2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fontos tudnivalók


A 2022-es népszámlálás négy szakaszban zajlik. Először kiválasztják a személyzetet (koordinatorok, főcenzorok es recenzorok), akiket március 14-ig felkészítenek az adatgyűjtésre. Ők táblagépen szimulációkat végeznek. Vizsgálják, hogy az adatbegyűjtéskor előforduló helyzetek függvényében hogyan kell kezelni a számítógépes programot. Három formanyomtatvány lesz, az egyik a lakosságra, a másik kettő a lakásokra vonatkozik. Magyar nyelven, saját ütemezés szerint, otthon vagy összeíróponton, anyanyelvi segítőkkel március 14-én kezdődik a népszámlálás. Az önkitöltés határideje május 15. Az alábbiakban az említett szakaszokkal kapcsolatos tudnivalókat osztjuk meg Nagy Zsigmond alprefektus és a rendelkezésünkre bocsátott hivatalos tájékoztatók segítségével. 

Lezárult a népszámlálók jelentkezésének határideje. Amint korábban írtuk, a jelentkezőket pontszám szerinti kritériumrendszernek megfelelően választották ki. Létszámuk a megyék területétől és lakossági arányától függ. Maros megyében 540 recenzor (számlálóbiztos), 211 asszisztáló recenzor (akik a polgármesteri hivatalok által rendelkezésre bocsátott helyiségekben töltik ki az űrlapot), mind a 102 területi közigazgatási egységben egy-egy koordinátor és 22 megyei főszámláló biztos lesz. A következő időszakban kiválasztják a recenzorokat, akiket a prefektúra által rendelkezésükre bocsátott helyiségben 25-25 fős csoportokban a statisztikai hivatal és a különleges telekommunikációs szolgálat (STS) szakértői képeznek ki. Az asszisztáló népszámlálóbiztosoknak a helyhatóságok könnyen megközelíthető helyiségeket biztosítanak, általában közintézmények székhelyén, kultúrotthonban, iskolákban, amelyeket megfelelőképpen ki kell jelölni (táblákkal, irányjelzőkkel stb.). Lehetőség van kihelyezett pontokat is létrehozni egy városon, községen belül. A telekommunikációs szolgálat két-két táblagépet ad a népszámosoknak, a hivatalok pedig két konnektort, két asztalt és négy széket asztalonként bocsátanak a rendelkezésükre. Aki igényli a szolgáltatást, csupán a személyazonossági igazolvánnyal kell majd jelentkeznie. A március 14. és május 15. között elérhető helyiségek munkaprogramját a polgármesterek állapítják meg, többnyire 8 és 22 óra közöttire teszik, hétvégente is. Ezért a recenzorokat külön javadalmazzák. A népszámlálók civil szolgáltatói szerződést kötnek, a munkájukért járó pénzbeli juttatást a polgármesteri hivatalok utalják át bankszámlára. Egy személy nyilvántartásba vételéért egy biztosnak 7 lejt, lakásonként 3,50 lejt számolnak el, különleges esetekben 9 és 5 lejt is fizethetnek. 


Az önkitöltéses időszak 

Nagyon fontos, hogy minél többen adják le adataikat a március 14. és május 15. közötti önkitöltéses időszakban. Mindenki otthon, saját számítógépén, táblagépén, okostelefonján töltheti ki majd a kérdőívet, amelyet a népszámlálás hivatalos oldalán lehet igényelni a személyi számmal. Az igénylés után egy generált e-mailben kapják meg az elérhetőséget (linket), ahol elérhetők a formanyomtatványok. Az első, a kék színű, a lakásra vonatkozó kérdéseket tartalmazza. Az épületre vonatkozó adatokat, a felszereltséget, a közművesítés szintjét, a benne lakók tulajdonviszonyát tisztázza. A következő, ehhez kötődő formanyomtatvány (zöld) a közös helyiségekre (pl. bentlakás, munkásszálló, idősotthon, kolostor, szálloda, vendégház, kórház stb.) vonatkozik. A harmadik (rózsaszín) formanyomtatványra a személyekre vonatkozó információkat kell bejegyezni. Ennek a végén vannak a vallást, az anyanyelvet és az etnikumot igazoló rovatok. 

A népszámláláson való adatszolgáltatás kötelező. Az erdélyi magyarok számára különösen fontos a részvétel, hiszen a kisebbségi törvény egy adott településen, megyében a 20%-os arány felett biztosítja az anyanyelvi, oktatási és egyéb jogokat. Nem az anyanyelvi hovatartozásnál, hanem az etnikumnál kell bevallani, hogy magyarok vagyunk. 

Természetesen az anyanyelvi hovatartozás is fontos. Bátran kell vállalni a magyar identitást, akkor is, ha az egyik szülő magyar, magyar egyházhoz tartozik az illető, vagy valamilyen szinten ismeri a magyar nyelvet. Az a magyar, aki magyarnak vallja magát. Ez semmiféle jogot nem vesz el a többségtől, hanem gazdagítja a szülőföld sokszínűségét. Mind a magyar, mind a román kérdőívbe be lehet írni a magyar nemzetiséghez való tartozást. 

A 2022-es népszámlálás referenciadátuma 2021. december 1-je, azokat kell nyilvántartásba venni, akik akkor Romániában éltek, még akkor is, ha az illető időközben elhunyt vagy elköltözött. A népszámlálás Románia rezidens lakosságára vonatkozik, vagyis azokra a román és nem román állampolgárokra, akiknek tartózkodási helye Romániában van (az elmúlt 12 hónapban itt tartózkodtak, vagy itt szándékoznak élni az elkövetkező 12 hónapban). Lényeges, hogy a háztartásban élő minden személyt regisztrálni kell, beleértve a gyermekeket és az ideiglenesen távol levő családtagokat is. Ezenkívül a népszámláláson összeírják azokat a külföldön élő román állampolgárokat is, akiknek van romániai lakhelyük, és kevesebb mint egy éve élnek külföldön, vagy haza szeretnének költözni. A fentiek miatt nagyon fontos, hogy a külföldön élő román állampolgárok is regisztráljanak, függetlenül attól, hogy milyen okból és mióta tartózkodnak ott. 

Az önkitöltésnél fontos, hogy szánjunk megfelelő időt az űrlapokra. A törvény ezért egy szabadnapot biztosít azoknak, akik munkaviszonyban vannak. Egy négytagú családra vonatkozó adatok kitöltése mintegy félórát igényel. Fontos, hogy a feltöltés előtt még egyszer ellenőrizzék az adatokat, sőt abban az esetben, ha számlálóbiztos vagy otthon a recenzor segítségével töltik ki az űrlapot, a művelet végén kérjék meg a biztost, hogy mutassa meg (főleg az etnikum miatt) a formanyomtatványt, és csak a mi beleegyezésünk után töltse fel a rendszerbe. Amennyiben már elküldték az ívet, nincs lehetőség javítani. Akik otthonról e-mailen továbbítják a statisztikai hivatalba a nyomtatvány, legkésőbb egy héten belül válaszlevelet kapnak, amiben igazolják, hogy nyilvántartásba kerültek. 


Személyes lekérdezés – adatvédelem 

Az önkitöltés ideje május 15-én zárul. Ezután már nem lehet online lekérni az űrlapot. Május 16. és július 17. között lesz a személyes lekérdezés. A mezőgazdasági cenzushoz hasonlóan a népszámlálásra is körzetekre osztották a megyét. Azért volt fontos, hogy a magyarok által lakott településeken minél több, az etnikum nyelvét ismerő kérdezőbiztos legyen, mert csak abban az esetben lehet magyarul válaszolni, ha a számlálóbiztos is tud magyarul. Azokon a településeken (közigazgatási egységekben), ahol a magyarok aránya 20% feletti, a számlálóbiztosoknál kell legyen mintaként magyar nyelvű papíralapú kérdőív is, amelyen követhetők a kérdések, amennyiben a számlálóbiztos nem beszél magyarul. 

Ebben az időszakban a számlálóbiztos személyesen felkeresi a korábbi önkitöltéses fázisból kimaradt személyeket. A biztosok valószínűleg előzetes telefonértesítés után mennek ki házhoz, illetve kérnek információkat a szomszédoktól, természetesen a helyi önkormányzat is segít az emberek elérésében. 

Nagyon fontos! A nyilvántartásba vett adatok kizárólag statisztikai célt szolgálnak. Az EU szigorú adatvédelmi törvényeinek megfelelően a különleges telekommunikációs szolgálat titkosított platformján biztosítja ezek megőrzését, továbbítását és kizárólag statisztikai feldolgozását. Az adatok nem szolgáltathatók ki a megyei, helyi önkormányzatoknak, a rendőrségnek, az adóhivatalnak, az ügyészségnek stb. Ezért is őszintén, felelősségteljesen kell válaszolni a kérdésekre. A hamis adatszolgáltatás kihágásnak minősül, és súlyosságától függően 1000-től 3000-ig, illetve 1500-től 5000 lejig terjedő bírsággal sújtható. 

A népszámlálás nem zárul le július 17-én, ugyanis ezt a szakaszt egy ún. nyilvántartói kipótolás (statisztikai imputálás) követi, ami azt jelenti, hogy a nyilvántartásból kimaradt személyek adatait lekérik a különféle adatbázisokból (lakossági nyilvántartó, egészségügyi biztosító, nyugdíjpénztár stb.). Ezekből azonban hiányozni fognak a nemzetiségre vonatkozó adatok. Ezért fontos, hogy aki teheti, vegyen részt az előző szakaszokban a népszámláláson. 

A népszámlálás idején felmerülő kérdésekre választ kaphatnak az érdeklődők a www.nepszamlalas.ro/ www.recensamint.ro honlapon, illetve a 40-371-900-172-es zöld hívószámon. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató