Nyelvtanulás a főtéren

Bernády György gyönyörű palotája előtt állva jegyezte meg egyik külföldi barátom: milyen könnyen meg lehetne itt tanulni románul, elég, ha a városnéző turista elolvassa az épületek falán díszelgő feliratokat, s máris gazdagabb lesz a nyelvismerete. Így indultunk el nyelvtanulási körutunkra, amelynek második része következik. 

A főtér és Baross Gábor (román átiratban: Horea) utca sarkán álló egyemeletes épület felirata három nagy kék betű: BCR (jelentése Banca Comercială Română). Nemzeti hovatartozását és megnevezését – román – számtalan személyes élménnyel és bizonyítékkal igazolhatom. Egyházközségünk hivatalos pénzügyvitelének egy része ezen a bankon keresztül történik, de mindhiába magyar nyelvű hivatalosan is a református egyház, ebben a pénzintézetben ezt a nyelvet nem ismerik. Igazolni tudom, itt nincs kiírva: Vorbiţi româneşte, mint az 1930-as évek végén a székely körvasúton közlekedő vagonokon, de ettől függetlenül – nagyon betartják.

A bank szó magyarázata előtt nyelvet tanuló barátom hamiskásan mosolyog, s kezével legyint egyet, mert ő is felfedezte már a városunkba először érkező turista nagy meglepődését: a 10 perc alatt kényelmesen végigsétálható főtéren egy-két helyen vásárolhat kenyeret vagy könyvet, de bankot tömegével talál. Ha nem számoltam volna meg, magam sem hinném: a Kultúrpalotától az ortodox templomig a főtér két oldalán éppen 10 (tíz) bank működik. Itt nagyon megtanulták Jézus egyik félmondatát: „Nemcsak kenyérrel él az ember” (Mt 4,4). Segítségképpen súgom meg, ez valahol egy kietlen, sivár pusztában hangzott el először, nagyon sátánközelben. 

A román elnevezéshez és kiíráshoz igazodva, megpróbáltuk a magyar rövidítést is elkészíteni: RKB (Román Kereskedelmi Bank), amit valószínű csupáncsak azért nem írtak ki a szecessziós saroképületre, mert kísértetiesen hasonlít egy rendszerváltozás előtti rövidítésre (RKP). Nézem/nézzük ezt a kb. százéves szecessziós épületet, és nagyon is elhisszük a felirat első betűjét: b(ank), hiszen még az oldalából is ömlik a pénz. Egy fiatalember áll az épület sarkába épített bankautomata előtt, s éppen pénzt hív elő belőle. Nem az irigység szól belőlem, hanem a lokálpatrióta szomorúsága: a szép épület műemlék helyett a modern életünkhöz tartozó bankautomatát máshol is felállíthatták volna. De ezen a mi bankvilággá átalakított főterünkön kit érdekelnek már az ilyen apróságok!