Nem elég anyanyelv-használati jogainkat kivívni, ezekkel élni is kell.
Két műsor közötti szünetben egy helyi – egyre népszerűbbé váló – rádióadóban arra biztatnak, hogy éljünk anyanyelvhasználati jogainkkal a közintézményekkel való kapcsolatainkban. Adott ugyanis a törvényes keret arra, hogy azokon a településeken, ahol egy nemzeti kisebbség aránya 20 százalék fölötti, a közintézményekben való ügyintézés anyanyelven is lebonyolítható legyen. Ezt Románia alkotmánya, a 2001. évi 215-ös helyhatósági törvény, a román parlament által is elfogadott és a 2008-ban hatályba lépett Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája előírásai garantálják. A fentiek alapján a kisebbség nyelvének használata biztosított szóban és írásban a helyi közigazgatási hatóságokkal és a dekoncentrált közszolgálatokkal való kapcsolatban.
Bár a szóban forgó jogszabályok egy évtizede érvényben vannak, az anyanyelvhasználat gyakorlatilag a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére illetve a közintézmények (közigazgatási hivatalok, iskolák, kórházak stb.) kisebbségek nyelvén is történő megnevezésére korlátozódik. Több-kevesebb sikerrel. Meg lehet számolni, hogy például a városi vagy megyei közgyűlésen a köszöntésen kívül hányszor használták a magyar nyelvet (a marosvásárhelyi tanács jó pár évvel ezelőtt fordítói képzést biztosított egy alkalmazottjának, akinek szolgálataira aztán nem tartott igényt, a megyei tanács évekkel ezelőtt vásárolt szikrontolmács-készülékén jó vastag lehet a por). De azt is, hogy a megyeszékhelyen, illetve a megye más – magyarok által több mint 20 százalékos arányban lakott – városaiban hány tanintézetnél, kórháznál helyeztek ki magyar táblát, és az sem elfogadható, hogy az utcanevek esetében gyakran csak az utca szócskát fordítsák, az ügyintézés pedig csaknem kizárólag román nyelven történjék. Például miért van az, hogy a megyei közpénzügynél a kettős adózás elkerülésére kiváltott igazolványt román illetve angol nyelven bocsátják ki, még akkor is, ha magyarországi munkavállalás céljából történik, vagy a fogyasztóvédelmi hivatalnál a típusnyomtatványok szintén román nyelvűek? És folytathatnánk a példákat.
A kisebbségek nyelvének írásban való használatára, nemcsak papírforma szerinti, hanem a törvény szellemében történő valós anyanyelvhasználatra biztató rádiós kampányra azért is szükség van, mert hozzájárul ahhoz, hogy a polgárokban tudatosuljon: nem elég anyanyelv-használati jogainkat kivívni, ezekkel élni is kell. És ebben elsősorban elöljáróinknak kellene példát mutatniuk.
