2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A mennyországot választom – 

Duna Tv, március 31., húsvétvasárnap, 15.09 óra (1. rész); 

április 1-je, húsvéthétfő 15.20 óra (2. rész) 

Az igazság gyertyái a Nemzeti Színházban

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében március 29-én, pénteken 19 órakor, 30-án, szombaton 15 és 19 órakor, majd április 8-án, hétfőn és 9-én, kedden 19 órakor Székely Csaba Az igazság gyertyái című történelmi drámája tekinthető meg Sebestyén Aba rendezésében. Jegyek a Nemzeti Színház jegypénztárában (hétköznapokon 9 és 19 óra között, telefonszám: 0365-806-865), a helyszínen előadás előtt egy órával, valamint a Biletmaster oldalán válthatók.

A Ványa és Ő a Stúdió Színházban

Április 7-én, vasárnap 19 órakor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Havi Dráma koprodukciójaként létrejött Ványa és Ő című előadás látható a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színházban, rendező Patkó Éva. Jegyek a Stúdió Színház honlapján feltüntetett online rendszerben, valamint előadás előtt egy órával a helyszínen válthatók, jegyfoglalás a 0791-229-977-es telefonszámon vagy a jegy@studioszinhaz.ro e-mail-címen lehetséges.

Az Évszakok az Arielben

Április 4-én, csütörtökön és 5-én, pénteken délelőtt 9 órakor és 10.30-kor a 4 éven aluli gyermekeknek szóló Évszakok című előadás látható a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház stúdiótermében Barabás Olga rendezésében. Mivel a helyek száma korlátozott, az előadásokra előzetes helyfoglalás szükséges a 0770-996-416-os telefonszámon (naponta 9 és 13 óra között hívható).

A dicsőszentmártoni Népszínház bemutatója

Április 6-án, szombaton 18 órától a dicsőszentmártoni Mihai Eminescu Művelődési Házban a helybéli Népszínház bemutatja Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné s a két szeleburdiak című vígjátékát. Jegyelővétel a Magyar Ház könyvtárában, valamint előadás előtt a helyszínen.

Nagypénteken Passió – Jézus szenvedéstörténete

Péterffy Gyula – Erdő János Passió című műve, amelynek zenéjét Kozma Mátyás szerezte, nagypénteken mindkét marosvásárhelyi unitárius templomban meghallgatható; a Bolyai tériben délután 5 órától, a Kövesdombon 6 órától adják elő az egyházközségek kórusai.

Rendkívüli évfordulós szimfonikus hangverseny

A marosvásárhelyi Kultúrpalota orgonája építésének 111. évfordulója alkalmából kerül sor rendkívüli szimfonikus hangversenyre április 4-én, csütörtökön 19 órakor a palota nagytermében. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus zenekarát Gheorge Costin vezényli, szólót játszik Molnár Tünde és Lokodi Lehel orgonaművész. Műsoron Terényi Ede- és Guilmant-művek.

Jézus él! – húsvéti zenés istentisztelet

Április 6-án, szombaton 18 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalotában a Maros-Mezőségi Egyházmegye szervezésében kerül sor a Jézus él! húsvéti zenés istentiszteletre. Fellép az IMM-PRO, a SZELA, az Újkérüsszó együttes. Áhítatot mond Szabó Elek Zsolt galambodi lelkipásztor.

Operettgálaest

A Budapesti Operettszínház művészei – Oszvald Marika, Peller Károly és Dezső Ágota – lépnek közönség elé április 6-án, szombaton 19 órakor a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében. A marosvásárhelyi gálaest egy erdélyi turné részét képezi. Jegyek elővételben a Maros Művészegyüttes és a Kultúrpalota jegypénztárában vásárolhatók.

Művészet és halálos szerelem

Rendkívüli eseményre kerül sor április 5-én, pénteken 18 órakor a Kultúrpalotában megtekinthető Pallady. Intim napló című kiállítás keretében. A palota kistermében Barki Gergely budapesti művészettörténész, kurátor egy új, még nem publikus, bonyolult filológiai és művészettörténeti kutatás kulisszái mögé nyújt betekintést a szétválaszthatatlan festőpáros, Galimberti Sándor és Dénes Valéria kapcsolatát illetően, amely nem a festményeik révén vagy a róluk fennmaradt egyéb dokumentumok fényében rajzolódik ki a legérthetőbben, hanem a leveleik által, amelyek szinte naplószerűen követik rövidre szabott életpályájuk legsarkalatosabb mozzanatait. Jegyek 15 lejért a Kultúrpalota jegypénztárában kaphatók.

Feszület – fotókiállítás a felsővárosi reformátusok közösségi termében

Március 31-ig, húsvétvasárnapig tekinthető meg a marosvásárhelyi V. Felsővárosi Református Egyházközség közösségi termében Vajda György, a Népújság munkatársa Feszület című fotókiállítása. A tárlaton húsz fénykép látható a 2010 márciusában a Bernády Házban megnyitott, hasonló című kiállítás anyagából, amely eredetileg hetven – feszületekről készült – fotót tartalmazott, s amihez Baricz Lajos költő-plébános válogatott zsoltáridézeteket.

Jakab Zselyke festménykiállítása

A marosvásárhelyi kövesdombi unitárius templom Bözödi György termében megnyílt Jakab Zselyke XII. osztályos bolyais diák festménykiállítása. A tárlat hétköznapokon délelőtt 9–13 óra között, vasárnapokon a délelőtt 11 órai istentisztelet előtt és után látogatható.

A román csendőrség 1850–2020 – kiállítás

A Román Nemzeti Történeti Múzeum a nagyszebeni Astra nemzeti múzeumkomplexummal, a Román Csendőrség Főfelügyelőségével és a Maros Megyei Múzeummal partnerségben nyitotta meg A román csendőrség 1850–2020 című vándorkiállítást a marosvásárhelyi várban lévő történeti és régészeti múzeumi részlegen. A tárlaton a Román Nemzeti Történeti Múzeum és a Román Csendőrség Múzeumának hagyatékából származó műkincsek és történelmi értékű tárgyak, kitüntetések, engedélyek, dokumentumok, fényképek, szakkiadványok, felszerelési tárgyak, valamint egyenruhák láthatók. A kiállítás április 30-ig látogatható keddtől péntekig 9–16, szombaton és vasárnap 10–13 óra között.

Az erdélyi református kollégiumok 400 éve

A Maros Megyei Múzeum Történeti Osztálya, a Haáz Rezső Múzeum és az Erdélyi Református Múzeum új időszaki kiállítást mutat be a marosvásárhelyi várban található múzeumépületben Oratio, studio et collectio. Az erdélyi református kollégiumok 400 éve címmel. A kiállítás a gyulafehérvári, nagyenyedi, marosvásárhelyi, kolozsvári, székelyudvarhelyi és szászvárosi református kollégiumok szerkezetét, történetét és gyűjteményeit ismerteti; augusztus 31-ig látogatható keddtől péntekig 9–17, szombaton és vasárnap 10–14 óra között. Hétfőn zárva. Jegyárak: 15 lej felnőtteknek, 7 lej nyugdíjasoknak, 3 lej diákoknak. Kurátorok: Kovács Mária-Márta, Szász Hunor és Tamás Iringó.

A Most vagy soha! Marosvásárhelyen

A marosvásárhelyi Shopping Cityben működő Cineplexx moziban továbbra is látható naponta 15.45, 18.30 és 21.15-től a Most vagy soha! című Petőfi-film. A film rendezője Lóth Balázs, forgatókönyvírói Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató