Nincs kancellárváltó hangulat
Öt hónappal a Bundestag-választás előtt a németek többsége elégedetlen a kormányzat teljesítményével, „kancellárváltó” hangulat azonban nincsen.
Öt hónappal a Bundestag-választás előtt a németek többsége elégedetlen a kormányzat teljesítményével, „kancellárváltó” hangulat azonban nincsen.
Németországban az országos parlamenti választást szeptember 22-én tartják. A legutóbbi felmérések szerint a kormányzó koalíció – a konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a liberális FDP – választói támogatottsága 45 százalék körül van, míg a közös kormányzásra készülő ellenzéki szociáldemokraták (SPD) és Zöldek együtt a szavazatok nagyjából 40 százalékára számíthatnak.
A YouGov közvélemény-kutató cég úgynevezett kormányzati barométer felmérése szerint április közepén 77 százalék körül volt a kormányzati teljesítménnyel elégedetlenek aránya a választók körében, ami megfelel a sokéves átlagnak. A konzervatív-liberális kormányról kialakult kép legerősebb vonása az, hogy a berlini vezetés „veszekedős koalíció”, de ez csak az FDP-nek árt. A liberálisok támogatottsága 2009 óta csaknem 15 százalékról egészen 3 százalékig zuhant, majd az utóbbi hónapok adatai szerint 5 százalékon, a parlamenti bejutási küszöb szintjén stabilizálódott.
A kormánypártok álláspontja jóformán egyetlen kérdésben sem egyezik, de nem csak ez az oka annak, hogy Angela Merkel második kormányához nem köthető nagyobb szerkezeti átalakítás, kivéve az általános hadkötelezettség megszüntetését, illetve az úgynevezett energiapolitikai fordulatot. Utóbbi azt irányozza elő, hogy 2022-ig bezárják valamennyi atomerőművet, és az energiatermelésben keletkező kiesést elsősorban a megújuló források kihasználásával pótolják. A nagyszabású terv azonban nem is szerepelt a kormányprogramban, a kormány csak a 2011-es fukusimai katasztrófa hatására döntött az atomenergia feladásáról, és a program végrehajtását állandó viták kísérik.
A második Merkel-kormány nem lépett fel mélyreható reformok igényével, inkább a szociáldemokrata-zöldpárti koalíció idején, 2003 és 2005 között a szociális rendszerben és a munkaerő-piaci szabályozásban végrehajtott reform eredményeinek konszolidálására és az euróövezeti válság kezelésére koncentrál. A válságkezelés sikere nyomán pedig egyre növekszik Angela Merkel népszerűsége.
Németország a válságból eddig jobbára profitált, például annak révén, hogy az övezet déli perifériája iránti pénzpiaci bizalom megroppanása felerősítette a német állampapírok „befektetési menedék” jellegét, aminek hatására rekord alacsony szintre csökkent a német államadósság finanszírozási költsége. Az euróövezeti válságállamokból érkező fiatal és képzett bevándorlók tömege pedig hozzájárul a munkaerőhiány enyhítéséhez, és kiegyenlíti a társadalom elöregedése miatt a szociális rendszerre nehezedő terhek növekedését.
