Örök életű nagymamapercek

A biztonság színe, illata

„Legyen ki csak veled törődik, a nagymama arra való” – énekelte Halász Judit a hétköznapok nagy igazságát, amiért nemcsak május első vasárnapján lehet hálás minden unoka. Utólagos anyák napi összeállításunkban ismert személyek idézik fel legmeghatározóbb nagyiélményeiket.

Csendek ölelésében

Csata Éva pszichológus, író

Vannak nagymamák, akiket az unokáikkal való találkozás hangossá, énekessé, beszédessé, széles mimikák és túljátszott gesztusok megszólaltatójává tesz. Programokat halmoznak, szerveznek, szórakoztatnak, bohóckodnak, és eljátszanak minden egyes hétköznapi rutinfeladatot. Így nem lesz unalmas az evés, lefekvés, oviba menés, fürdetés. Minden csillogó, hangos, vicces és nagyon más. Számomra a nagyon mást a nagymamám csendjei jelentették. Addig a csenddel ennyire egy húron pendülő lelket nem láttam. Órákat tudott beszédes csendjei ölelésében tölteni, hogy amikor megszólalt, szavai, mint drágakövek, fénylettek. Kevés szava volt, de annál mélyebb csendjei. Történetei, amelyekkel megajándékozott, a mai napig lelkem fájó sebeinek puha és ölelő védőhuzatjai. Mindig olyan szerettem volna lenni, mint ő. A csend rabja, a könyvek őre, a történetek pillantással való elmesélője – a kicsit hűvös, mindig elegáns, örök feketét viselő Nő, régi korokat idéző brossal a mellemen. 

Rózsamedál

Ifj. Király István író, kiadóvezető

Hirtelen kisgyermek vagyok, egy 6 éves kisfiú prizmáján át látom Nagymamát. Nagyot szippantok a levegőből, érzem a ruhája illatát…, mindig a gardróbjában tárolta a legfinomabb szappanjait. Hozzábújok, mert tudom, hogy nincs az a vihar, amitől ne tudna megóvni, nincs az a fájdalom, amit ne tudna enyhíteni, nincs az a hascsikarás, amit ne tudna kisimogatni. 

Újra játszom. Az ölébe kap, és én ki-be pattogtatom a nyitható rózsamedált a nyakában. Nem tudok betelni a hangjával. Nem szól rám, hogy hagyjam abba, pedig nagyon félti. Hogyisne! Az egyetlen vagyontárgya. 

„Nagymama, mutasd meg a tetoválásod!” De ő mindig csak szégyenkezik, elpirul és elmorzsol egy útnak induló könnycseppet, majd lehúzza a kardigánja ujját a csuklója alá. Nem kérdezek többet, nem akarom bántani. Csak ülök a karján késő délutánig, és nézem őt…, csodálom, azt hiszem. 

Aztán, amikor már nincs az a rekkenő hőség, kimegyünk a temetőbe, és újra meg újra elmeséli, hogy akiket elveszítettünk, mennyire szeretnek minket, csak nem tudják már kimutatni, és meg kell tanulnunk viszonozni…. 

Azóta is próbálom megtanulni. Nem mentem be a kórházba meglátogatni. Hol vagy?

Álom Petrimamáról

Bódizs Edit rádiós szerkesztő, író, blogíró

Nemrégiben volt egy üzenethordozó álmom: Petrimamával ültünk ketten egymás mellett, vagy szemben egymással, vagy egyszerre mindkettő (mert álomban minden lehetséges!), talán a templomban, és én elárultam neki hő vágyamat, hogy szeretnék elaludni, mély álomra szenderülni, mint Csipkerózsika, és idősen felébredni, hogy ne legyen már semmire se gondom, és senki ne rendelkezzen az időmmel, szabadon eldönthessem, hogy mivel foglalkozom, ha akarom, egész nap filmeket nézzek, vagy misztikus könyveket olvassak. Mert ez a legjobb az időskorban, hogy korlátlan szabadságod van, ha élni tudsz vele – magyaráztam. Elpanaszoltam neki, hogy a jelenben annyi bajom van, kapkodok összevissza, tévelygek, lemaradok egy csomó fontos családi eseményről, gyakorlatilag mindenről, idő hiányában hanyagolom a barátaimat, sajtósként annyit beszélek telefonon idegenek-kel, hogy a hozzám közeliekre már egyáltalán nem jut energiám.

Ahogy ezt az eszmefuttatásomat befejeztem, ránéztem Petrimamámra (így hívtam, mert Kispetriben lakott), aki álmomban nagydarab asszony volt, nem mint életében. Sokkal termetesebb, jóval magasabb volt nálam, és nem is volt olyan öreg. Fiatalos volt, sima volt az arca, nagy széles kézfeje az ölében pihent, és fekete ruhát viselt. Ez egyezett a valósággal, hiszen én fekete ruhásan ismertem, már negyvenéves korától fogva folyton csak gyászolt…

Ahogy ránéztem erre a néma, megfontolt tekintetű, bölcs arcra, ledöbbentem, mert egyszeriben felismertem, hogy ha ez bekövetkezik, ez a nagy kívánságom teljesül, akkor mi többet mamával nem találkozunk, mert ha én idős vagyok, az azt jelenti, hogy ő már nem él... E gondolat olyan fájdalmasan és mélyen érintett, hogy egyszeriben felébredtem. Ránéztem a kezeimre, amelyeken ugyanazokat a májfoltokat véltem felfedezni, mint amilyenek az ő kézfejét tarkították nagymamakorában, és rájöttem, hogy a vágyam teljesült: én is idős vagyok, nagymamakorú!

A letűnt idő párája

Bota Trombitás Melinda, a Kult fesztivál társszervezője, irodalom-népszerűsítő

Szeretem az illatokat. Nagyon megkülönböztetőek és nagyon szubjektívek. Nem a testpermetekre célzok, a különféle divatházak és parfümőrök kreálmányainak etikettszerű szimbiózisáról napjaink társadalmával. Embereket, arcokat, ünnepnapokat, emlékeket illatokkal, szagokkal kötök össze. Te ismered még azt az otthonos nagymamaillatot? Ma valahogy az az édeskés világ vegyült az érzelmeim közé, amikor pillanatig belegondoltam az anyák napja jelenébe. Múltjába. És jövőjébe. Egy teljes életbe... Gyermekkorom egyik kedvenc illata az öreg és öregek által lakott tömbházlakásokból áradó pergelt hagyma, rántás és naftalin, a szaglószervet igénybe vevő odorbomba. És a hatalmas, ósdi épületek dohos pinceszaga. Nyaranta képes vagyok megállni az árnyékukban, hogy mélyet szippanthassak a penészes nedvesség elmúlást idéző salétromszagából. Egy letűnt idő párája – azt hiszem, így szeretek leginkább gondolni rá. Tudod, ez nem az a fajta előre legyártott „ambi” és „air” és „life” és „essential” elektronikus eszköz, ami gombnyomásra vagy mozgásra frissít és tompít a szintetikus erejével, és csomagolja újra a szaglás érzetén át a későbbi emlékeidet... Ma az én legkedvesebb ráadás-nagymamám jutott eszembe. Egy áldásként bennem élő kivételes harmadik nagymama. Hadd köszöntsem őt is az édesanyák és az unokák legkedvencebb Mamái mellett. 

Kedvenc étel, tápláló szó

Portik Viktor énekes, életmód-tanácsadó

Nagymamám írónő. A dolgozószobája tele van könyvekkel, amelyek széles körű tudását jelképezik. Amikor beszélgetni kezdünk, mindig hallok tőle valami újat. Rengeteget tud a világ történelméről. Ha bejelentés nélkül is látogatom meg, mindig a kedvenc ételemmel vár, amit istenien tud elkészíteni. Hosszú órákat szoktunk olyankor társalogni mindenről. Úgy érzem, mindketten tudunk egymástól tanulni. Zenét is szoktunk hallgatni, ebben is hasonló az ízlésünk. Nagymamám egy nagyon komoly, erős nő, aki mindenhol megállja a helyét.