2019. december 7., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A 2019-es év sikerekben, eseményekben gazdag volt a Kibédi Seprődi János Művelődési Egyesület számára. A magyar népdalkincs őrzése, átadása a jövő nemzedéknek magyarságunk megmaradásának egyik záloga. E hagyomány egyesületünk működésének fontos része, és (többek között) megszervezett népdalestjeinkkel is teljesebbé vált. Ez irányú tevékenységünket sikeresnek ítéljük, célját messzemenően elérte. Dalestjeinken az élő zenét általában öttagú zenekar szolgáltatta. A sikert az is hangsúlyozza, hogy több alkalommal is voltak önkéntes zenészek, akik hallottak népdal- és nótaestjeinkről, és felajánlották közreműködésüket. Volt, amikor nyolc zenész kísérte az éneklő társaságot. Ezenkívül más településekről is jöttek vendégek tapasztalatot szerezni. Az eseménysorozaton összesen több mint háromszázötvenen vettek részt: idősek, akik még ismerik a népdalokat, nótákat, és olyan fiatalok, akik ezeket meg akarják tanulni. Rendhagyónak számít a november 17-én szervezett találkozó, melynek több mint 150 résztvevője volt. Délután élő zene kíséretében együtt énekeltünk, táncoltunk a kibédi óvodásokkal, hozzátartozóikkal, a pedagógusok (Kálmán Ildikó, Korondi Erzsébet, Simó Hajnal-Erzsébet) irányítása által életre keltett csodálatos szüreti mulatságon, este pedig a szokásos népdal- és nótaesttel folytattuk. 


 A sorozat fénypontjai a Korondi Zsófia által énekelt népdalcsokor, valamint a társaság közös éneklése, ekkor kibédi gyűjtésű népdalokat szólaltattunk meg zenekari kísérettel. A záróest folyamán oklevelet adtunk át Madaras Bélának, Dósa Ödönnek és Mátyus Zoltánnak, akiknek életkora 72-80 év között van, ennek ellenére mindig szívesen jöttek és tanították a népdalokat, nótákat, szolgálva ezzel kulturális örökségünk megőrzését. 

Az eseményt rövid ismertető kísérte egyesületünk húszévi tevékenységéről (idén lettünk 20 évesek). Amit elértünk, számunkra nagy elégtétel, és bizonyítja, hogy munkánk nem hiábavaló. A népdalestek a helyi művelődési ház kistermében és az MClub nagytermében kerültek megrendezésre. Tevékenységeink sikeréhez nagyban hozzájárul a kibédi fiatalok részvétele, a szülők hozzáállása, a résztvevők tenni akarása hagyományaink ápolása terén. Köszönet érte. Dicséret illeti Dósa Béla és Farkas József prímásokat, valamint a zenekar többi tagját: Kacsó Sándort, Bicsak Árpádot, Kiss Lászlót, az önkénteseket, akik az élő zenét szolgáltatták. Köszönet az önkormányzatnak és az MClub tulajdonosának a helyiségek biztosításáért. Az eseménysorozat fő szervezői Korondi Erzsébet és Korondi János, egyesületünk lelkes tagjai. 

Működésünk idevonatkozó anyagi forrását pályázat útján Magyarország kormánya, a Bethlen Gábor Alap biztosította. 

Borbély Emma, a Kibédi-Seprődi János Művelődési Egyesület elnöke