2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Tompa Miklós Társulat előadásai

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata április 19-én, pénteken 19.30-kor a Kisteremben a Piros fű című előadást viszi színre Fehér Balázs Benő rendezésében. Április 23-án, kedden 19 órától a nagyteremben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió közös produkcióját, Bódi Attila Lázadni veletek akartam című művét adják elő. Rendező: Sebestyén Aba. A következő előadásra április 29-én, hétfőn 19 órától kerül sor a negyteremben, ahol az Ivan Viripajev műve alapján készült Iráni konferencia című előadást, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vendégjátékát tekintheti meg a nagyérdemű, Bocsárdi László rendezésében. 

Lázadni veletek akartam 


Ady és Adél a Spectrum Színházban

Április 21-én, vasárnap délután 5 órától a marosvásárhelyi Spectrum Színház Tatár Rózsa kortárs író Ady és Adél című monodrámáját tűzte műsorra. Rendező Török Viola. A dráma a magányos és boldogtalan Léda hattyúdala. Léda szerepében a marosvásárhelyi színházi élet nagyasszonya, Farkas Ibolya Poór Lily-díjas színművész látható. Helyfoglalás a 0744-301-875-ös telefonszámon, a jegyek hétköznapokon 9.30 és 13 óra között válthatók ki a színház jegypénztárában.


Új bemutató a Maros Művészegyüttesnél

Április 21-én, vasárnap 19 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében mutatja be a Márványföldből gyöngyvirágok című legújabb produkcióját, amely Kalotaszeg folklórvilágát varázsolja színpadra. Rendező-koreográfus Sánta Gergő, alkotótárs Sánta-Bíró Anna, tánckarvezetők: Kásler Magda és Kovács Szabolcs-Zoltán, zenekarvezető Moldován-Horváth István. Az előadás megtekintéséhez előzetes helyfoglalás szükséges hétköznap 8–16 óra között a 0757-059-594-es telefonszámon.

Márványföldből gyöngyvirágok

Fotó: Barabási Attila-Csaba


Újra műsoron a Mátyás király álruhái 

Április 24-én, szerdán 10 órától újra megtekinthető a Mátyás király álruhái című táncjáték a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében. Rendező Varga János, zene Bonczó István, jelmezek: Bandi Kati, tánckarvezetők: Kovács Szabolcs-Zoltán és Kásler Magda. Előzetes helyfoglalás hétköznap 8–16 óra között a 0757-059-594-es telefonszámon.


Előadások a Stúdió Színházban 

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színészosztálya április 23-án, kedden 19 órától frissített szereposztással adja elő a Stúdió Színházban a Johanna, avagy maradjunk már emberek című drámáját Mohácsi János rendezésében. A végzős színészosztály április 25-én, csütörtökön 19 órától adja elő a Stúdió Színházban Móricz Zsigmond kisregénye, az Árvácska nyomán készült Állami című előadását Forgács Péter rendezésében. Jegyek interneten megvásárolhatók elővételben a Stúdió Színház weboldalán megtalálható online rendszerben, vagy az előadás helyszínén, kezdés előtt egy órával. Jegyeket foglalhatnak a 0791-229-977-es telefonszámon vagy a jegy@studioszinhaz.ro e-mail-címen. 


Világhírű koreográfus rendez az Ariel színházban

Fennállásának 75. évfordulója alkalmából az Ariel színház idén színházi és bábszínházi ínyencségekkel örvendezteti meg közönségét. Ilyen a felnőtteknek, illetve 14 éven felülieknek ajánlott GGworld című táncszínházi produkció is, amelyet Gigi Căciuleanu rendez. Az előadás a Nyomda utcai Ariel Színházban április 19-én, pénteken 18 órától tekinthető meg. Információk és helyfoglalás a 0747-942-181-es telefonszámon vagy az arielszinhaz@gmail.com e-mail-címen. 


Nevelőhangverseny a Kultúrpalotában 

Szerdán, április 24-én 13 órától lecke- és nevelőhangversenyt tartanak a magyar tagozatos diákoknak a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. Vezényel Remus Grama, fellépnek a Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnázium diákjai, Crăciun Sonia, Elabbasy Ádám, Bucur Mihai Alexandru, Răduț David, Gombocz Klára, Miklosik George. Közreműködik a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus zenekara. 


Városnéző séta 

A műemléki világnap alkalmából 2024-ben is városnéző sétára hívja a Maros Megyei Múzeum a történelem és építészet iránt érdeklődő városlakókat, ezúttal „Az elképzelt város” témakörben. Április 20-án, szombaton 17 órától a dualizmus kori Marosvásárhely megvalósulatlan urbanisztikai vízióinak világában barangolhatnak az érdeklődők, akik ezúttal sajátos nézőpontból ismerkedhetnek meg a helyi városfejlődéssel: olyan elképzeléseket mutatnak be nekik, melyek a tervek szintjén maradtak, de kivitelezésük esetén nagyban megváltoztatták volna Marosvásárhely arculatát. A vezetés párhuzamosan zajlik, Orbán János művészettörténész magyar, Jeremiás István román nyelvű idegenvezetésével. Találkozó az Avram Iancu-szobor előtt.


Műemléki világnap Mikházán 

A mikházi római katonák fegyverzete és felszerelése kerül rivaldafénybe szombaton, április 20-án 10 órától 18 óráig a Mikházi Régészeti Parkban szervezett műemléki világnapi rendezvényen. A látogatók megismerhetik az egykori fegyvereket és az ezekről készült másolatokat, bekapcsolódhatnak a témához köthető múzeumpedagógiai tevékenységekbe, összemérhetik a képességeiket az íjászversenyen és egy régészeti feltárás szimulálásán is részt vehetnek.


A tánc világnapja Marosvásárhelyen

A Maros Művészegyüttes és a Visit Maros szervezésében április 29-én újra sor kerül a tánc világnapja alkalmából megrendezendő eseményre Marosvásárhelyen: 14 órától a Színház térre várják a táncosokat és az érdeklődőket. A nemzetközi táncnap céljai közé tartozik a tánc népszerűsítése és a különböző táncstílusok megismertetése a nagyközönséggel. 


EMKE-okleveleket adnak át

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület országos elnöksége a hagyományoknak megfelelően a helyi közösségekben is okleveleket adományoz az erdélyi magyar közművelődés napja alkalmából. Az eseményre idén április 23-án, kedden 17 órai kezdettel a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégiumban (volt Bod Péter Diakóniai Központ, Erdő u. 7b sz.) kerül sor. Az idei díjazottak: Huszti Orbán Sarolta, a marosszéki Történelmi Vitézi Rend mb. törzskapitánya; dr. Batizán Attila református lelkész, igazgató; Haller Béla tanár, a Castellum Alapítvány irányítója; dr. Szilágyi Tibor egyetemi tanár, az EME orvostudományi szakosztályi elnöke.


Siklódy Tibor és Haller József közös kiállítása 

Siklódy Tibor és Haller József közös kiállításának a megnyitójára kerül sor április 22-én, hétfőn 18 órától a Kultúrpalota Képzőművészek Szövetségének a kiállítótermeiben. A tárlat május 5-ig látogatható. 


Kovács Emil Lajos egyéni tárlata

Szatmárnémetiből érkező festőművész vendég, Kovács Emil Lajos lesz a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termének újabb vendége. Jóemberek című kiállítása április 21-én, vasárnap 12 órakor nyílik meg. A kiállítót és képeit Szatmári Elemér református lelkész, valamint a házigazda unitárius lelkész, Nagy László és a tárlatszervező Czirjék Lajos méltatja.


Székely szimbólumok régen és ma 

Mihály János történész Székely szimbólumok régen és ma című kötetét mutatják be Marosvásárhelyen április 24-én, szerdán 18 órai kezdettel a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében a Visegrádi Szent György Lovagrend szervezésében. A kötet négy tanulmányon és egy interjún keresztül enged betekintést a székely jelképek múltjába és jelenébe.


Kulcsár Erzsébet és Cseh Gábor közös kiállítása

Kettős kiállítás nyílt a napokban a marosvásárhelyi Bolyai tér 15. szám alatti Studium Hub galériában. Nagy utazás címmel Kulcsár Erzsébet bőrplasztikáit és festményeit, A kő marad címmel Cseh Gábor kőgyűjteményét mutatja be. A tárlat május 14-ig tekinthető meg.


Az utolsó dinoszauruszok Erdélyben

Új időszakos kiállítás nyílt a Maros Megyei Múzeum Természettudományi Osztályának Horea utca 24. szám alatti épületében. A kiállításon többek között négy hüllő életnagyságú rekonstrukcióját, ezenkívül csontvázmaradványokat és dinoszaurusztojásokat is láthatnak az érdeklődők. A tárlat szeptember 30-ig látogatható, keddtől péntekig 9 és 16, szombaton 9 és 14, vasárnap 9 és 13 óra között. Hétfőnként zárva.


Sánta Csaba kiállítása Szovátán

Sánta Csaba szovátai szobrászművész bronz kisplasztikáiból nyílt kiállítás a helyi Kusztos Endre Galériában (Géra utca 16. sz.). A tárlat május 6-ig naponta 10–16 óra között látogatható.


Az erdélyi református kollégiumok 400 éve

A Maros Megyei Múzeum Történeti Osztálya, a Haáz Rezső Múzeum és az Erdélyi Református Múzeum időszaki kiállítást mutat be a marosvásárhelyi várban található múzeumépületben Oratio, studio et collectio. Az erdélyi református kollégiumok 400 éve címmel. A kiállítás a gyulafehérvári, nagyenyedi, marosvásárhelyi, kolozsvári, székelyudvarhelyi és szászvárosi református kollégiumok szerkezetét, történetét és gyűjteményeit ismerteti; augusztus 31-ig látogatható keddtől péntekig 9–17, szombaton és vasárnap 10–14 óra között. Hétfőn zárva. Jegyárak: 15 lej felnőtteknek, 7 lej nyugdíjasoknak, 3 lej diákoknak. Kurátorok: Kovács Mária-Márta, Szász Hunor és Tamás Iringó.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató