Művészettel a senki cicáiért

A székelybósi állatmentő központnak gyűjtenek

Tömbházak tövében, bokrok mélyén tanyáznak, simogatásért, ételdarabkáért dörgölőzve dorombolnak köszönetet – ők a lakótelepek bundás otthontalanjai, a kóbormacska-famíliák, amelyeknek sorsát a legtöbb állatbarát, köztük Eperjesi Noémi marosvásárhelyi képzőművész, rajztanár is a szívén viseli.

Noémi Fogadj örökbe címen indított diákjaival közösen egy projektet a Life4Cats Rescue nevű, sérült, beteg utcacicák számára működtetett, tavaly ősszel részben leégett székelybósi állatmentő központ támogatására. A kezdeményezés lényege a megyeszékhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskola felső tagozatos tanulói macskás rajzainak, festményeinek internetes értékesítése, a begyűlt összeget az állatmentő létesítmény rendbetételére ajánlják fel.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a székelybósi központtal? – kérdeztem, miután a művészpedagógus színes, minden szögletében élettel teli lakásában hellyel kínált.

– A Kövesdombon, ahol élek, nagyon sok a gazdátlan kismacska és a szabad ég alatt élő, felnőtt állat. Gyakran látom, hogy a környékbeliek etetik őket. Én ezt nem tartom szerencsésnek, később elmondom, miért. Egyszer, déltájban, amikor a saját cicámmal, Hugóval sétáltunk, egy fekete macskakölyökre lettem figyelmes, amely két hátsó lábát húzva közeledett felém. Tudtam, hogy segítenem kell, gyorsan le is fényképeztem, és kitettem a fotót a marosvásárhelyi állatbarátok Facebook-oldalára. A Life4Cats Rescue központ működtetője, Rusu Ramona válaszolt leghamarabb. Arra kért, hogy próbáljam meg bekeríteni a cicát, és tartsam szemmel, amíg utánajön. Egy kiváló állatorvoshoz, Borka doktorhoz vittük el, aki megműtötte. A Noé Bárkája állatorvosi rendelőben röntgenezték meg, majd Ramo a pártfogásába vette a kis ártatlant. Így kezdődött az ismeretségünk, és azóta is folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Ez a nemes lelkű hölgy számtalan állatka életét megmentette már, szemétből, zsákokból kiszedett kölykökön és olyan idős macskákon is segített, amelyek makkegészségesek, az életkoruk miatt azonban a gazdájuk el akarta altatni őket. Gyakran az állatorvos hívja fel Ramonát, és ő a legrövidebb időn belül érkezik. A bósi központban 120 cicáról gondoskodik, pártfogoltjai féregtelenítve, oltási könyvvel várják jövendő gazdijukat.

„Tartson inkább pillangót...”

– Mi történt az ősszel?

– Novemberben tűzzel játszó gyerekek gyújtották fel a központot. Két épület égett le, azok, ahol a többi állattól elszigetelt, karanténozott macskákat tartották. A lángokban a központ egyes lakói is megsérültek, azóta is kezelésre szorulnak. Egy égett állat gondozása napi 150 lej, az ingatlanrészek újjáépítése mellett ezt az összeget is biztosítani kell valahogy. Ramona állami támogatásra nem számíthat, az csak kutyák vagy lepkék után jár. Javasolták is neki, hogy foglalkozzon inkább pillangókkal. Január 20-án Németországból jöttek támogatók, de még további segítségre is szükség van. 

– Jelenleg hol tart a munkálat? 

– A leégett épületrészek fedele elkészült, ablakok még nincsenek, és a munkások megfizetésére is kellene anyagi fedezet. 

Osztálytársak mentőakcióban

– Hogyan született meg a diákjaiddal közös rajzos projekt ötlete?

– Az osztályom már korábban bekapcsolódott egy cicamentésbe. Tavaly Budapesten voltam, amikor egy szomszédom telefonon értesített, hogy a lakásom erkélye alatt négy újszülött kismacska próbál túlélni. Amint hazaértem, megkerestem az apróságokat. Tele voltak legyekkel, lárvákkal, rémisztő látványt nyújtottak. Oxigénes vízzel tisztogattam le őket, de tudtam, hogy egymagam kevés vagyok ehhez az akcióhoz. Szóltam a gyerekeknek az osztályomból, hogy szükségem lenne néhány segítőre, hogy rendre megfogjuk, elfogadható állapotba hozzuk és orvoshoz vigyük a cicabébiket. Négy diákom jelentkezett. Először is felmentünk hozzám, és cipősdobozból készítettünk egy házikót az apróságoknak. Amint elkészült a rajzokkal, köszönő szavakkal díszített, páholyszerű alkotás, amin szellőztető is volt, indultunk a bokrok közé a kismacskák után. Izgultam, hogy vajon megtaláljuk-e őket, de jöttek is azonnal a lábunk elé. A tömbház előtt gyorsan elosztottuk a feladatokat. Többek között védőkesztyűt húzva fertőtlenítettük a kölykök szemét, megetettük őket, aztán két tanítványommal lementem az orvosi rendelőbe. Egyikük Seres Blanka volt – simogatta meg tekintetével Noémi a hatodikos lányt, aki addig csendben figyelte a beszélgetést. – A közös mentőakciónk után elmondtam az osztályomnak, hogy hogyan kell bánni a kóbor állatokkal. Láttam, hogy érdeklődnek a téma iránt, így, amikor novemberben megtörtént a baj a bósi központban, magától értetődött, hogy megpróbálom bevonni őket és a többi tanítványomat a segítségnyújtásba. Nem csalódtam, az iskola 73 diákja összesen 88 munkát készített. Mindenik szép, figyelemre méltó, árad belőlük a szeretet. A Facebook-oldalamon zenés háttérrel készítettem a rajzokból egy összeállítást, ott bárki megtekintheti.  

– Számodra miért fontos részt venni ilyen kezdeményezésekben? – fordultam Blankához.

– Nagyon szeretem az állatokat, és rajzolni is szeretek. A tanévzáró előtti cicamentésnél én voltam az egyik dobozfestő, aztán vigyáztam, hogy ki ne szökjenek a házikóból a picik, és a tanárnővel meg egy osztálytársammal az orvoshoz is elkísértem őket. A Fogadj örökbe projektbe a testvérem is bekapcsolódott egy rajzzal. Úgy gondolom, az a legfontosabb, hogy minél többen halljanak a tűzesetről, és segítsenek a bajba jutott állatokon, anyagiakkal támogassák a központot vagy fogadjanak örökbe egy cicát – mondta a hatodikos lány.

Az otthonszerzés lépései 

– Miért nem tartod jó ötletnek a kóborcica-etetést? – kanyarítottam vissza a beszélgetést Noémi korábbi megjegyzéséhez.

– Régóta figyelem, hogy a lakóhelyem környékén milyen gyorsan szaporodnak a gazdátlan állatok, amelyek aztán előbb-utóbb megsebesülnek, illetve elpusztulnak. Az interneten kutakodtam a téma kapcsán, és szakavatott honlapokról tudtam meg, hogy az etetgetett utcacicákból eltűnik a vadászösztön. Mivel az energiájukat nem kell már a létfenntartásra fordítaniuk, az túlzott mértékben a párosodásra irányul. Tehát, ha nem traktáljuk őket mindegyre – ráadásul rendszertelenül – ilyen-olyan, esetleg a számukra éppen egészségtelen ételmaradékkal, kevésbé tesszük ki őket az utcai élet ezernyi veszélyének. Emiatt már többször vitába szálltam idősebb hölgyekkel, úriemberekkel. 

– Te konkrétan mit teszel a tömbház környéki cicákért?

– Amikor felfedezek egy otthontalan kölyköt vagy felnőtt állatot, először is megpróbálom megszelídíteni. Ennek természetesen része az etetés, de az tudatosan, céllal történik. A macskák becserkészése nem a legegyszerűbb, volt, hogy órákat mászkáltam utánuk a bokrok alatt. A mentőakció fontos lépése a féregtelenítés és a sterilizálás, de erre csak akkor kerülhet sor, ha az internetes állatvédő oldalakra kitett fotó alapján került gazdajelölt. A sterilizálás nagy műtét, utána melegben kell tartani az állatot, kizárt, hogy visszaengedjem a szabadba. Mivel a 18 éves Hugóm igazi területvédő, önző cica, haza ideiglenesen sem hozhatom az újdonsült pártfogoltat, ezért fontos, hogy az új otthona a beavatkozás előtt meglegyen. Persze arra is volt már példa, hogy valaki elvitt egy cicát, aztán meggondolta magát, és visszahozta, vagy szólt, hogy valaki másnak adná. Utóbbi esetről hallani sem akarok, éppen ezért minden esetben szerződést írunk alá az örökbefogadóval, aki kötelezi magát, hogy, amennyiben mégsem tart igényt az állatra, azonnal értesít, és megvárja, hogy intézkedjem az új otthon megtalálása érdekében. Ugyanakkor elvárom, hogy a megtartott cicák állapotáról rendszeresen fotókkal tájékoztasson az örökbefogadó, és engedje meg, hogy időnként meglátogassam. 

Noéminek a meggondolatlan állatbarátok mellett az olyan lakókkal is meg kellett vívni a csatát, akik szerint a macskaetetés szemeteléssel jár.

– Sohasem hagyom kint a műanyag edényt, amiben a kis gazdátlanok az ételt kapják, egyedül a vizestálka marad, főleg nagy melegben. Az állatok táplálása nagy figyelmet és pedantériát igényel, annál is inkább, mivel a macskák közismerten tiszta állatok. Erről sokan megfeledkeznek – tette hozzá a cicavédő képzőművész.

Tanácsok jövendő gazdáknak

A sterilizálásra visszatérve, Noémi minden állatbarátnak a marosvásárhelyi Suceava utcai AssisiVet rendelőt ajánlja, ahol a legkorszerűbb, külföldről hozott eszközökkel dolgoznak, gyorsan és hatékonyan végzik a beavatkozást, úgy, hogy az állatot nem kell utólag kötözésre, a szálak kiszedésére visszavinni. A gyógyítási folyamathoz kéthetes antibiotikumos kezelés is tartozik, a bundás páciens a mancsára rögzített perfúzión keresztül kapja a gyógyszert. 

A fiatal macskák mellett a képzőművésznek idősebb példányokat, többek közt egy legalább két nemzedéknek életet adott „nagymamacicát” is sikerült kiemelnie az otthontalanságból. Ezt azért is tartotta fontosnak megjegyezni, mert a gazdijelöltek körében rendszerint az állatkölykök népszerűek, bár egy saját múlttal rendelkező kóborló is képes a befogadó környezetben igazi családtaggá válni. 

Hugo, a művészlélek

– A helyi állatbarátok virtuális terein rengeteg kedves, segítőkész emberrel ismerkedtem meg, akik valóban elkötelezettek az utcán élő kis életek iránt – összegzett beszélgetésünk végén Noémi, miközben párja, Demény Péter író kíséretében kettőjük szeme fénye, a gyönyörű birman macskaúr is színre lépett. 

– Ő igazi művészcica, szereti a klasszikus zenét, és elmélyülten figyeli, amikor rajzolok – mesélte a büszke gazdi, aki kedvenc írójáról, Victor Hugóról nevezte el négylábú kedvencét 18 évvel ezelőtt.