Non plus ultra
2011-10-07 15:03:52
- Erőss Attila
Az elmúlt hetekben a 2001. szeptember 11-i amerikai eseményekkel kapcsolatban közölt újságcikkek némelyike egészen másképpen tárgyalta a történteket, mint ahogy hivatalosan a világmédia tálalta annak idején és a tizedik évforduló alkalmával.
Magyarul: felülmúlhatatlan, páratlan.
Az elmúlt hetekben a 2001. szeptember 11-i amerikai eseményekkel kapcsolatban közölt újságcikkek némelyike egészen másképpen tárgyalta a történteket, mint ahogy hivatalosan a világmédia tálalta annak idején és a tizedik évforduló alkalmával.
A cikkekből kitűnt, hogy óriási az irodalma az esemény tudományos, történeti és politikai cáfolatainak. Szerintük valótlanság terrorizmusról írni, amikor nem volt támadás, hanem éppen a romba dőlés lett a kiindulópontja egy fellángoló terrorizmusnak, háborús oknak, melynek következményeit mindenki ismeri.
A cáfolatokról mifelénk, szokás szerint, politikai szervilizmusból – ami különben az egész mai világra jellemző – egy szó sem esett. Mert a jól ismert recept szerint amiről nem veszünk tudomást, az nem is létezik. Akik ezt hirdetik és hiszik, megfeledkeznek arról, hogy a XXI. században a hírközlési technika fejlettsége folytán percek alatt eljutnak a hírek a világ egyik sarkából a másikba, s hogy előbb-utóbb mindenre fény derül.
Hogy mi is történt valójában 2001. szeptember 11-én, még nem tudjuk biztosan. Egy azonban bizonyos: romba dőltek az ikertornyok, de a világkereskedelem mégsem omlott össze. Ha a Világkereskedelmi Központban 2001-ben valóban világkereskedelmi kérdésekkel foglalkoztak volna, akkor a világkereskedelemnek a robbanást meg kellett volna szenvednie. Ez azonban nem történt meg.
Hogy valóban terrortámadás áldozata lett a két torony, ezt meg kellett volna állapítania a Szövetségi Nyomozóirodának, ami azonban a mai napig elmaradt. Ilyen jelentésről nem tudunk. Szokás szerint már meg kellett volna mondani, hogyan válhatott ilyen könnyen sebezhetővé egy világhatalom.
De sok más kérdés is függőben maradt. Állítólag mintegy nyolcezer embernek kellett volna tartózkodnia a két épületben. A halottak száma háromezer körül volt. Köztudott, hogy az épületekből kimenekülni szinte senki sem tudott. Hol keressük akkor a fennmaradó ötezernyi embert? Vagy megsúgták nekik, hogy aznap ne menjenek be dolgozni?
És végül: honnan tudták a filmesek, hogy mikor kerül sor az eseményre, mert jóval a repülőgépek becsapódása előtt már készenlétben álltak, és az első perctől kezdve filmeztek?
Ezt különben minden tévénéző megfigyelhette. Véletlenek pedig még Amerikában sem igen akadnak. Az igazság az lehet, hogy meg kellett örökíteni az esemény minden apró részletét valaminek az utólagos bizonyítására, amiben sem emberi, sem anyagi áldozat nem számított.
Azóta a tornyok helyén már épül egy újabb, száz emeletet meghaladó monstrum, amelynek tervei – egyes sajtóvélemények szerint – talán már 2001 előtt elkészültek, s amelynek rendeltetéséről biztosat tudni nem lehet.
A ködösítés egyelőre megmarad. A politikai cinizmus nem ismer határokat. Úgy tűnik, hogy ha kiderül az igazság – mert egyetlen titkot sem lehet a végtelenségig titkosítani –, akkor ennél a történetnél páratlanabb politikai átverést még nemigen ismert a történelem. Ez valóban non plus ultra, elképesztő. De manapság mi meg nem történhet, amikor se istene, se hazája senkinek és semminek!
Erőss Attila
