2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A lakás bútorzata, a berendezés tárgyai és díszítése korszakonként változott. A parasztház egy-, vagy kétosztatú volt, a család anyagi lehetőségeitől függően. Ha egyetlen helyiségben laktak, abban zajlott le a család élete, azaz az étkezés, házimunka, éjszakai pihenés, vendégfogadás – hétköznapok és ünnepnapok szerint.

Tisztaszoba sarka frissen festett kazettákkal kirakva a vajdaszentiványi néprajzi múzeumban


A lakás bútorzata, a berendezés tárgyai és díszítése korszakonként változott. A parasztház egy-, vagy kétosztatú volt, a család anyagi lehetőségeitől függően. Ha egyetlen helyiségben laktak, abban zajlott le a család élete, azaz az étkezés, házimunka, éjszakai pihenés, vendégfogadás – hétköznapok és ünnepnapok szerint.

A kétosztatú házban az utca felől állt az első ház, a „tisztaszoba” és az udvar felőli hátulsó ház, a kettő között pedig az ún. pitvar pitar, amely a ház tornácos vagy tornác nélküli egyetlen bejáratán, ajtaján bejutva előszobaként szolgált. A két helyiség bútorzata szinte egyforma volt, csak a tisztaszoba berendezése volt szebb, mutatósabb bútorokkal és a legszebb szőttesekkel, kézimunkákkal ünnepi alkalmakra, vendégfogadásra berendezve. Az egyetlen, mindig ugyanott elhelyezett berendezési tárgy a tűzhely volt, a kemence, kandalló, búbos kemence, majd a csikókemence sütőlerrel, s végül a XX. században az asztali kályha – ez mindig a ház (szoba) belső falánál állt, innen szolgáltatta a meleget, ez volt a háziasszony főzőhelye, s a kemencepadka az öregek, gyerekek meleg alvóhelye. A falusi ember a lehető legésszerűbben, legpraktikusabban igyekezett berendezni a lakását, hogy a bútorok ne foglalják el a felnőttek mozgásterét, a kisgyerekek játszóterét. Évezredes tapasztalatok élnek a bútoroknak a fal mellé helyezésében. Így az asztal nem a ház közepén állt, hanem a szoba külső sarkában, később az utcai ablak alatt, mögötte paddal, majd kanapéval (padládával), a fal mellé kerültek az ágyak egymással szemben, melléjük a kredenc (üveges almárium), a komód (ruhatartó fiókos szekrény), s a legkésőbb megjelenő sifon (ruhásszekrény), mely a kelengyésládát helyettesítette, amelyet addig a fiatalasszony a ruhaneműjével az ágy végén helyezett el. A padot, később a székeket az ágyak elé rakták, s csak étkezéskor, vendéglátáskor húzták az asztal köré. Így a szoba alkalmas volt főzésre, a házigazda kisebb munkáira (javítgatásra, faragásra, kukoricafejtésre stb.), s a kisgyerekek számára is maradt hely a játszásra.

A polgári házak berendezése, ahol a falusi lányok szolgáltak, több szobából állott, külön volt a hálószoba dupla ágyakkal, éjjeliszekrényekkel, ruhásszekrényekkel; külön az ebédlő, ahol a szoba közepén állt a nagyasztal, a kredenc, a tálalószekrény. A tömbházba költözött falusi ember ezt utánozva helyezte a ’60-as évektől a nappali szoba közepére az asztalt négy székkel, de bevitte a rekamiét (később a kanapét), a kombinált szekrényt, majd a kerek asztalkát fotelekkel – s így egész életében a bútorokat kerülgette, az utánzással tönkretéve az évezredes, okos tapasztalatot, amely életteret adott a benne lakóknak. De beszélhetnék itt a falusi ember sok más, őseitől örökölt tapasztalatáról, melyre az újabb időkben ismét kezd rájönni s visszatérni az, akit becsapott ez az utánzás. Ilyen például a vályogtégla, a faanyag melegsége a házépítésben, a meszelés a festékek használata helyett, amely fertőtleníti és szellőzni engedi a falakat; a padlás fontos szerepe, amely levegőrétegével télen meleget, nyáron hűvöset biztosít a lakásban. Ne vessük el őseink tapasztalatait, a szobaberendezés koronként változott, de a falusi ember ősi tapasztalatait megőrizte évszázadokon át, nem valószínű, hogy az új korszak új módszerei kedvező életfeltételeket eredményeznek. Most csak a bútorzat fejlődésével foglalkozunk a XIX. század végétől napjainkig, remélve, hogy tanulságokat vonhat le belőle az olvasó.

A közölt pályamunka kisebb tanulmányként megjelent a Kriza János Néprajzi Társaság Bogdándon, 1999-ben tartott vándorgyűlésének kiadványában, ennek bővített formáját közöljük a Népújságban. A gyűjtésem során készített rajzaimat Báthory Katalin művészi átdolgozásában mutatjuk be, a szemléltető fényképeket Bodolai Gyöngyi újságíró készítette a régi bútorokról és kézimunkákról.

Asztalos Enikő
néprajzkutató

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató