2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Napkirály a parkolóban

Május 24-ig Kísérletek mozgásban címmel a Haladás mozi szervezésében ausztriai és hazai képzőművészek együttműködésében képzőművészeti projektsorozatra került és kerül sor.


A Köteles és a Bolyai utcák sarkán, az egyik parkolóhelyen barokk ruhába öltözött fiatalember ült a minap (egészen pontosan péntek délelőtt) hatalmas parókával, napszemüveggel. Újságot olvasott, fagyit evett, és mint látni vélte oly sok járókelő, rá se bagózott a körülményekre: a vihogó emberekre, a tág szemmel lefékező autósokra. A verőfényes napsütésben, az utca túloldalán egy leányzó mosta a ruháit piros tálban, majd ráérősen akasztgatta őket a villanyoszlopra kötött szárítókötélre. A kávézók asztalainál mosolygó polgárok üldögéltek és e mosoly mindekire ráragadt, aki elhaladt mellettük. Időközben a ruhát mosó leányzót egy újabb váltotta fel, aki éppen habot vert, majd hangos vitába keveredett az újságot olvasó barokk ifjúval (egyesek szerint magával XIV. Lajossal), és a vita veszekedéssé, a veszekedés pedig harccá fajult, minek eredményeképpen az úttest fölött repült át egy landoláskor ripityára törő porcelántányér. Mások lefekvéshez készülődtek: a járdán lévő ágyba bújt egy harmadik leányzó, a díszkövön, fejénél égő gyertya, mellette éppen sminktükör előtt szorgoskodott valaki. Közben megint mások felseperték a tányér maradványait, illetve porszívóztak, a tisztítókúrából sem az éppen ott parkoló autók teteje, sem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színháztörténet-tanárának szemüvege nem maradt ki. És így tovább, bő egy órán keresztül. Ez alatt az óra alatt pedig az arra járók, ha egy pillanatra is, de átváltoztak: volt, aki besegített a mosásba, volt, aki udvariasan megkérdezte, hogy foglalt-e a parkolóhely, volt, aki a fejét csóválta, volt, aki bambult, mint az a bizonyos bornyú, sőt, a parkolóőr sem volt rest elkérni a Napkirály parkolójegyét. A Bolyai ablakai mindkét szünetben megteltek ifjú fejekkel, és ami a legfontosabb: szinte mindenki mosolygott, avagy röhincsélt a látottakon. Pedig a honi szocializáción felcseperedve az ember nem ezt gondolná. Mégis, csúnya szó, kötekedő polgártárs nem fordult elő és bukkant fel, e délelőttön a jókedv uralkodott a Bolyai és Köteles utcák sarkán. De a látottak nem csak a jókedv kedvéért szerveztettek meg, a dolog mögött sokkal komolyabb szándék lapul: május 24-ig Kísérletek mozgásban címmel a Haladás mozi szervezésében ausztriai és hazai képzőművészek együttműködésében Akció – performansz – installáció – beszélgetés Marosvásárhely nyilvános terein alcímmel képzőművészeti projektsorozatra került és kerül sor, amelyben tevékenyen részt vesz a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem is, melynek hallgatói két performanszot mutattak, illetve mutatnak be. A szóban forgó volt a második, címe: Mindenhol otthon. E performansz lényege a privát és a közösségi tér közötti kölcsönhatás, illetve az ezen kölcsönhatás keltette hatás „tesztelése”. A résztvevők képzeletbeli határokkal körülvett személyes tereket hoztak létre egy olyan banális és forgalmas közösségi térben, mint egy útkereszteződés. És a performansz keltette nagy vidámság közepette megfigyelhető volt: az arra járók önkéntelenül is kikerülték a résztvevők privát tereit, tiszteletben tartották azok kijelöletlen határait. A performansz észrevétlenül vált interaktívvá, a járókelők, nézelődők szándékosan avagy önkéntelenül, de részt vettek benne. A szereplők pedig nem színészek voltak, hanem a tanintézmény dramaturgia szakos hallgatói, természetességük tette természetessé az amúgy korántsem természetes helyzeteket és tereket.

A performanszsorozat folytatódik (programját tegnapi lapszámunkban közöltük), a művészeti egyetem hallgatói pedig hétfőn délután 4 órakor vesznek részt egy újabb performansz bemutatóján, akkor a Baross Gábor (Horea) és Nyomda utca közötti átjáróban. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató