugszanak. 

A hetedik és nyolcadik fejezetben azokról a református és a katolikus temetőben pihenő orvosokról szól, akik a két korábbi kötet megjelenése után (2017–2020) hunytak el, húszan a református, nyolcan a katolikus temetőben vannak eltemetve. 

Az újonnan bemutatott sírokban nyugvó hatvankét orvos közül kilenc egyetemi tanár, két docens, hét adjunktus és négy tanársegéd volt.

A kilencedik fejezetben hat marosvásárhelyi kötődésű orvosnak állít emléket a szerző, akiket nem városunkban temettek el. Bálint Károlyné dr. Orbán Róza elmegyógyász főorvos emlékét, aki a Dicsőszentmártoni Pszichiátriai Kórház vezetője volt, a lőrincfalvi temető fölé magasodva a szobrász férj által megformált „fekete Madonna” szobor őrzi.

„A szerző és munkatársainak érdeme, hogy sikerült feltárni, megörökíteni, rendszerezni az elhunyt orvosok sírját és rövid életrajzát”, hogy az érdeklődők megismerhessék, és emléküket megőrizhessék – írta az előszóban dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár, aki felszólalásában is megosztott néhány gondolatot az előszóból. 

A bemutatott kötetet olvasva nagy szeretettel és köszönettel gondolt egykori tanáraira, egykori rektorára, dr. László János professzorra, aki a marosvásárhelyi orvosképzés utolsó magyar rektora volt. Nem feledheti Mesterét, akinek részben a szakmai követője, tanítványa lett, és azon tanártársait sem, akiknek földi távozásakor búcsúsorokat írt, és tragikus hirtelenséggel eltávozott volt tanítványait sem. 

A marosvásárhelyi temetőkben nyugvó orvosok többsége a város arculatát meghatározó Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben szerzett oklevelet, és az 1962-ig csak magyar nyelven tanuló orvosok „bármely nemzetiségű betegeik egészségét szolgálva magas fokú hivatástudatról és szakértelemről tettek tanúbizonyságot Románia bármely részén”. De nem csak, hiszen hozzávetőlegesen az egyetemet elvégzett minden harmadik orvos az anyaországba vagy távolabbi országokba távozott, ahol pályája kiteljesedett. És vannak közülük olyanok, akik végső nyugalomra a marosvásárhelyi temetőkbe „tértek vissza”.

„A könyvben a szűkszavú sírkövek képe mellett sok felemelő történet, születési és halálozási adat, szakmai és emberi teljesítmény olvasható. A leszármazottak, az egykori tanítványok, a gyógyulást elnyerő betegek, az orvosokat és az orvoslást tisztelők számos információval, eddig nem ismert érdekességgel gazdagodhatnak. Még ha néhol esetlegesek, többé-kevésbé szerények is az adatok, felemelőek ezek a visszaemlékezések” – fogalmazott az előszóban Ábrám professzor, akinek hozzájárulásáért köszönetet mondott a szerző. 

Dr. Kiss Zsuzsánna irodalomtörténész, a szerző lánya, aki a negyedik és a korábbi három könyvet lektorálta, a 2020-ban elhunyt dr. Monoki István közismert belgyógyász főorvos, egyetemi adjunktus és felesége sírfeliratát idézte, amelyet az egyik legmeghatóbbnak tart: „Emlékük legyen áldott. Szívünkben örök bánat és szeretet.” Hasonlóképpen megható azoknak az orvosoknak a síremléke, akik fiatalon, pályájuk teljében távoztak az élők sorából.

Elmondta továbbá, hogy a kötet összeállítása édesanyja és munkatársai részéről drámai és emberpróbáló munka volt: az évszakok viszontagságai közepette végigjárni valamennyi temetőt, a levéltárban, könyvtárakban kutakodni, telefonon adatokat gyűjteni, hozzátartozókkal találkozni. Ugyanakkor érdekes munka is, amely során a családtagjai kidőltek a szerző mellől, de ő rendületlenül folytatta, példát mutatva a fiatalabb korosztályoknak, hogy ne hagyják abba. 

A Petőfi-évfordulóra utalva Kiss Zsuzsánna felidézte a marosvásárhelyi születésű Lengyel János orvos emlékét, aki utoljára látta a költőt, majd szólt Petőfi számos síremlékéről is, amelyek halhatatlanságát igazolják. Beszédében érdekes visszatekintést hallottunk az orvosi mesterség kialakulásáról, az orvosképzés és az orvosi élet kezdeteiről, amiről Pál-Antal Sándor Marosvásárhely történetéről szóló könyvében olvashatunk.

Csekme Márta hozzászólásában köszönetet mondott valamennyi segítőtársának, azoknak, akik a bemutatón beszéltek, valamint annak a hét orvostanhallgatónak, akik a diákszövetségi elnök felhívására jelentkeztek, hogy felkutassák a három köztemető orvossírjait, és a síremlékekről fényképeket készítsenek, ami reményt ad arra, hogy lesz, aki a munkát folytassa. A fotózásban segítségére volt két fiúunokája, akik a számítógépes világban való eligazításához is hozzájárultak. Lázár Tibor „Buki” fotóművész a címlapfotózásban nyújtott segítséget. 

A szerző elismeréssel szólt Nagy Zsolt, a négy kötetet kiadó Studium Kiadó korábbi vezetőjének és szerkesztőjének gondos, pontos, szakszerű munkájáról, hálával említette prof. dr. Péter Mihály akadémikus és felesége, dr. Péter H. Mária egyetemi oktató, tudományos kutató szakmai és emberi támogatását, és megköszönte lányának, dr. Kiss Zsuzsánnának a négy kötet lektorálását, valamint a temetőgondnokoknak az eligazítást, az elhunyt orvosok hozzátartozóinak a szíves adatközlést. 

A címlapon a különböző temetőkből látható egy-egy kép, köztük a katolikus temető ismert síremléke egy koldusnak segítséget adó asszony szobrával, amelyet a fénykép elkészítése után megcsonkítottak. Az ellopott szobrot nem találták meg, ezért is tartotta értékesnek a katolikus temetőről szóló második kötetet Oláh Dénes esperes, és az a kép látható a negyedik kötet címlapján is. 

Dr. Ábrám Zoltán professzor kezdeményezésére a résztvevők egy perc néma csenddel adóztak a sorozat kezdeményezője, dr. Péterffy Árpád professzor és az elhunyt orvosok emlékének. 

„Előttünk is megy egy ember, utánunk is jön egy...”. „Még nem nagy az ember./ De képzeli, hát szertelen./ Kísérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem!”

Ezekkel az idézetekkel kezdte hozzászólását dr. Vass Levente egészségügyi államtitkár, a Studium-Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke. 

Amint elmondta, élmény volt kézbe vennie a kötetet, sírköveket nézni, orvosok életútját olvasni, amelyek között voltak túlságosan rövidek és hosszúak is. Jó volt az elfelejtett időket újra átélni, volt tanárokról megemlékezni. Ezek hatására újra átlapozta a már megjelent három kötetet, amelyekből a tömbmagyar városból szórványmagyar várossá alakuló Marosvásárhely képe rajzolódott ki számára, aminek a gondolatával nehéz, de meg kell barátkozni. A temetőkről szóló kötetek arra is rávilágítanak, hogy mit kellene tennünk ebben a városban, hogyan kellene rendszeresen számba venni, dokumentálni azt, amik voltunk, vagyunk, és szervezetten cselekedni kultúránk átmentésében, hogy legyünk. Ezért mondott köszönetet az alapítvány nevében a szerzőknek, akinek a munkáját értékelte a kiadást támogató Nemzetpolitikai Államtitkárság is. Az általa említett célt szolgálja a Trébely utcai Studium-kertben az orvosi egyetem végzős évfolyamainak állított kopjafa is, amelyen szerepel minden végzős neve: ha ugyanis a kivándorlásra gondolunk, nem biztos, hogy majd életük végén itt készül síremlék számukra, de nevük fennmarad arról, hogy itt végezték az egyetemet. 

A rendezvényt vezető Kali István, a Studium Hub vezetője zárógondolatként megfogalmazta, hogy a múltra való emlékezés mellett a Studium Kiadó által megjelentetett orvosi szaknévsort tartalmazó kiadvány az itthon maradók, az élő orvosok és a lakosság érdekeit szolgálja.