Oláh György elmaradt kilencvenedik születésnapjára

A nemzetközi tudósvilág, kiemelten a magyar közvélemény fájdalommal értesült Oláh György halálhíréről. Idén május 22-én lett volna esedékes kilencvenedik születésnapjának a megünneplése, a Fennvaló azonban másképp rendelkezett. Személyében az utolsó még élő magyar származású Nobel-díjastól vehetünk búcsút. (A szintén kémiai Nobel-díjban részesülő, Berlinben született, magyarul nem tudó és magyarságát sohasem vállaló, nemrég 88 évet betöltött Polányi Jánost ugyanis nem helyes magyar származású Nobel-díjasnak tekinteni csupán felmenői magyarországi származása miatt.)

Oláh György magyarsága vitathatatlan, hiszen magyar anyanyelvű magyar állampolgárként Budapesten született 1927-ben. Itt járt iskolába, itt fejezte be a Műszaki Egyetemet, és 1956. novemberi repatriálásáig hét éven át itt dolgozott. Magyar eredetét azóta is vállalta, az anyanyelvét családjában használta, Magyarországra már a nyolcvanas évek közepétől rendszeresen ellátogatott. Magyar származása iránti büszkeségét, szülőhazája iránti megbecsülését, cselekvő pozitív hozzáállását mi sem bizonyítja ékesebben, mint az a tény, hogy a Nobel-díjért járó pénz egy részével alapítványt hozott létre a fiatal kémikus kutatók támogatására.

Magyar származása ellenére, Oláh György – tudóstársaihoz hasonlóan – külföldön kapta meg a politikamentes érvényesüléshez szükséges lehetőséget. Bár az 1956-os forradalom idején, 29 évesen már a szerves kémia tanszék vezetője és az MTA újonnan létrehozott Központi Kémiai Kutatóintézetének társigazgatója volt, tudósi szabadságvágya által fűtött belső kényszerből mégis a távozás mellett döntött. Mivel beválasztották intézetének a forradalmi bizottságába, felfelé ívelő szakmai karrier helyett inkább megtorlással számolhatott. Rövid londoni, majd hétéves kanadai kitérőt követően 1964-ben családjával az Egyesült Államokban telepedett le. Amúgy 1949-ben vette feleségül Lengyel Juditot, házasságukból született György még Budapesten és Ronald már disszidálásuk után. Mindketten sikeresek a szakmájukban, előbbi közgazdász, utóbbi orvos. Ők és gyermekeik azonban már nem vállalják magyarságukat.

Oláh György Cleveland, majd Los Angeles egyetemén folytatta Budapesten megkezdett oktató- és kutatótevékenységét. A Dél-kaliforniai Egyetem nemcsak professzorának nevezte ki 1977-ben, hanem külön szénhidrogén-kutató intézetet hozott létre  számára, annak igazgatásával bízta meg. Nevéhez fűződik a szupersavak felfedezése és az 1994-es kémiai Nobel-díj, amelyet „a szénhidrogén-molekulák reakcióinak és átalakításának tanulmányozásáért” kapott. Gyakorlati jelentőséggel bír, hogy az igen erős savas rendszerekben a nyersolajat, a földgázt felépítő szénhidrogének, köztük a metán kémiai reakciók végrehajtására aktiválódhat. A fentiek alapján kifejlesztett direkt metanolos tüzelőanyag-cella az egész világ érdeklődésének fókuszába került, mivel a találmány a hagyományos energiahordozókra nézve jobb alternatív megoldást jelenthet. Maga a tudós így vallott felfedezésének lehetséges jövőbeni hasznosításáról: „Egy új üzemanyagcella kidolgozásán fáradozom munkatársaimmal. Az eljárás lényege, hogy ne a jelenleg is használatos, bezárt, eldobható elemek adják az elektromosságot, hanem egy új, kívülről folyamatosan adagolt üzemanyag: a metil-alkohol oxigénnel (levegővel) való reakciója, amely megállás nélkül akár 

tízezer órán át is képes erre a reakcióra. Ez az áramfejlesztés a legkisebb akkumulátoros felhasználástól az ipari berendezések működtetése szempontjából is meghatározó lehet”.

Végeredményben hosszú és tartalmas élet adatott Oláh Györgynek. A világszerte számontartott és nagyra becsült kutató tudományos teljesítménye közel másfél ezer tudományos közleményben és száznál is több szabadalomban csúcsosodott ki. És ami számára – számos tudóstársával ellentétben – lelkileg meghatározó lehetett: a szülőhaza teljes mértékű megbecsülését kivívta magának. Ennek eredménye, hogy a Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben tiszteleti tagjává választotta, majd 2001-ben Corvin-lánc, 2002-ben Bolyai-díj kitüntetésben részesült, és 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést. Bár amerikai tudóssá vált, szülőföldjét nem felejtette el. Így vallott kettős kötődéséről: „Családommal együtt új hazára leltem, s miközben büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok, amerikai lettem. Magyar származású amerikai vagyok, ahogy itt mondják, két világból legjobb az enyém”. Amerika, Magyarország, a világ tudóstársadalma gyászolja.