Négy gyermekből egy áldozat
2022-01-26 15:41:09
- Menyhárt Borbála
Egyre aggasztóbb méreteket ölt az iskolai zaklatás
Rendszerint elveszik az uzsonnáját, csúfolják, megjegyzéseket tesznek a ruhájára, kinézetére, megalázzák, közlik, hogy nem „méltó” arra, hogy a csapat tagja legyen, vagy éppen ütlegelik is a társukat – az iskolák, osztályközösségek többségében mindennapi jelenségnek számít a bullyingnak nevezett iskolai zaklatás, ami miatt sok gyerek sírva vagy gombóccal a torkában megy reggelente iskolába.
A napokban Sorin Cîmpeanu oktatásügyi miniszter egy televíziós műsorban rendkívül aggasztónak nevezte a zaklatás robbanásszerű terjedését a tanintézményekben, állítása szerint megsokszorozódott az utóbbi időben az öngyilkossági kísérletek száma a tizenévesek körében. A tárcavezető tavaly júniusban azt nyilatkozta, hogy a statisztikák szerint a romániai iskolákban minden négy gyerekből egy iskolai zaklatás áldozata. Már az alsó tagozaton is gyakoriak a kisdiákok között a beszólások, csúfolódások, és gyakran sem a tanintézet, sem a szülők nem vesznek tudomást a testi-lelki erőszakról, ugyanis az áldozatok nem beszélnek róla.
A jelenség kapcsán érdekes beszélgetést kezdeményezett nemrég az Érted a Diáksztori kampány keretében. A 2020-ban indult figyelemfelkeltő projekt célja diskurzust folytatni az iskolai és általában az intézményi bántalmazások témában, ugyanis azt vallják, hogy a probléma megoldásában az első lépés az, hogy elkezdünk beszélni róla. A 2022-es évet a Diáksztori kampány legújabb szakaszával kezdték, amelyben bemutatták a Diáksztorizó műsor első részét, ahol B. Szabó Zsolt műsorvezető Kádár Annamária pszichológussal, Csép Andrea parlamenti képviselővel és Vargancsik Iringó szociálpedagógussal beszélgetett.
A szemlélőnek is fontos szerepe van a bántalmazás visszaszorításában
A meghívottak egyetértettek a beszélgetés házigazdájával abban, hogy talán senki nem mondhatja el magáról azt, hogy valamilyen formában, vagy személyes tapasztalat, vagy a gyerekek révén nem találkozott az iskolai zaklatás jelenségével.
Kádár Annamária szerint ennek három résztvevői csoportja van, a bántalmazó, a bántalmazott és a szemlélő. Fontos kiemelni, hogy a bántalmazó és a bántalmazott egyaránt valamilyen fokon sérült, amivel általában nem tud egyedül megküzdeni. A bántalmazottnak gyakran valamilyen okból megszakad a kapcsolata a felnőttekkel, és nem mer segítséget kérni. Ez a folyamat még a bántalmazás előtt elkezdődik, és fontos rávilágítani, mert ennek a történetnek vannak okai és általában van egy trauma, ami lehet akár otthoni fizikai vagy érzelmi bántalmazás, elhanyagolás vagy egyszerűen a jelenlét hiánya. Gyakran szülőként nem töltünk elég időt a gyerekünkkel, nem beszélgetünk vele, mert elfoglaltak vagyunk – világított rá az okokra, amelyek miatt a gyerekek gyakran nem mernek segítséget kérni, bár ez volna a legfontosabb dolog. Ha ott van a szülő, tanító, osztályfőnök, egy személy, akiben bízik, akkor, ha egyedül nem is tudja megoldani a problémát, segítséget kér. Viszont a probléma általában ott kezdődik, hogy nem mer segítséget kérni, és egyedül marad a gondjával. Ugyanígy a bántalmazó is szorong, az agresszív viselkedés összefüggésben áll a szorongással. A jelenség harmadik szereplője a szemlélő, és a pszichológus úgy véli, itt lehetne a legjobban beavatkozni, ebben rejlik a prevenciós lehetőség, hiszen valaki azáltal, hogy végignézi a bántalmazást, és nem tesz semmit, lényegében legitimálja a bántalmazó viselkedését. Szemlélő lehet az, aki látja, hogy mi történik, de elfordítja a fejét, lehet az is, aki biztatja a bántalmazót vagy akár az áldozatot, hogy üssön vissza, ne hagyja magát, de titokban tartja, nem szól a szülőnek, pedagógusnak. Gyakori az úgynevezett bámészkodóeffektus, hogy miért pont én szóljak, biztos szólni fog valaki más.
Kádár Annamária hangsúlyozta, a szemlélőnek kulcsszerepe lehet a jelenség megfékezésében, ezért szülőként fontos már a kisebb gyerekekkel is elbeszélgetni arról, hogy ha látja, hogy valakit bántalmaznak, zaklatnak, az első dolga az legyen, hogy szól a pedagógusnak vagy a szülőnek.
Túlságosan elnézőek vagyunk
Gyakori, hogy sokan legyintenek, ha valakit gúnynévvel illetnek, mondván, hogy ez csak csúfolódás, diákcsíny, nehéz meghatározni, hogy hol a határ, amikor a gyereket már zaklatják a társai. Ennek kapcsán Vargancsik Iringó szociálpedagógus kifejtette, társadalmi szinten nagyon változó, hogy milyen viselkedésformákat tartunk elfogadhatatlan bántalmazásnak, illetve elfogadható megnyilvánulásnak. Úgy véli, hogy túlságosan elnézőek vagyunk, aminek beszédes bizonyítéka az, hogy nagyon sokszor kiderül, akár évtizedeken keresztül folyt a bántalmazás.
A szociálpedagógus szerint külföldön vannak iskolák, amelyek zéró toleranciát hirdettek a bántalmazást illetően, annak semmilyen formáját nem tűrik, minden ilyen helyzetet jelenteni lehet és kell, még akkor is, ha „csak egy kis csúfolódás” volt, vagy valaki megjegyzést tett a társára.
Mint mondta, vannak, akik tagadják a bántalmazás megtörténtét, amikor szóba kerül a téma, azt állítják, hogy nincs gond, ők is túlélték annak idején, és csak megerősítette őket. Vargancsik Iringónak meggyőződése, hogy a zaklatás összetöri az áldozatot. Ám nálunk a tapasztalat gyakran az, hogy a bántalmazásos esetet a szülők és a tanárok is „pitiáner ügyként” kezelik, amivel „nem kell foglalkozni”.
Annak kapcsán, hogy hol van a határ, mi az, ami már zaklatásnak, bántalmazásnak számít, Csép Éva Andrea kifejtette, mindenki maga dönti el azt, hogy mi az a viselkedésmód, ami őt zavarja, amitől zaklatottnak érzi magát. Lehet, hogy az adott gyerek egy olyan családmodellt visz magával, ahol úgymond elfogadott bizonyos csúnya szavak használata, viszont egy másik családmodellt magával vivő diák számára ugyanez már zavaró lehet.
Az elmélettől a gyakorlatig
A beszélgetés házigazdájának a kérdésére, hogy fel vannak-e készülve a pedagógusok ezeknek a helyzeteknek a kezelésére, Csép Andrea parlamenti képviselő rávilágított, hogy 2021-ben módosították az oktatási törvényt, az oktatási intézményekben kötelező módon megalakultak a jelenséggel foglalkozó multidiszcipliná- ris csapatok. Az erre vonatkozó módszertan pedig tisztázza, hogy minden iskolában mi az iskolapszichológus, az osztályfőnökök, az iskolaigazgatók, a csapat tagjaiként kijelölt tanárok feladata. A gond az, hogy nincs elég szakember, nincs elég iskolapszichológus. Ezek a multidiszciplináris csapatok azok, amelyek az osztályfőnökökkel, tanítókkal kapcsolatot tartanak, és amikor a pedagógus agresszív viselkedést vél felfedezni az osztályában, felhívja a szülőt, elbeszélget vele, szól az iskolapszichológusnak, és a szakember segítségével elbeszélgetnek a gyerekkel, a gyerek társaival. Viszont annak ellenére, hogy lépésről lépésre le van írva, hogy mi az eljárás bántalmazó viselkedés felmerülése esetén, adott a módszertan, azt látjuk, hogy egyre elterjedtebb az iskolai bullying – hívta fel a figyelmet a parlamenti képviselő.
Kádár Annamária szerint ahhoz, hogy a gyakorlatban is működjön a rendszer, elsősorban az óvodapedagógusokat és a tanítókat kell képezni, velük kell erről minél többet beszélni, mivel szakemberként ők vannak leginkább olyan helyzetben, ahol a jelenség kialakulását meg lehet előzni azáltal, hogy a zéró tolerancia elvére nevelik a gyerekeket. – Egy gyerek óvodában, elemi iskolában érzelmileg azonosul, és ha a pedagógusával jó kapcsolatban van, és követendő mintát lát, az beépül, lemásolja azt a viselkedést. Az a norma, ami jellemző ott, az számára később is követendő mintává válik – hangsúlyozta a pszichológus.
Vargancsik Iringó szerint rengeteg gát, társadalmi beidegződés van, amit át kell törni, például vannak diákjai, akik vidéki környezetből érkeznek, akiknek a szemében a fenyítéssel való nevelés természetes.
Mint mondta, elindult egy folyamat az oktatás terén, tehát van egy módszertan, de használni kellene, megfelelő számú szakember kellene ahhoz, hogy lehessen alkalmazni, hiszen vannak iskolák, ahol az iskolapszichológus egy héten egyszer van jelen. Ilyen körülmények között hiába van a protokoll, hogy miként járunk el, ha a pszichológus nincs ott. Első lépésben tudatosítani lehet, elismerni, hogy ez egy fontos probléma, viszont nagyon sok lépésre van még szükség ahhoz, hogy működjön, tanárként pontosan tudjam, mikor mit kell tennem, mikor vonom be a szülőket – tette hozzá.
Vargancsik Iringó rávilágított, a bántalmazás szorosan összefügg az önértékeléssel, egy alacsony önértékelésű személy nagyon könnyen bántalmazóvá válik, mert mindenáron próbál megmutatkozni. Ennek a hátterében az is ott van, hogy keveset foglalkozunk azzal, hogy az értékeinket tudatosítsuk magunkban, az iskolában még mindig a kognitív képességek, a tanuláshoz való viszony kerül előtérbe. Azokban a közösségekben lehet visszaszorítani a bántalmazást, ahol ezekre figyelni tudnak, ahol sokszínű, értékekben gazdag közösség alakul ki, és nem csak a versenyhelyzeten van a hangsúly.
Négyből egy gyereket rendszeresen megaláznak
Az iskolai erőszak szempontjából 42 európai állam közül Románia a harmadik helyen áll, ami számokban azt jelenti, hogy 10 gyerekből három ki van közösítve, hat közül egyet rendszeresen megvernek az iskolában, négyből egy rendszeres megaláztatás áldozata, és ötből egy rendszeresen megaláz egy másik gyereket. Ugyanakkor a felmérések szerint 10-ből hét gyerek folyamatos tanúja a bullyingnak – ismertette a jelenség aggasztó méreteit alátámasztó statisztikát Csép Andrea, majd hozzátette, ilyen körülmények között hihetetlen, hogy a pedagógusok ne vennék észre ezeket az eseteket. A képviselő megjegyezte, az elmúlt öt évben, amióta a családon belüli erőszak kapcsán elkezdett foglalkozni a témával, a jogszabályban folyamatosan bővítették a büntetendő cselekménynek számító erőszak meghatározását, belekerült a szexuális bántalmazás, az iskolai bullying, a cyberbullying, az utcai, illetve a munkahelyi zaklatás. – Az elmúlt öt év alatt a zaklatás sokféle típusát fedeztük fel a hétköznapokban, és törvényhozóként úgy döntöttünk, formát adunk neki, hiszen emberek védelmét fogja szolgálni. Törvényhozóként megadjuk a keretet, de utána a szaktárca az, amely a módszertant hozzárendeli. Ezután következhet az iskolai erőszak kapcsán a tanárok képzése, felkészítése, illetve meghatározó, hogy egy adott iskola vezetősége mennyire kezeli kiemelt témaként ezt a problémát, és tesznek-e lépéseket a zéró tolerancia megvalósulása irányában. A képviselő szerint az önkormányzatoknak is szerepük van ebben a kérdésben, tudatosítási kampányokat kezdeményezhetnek, amelyek révén a szülőket, a gyerekeket tájékoztatják a jelenségről, arról, hogy milyen formái vannak az iskolai zaklatásnak, és mi a teendő ezekben az esetekben.
Erőszakmentes eszközök
A beszélgetésen felmerült, hogy manapság sok pedagógus eszköztelennek érzi magát a fegyelmezés terén. Ennek kapcsán Kádár Annamária megjegyezte, soha nem a tettlegesség az eszköz, mert annak hatására tovább durvul a helyzet. Fontos, hogy a pedagógus miként tudja meghúzni a határokat: ha elmondja a rosszalkodó gyereknek, hogy légy szíves, ne ütögesd a másikat, mert fáj neki, ebből azt szűri le a gyerek, hogy nyugodtan folytathatja, mert úgysem lesz következménye a tettének. – A saját gyerekeinkkel is tapasztaljuk, hogy amíg nem vagyunk elég dühösek és határozottak, akármit mondhatunk, nem fogja komolyan venni. Ott kell legyen az erős elszántság, hogy ezt nem! Ezt a pedagógus egy tekintettel is el tudja érni. Vannak osztályok, amelyeket egyes pedagógusok nem tudnak kezelni, de olyan tanító, tanár is van, aki csak rájuk néz, fel sem kell emelje a hangját, máris eléri, amit szeretne, komolyan veszik – mutatott rá a pszichológus.
