2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Tompa Miklós Társulat előadásai

Március 15-én, pénteken és 16-án, szombaton 19.30-kor Bódi Attila Lázadni veletek akartam című színműve, a Yorick Stúdió és a Tompa Miklós Társulat közös produkciója látható a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében, rendező Bódi Attila. 19-én, kedden 19.30-kor a Kisteremben Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című darabját játsszák Harsányi Zsolt rendezésében. 20-án, szerdán és 21-én, csütörtökön 19 órakor László Miklós és a Mohácsi testvérek Illatszertár című vígjátéka van műsoron, rendező Mohácsi János.  


Élni fogunk szabadon – vendégjáték a Nemzetiben

Március 18-án, hétfőn 19 órától a Nemzeti Színház Nagytermében a Háromszék Táncegyüttes bemutatja az Élni fogunk szabadon című folklórműsort. A produkció Petőfi Sándor erdélyi kötődésére épül, az Alföldön született költő Székelyföld népeivel való kapcsolatát mutatja be, az 1848–49-es évek hangulatát, az események nyomán támadó lelkesedést, együttérzést jeleníti meg. A közönség egyebek mellett katonadalokat, szatmári és felcsíki táncokat láthat. Rendező-koreográfus: Ivácson László, koreográfusasszisztensek: Tekeres Gizella, Melles Endre, zenei szerkesztő Fazakas Levente. Muzsikál a Heveder zenekar: Fazakas Levente, Fazakas Albert, Szilágyi László, Bajna György; énekes Erőss Judit. Az előadásban közreműködik Kiss László/Orbán Levente színművész m.v.


A Stúdió Színház műsorkínálata

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Köteles utcai Stúdió Színházában március 16-án, szombaton 19 órakor a Johanna, avagy maradjunk már emberek látható új szereposztásban, rendező Mohácsi János. 17-én, vasárnap 19 órakor az ex-terápia című produkciót adják elő az elsőéves magiszteri színész szakos hallgatók, koreográfus Fehér Ferenc.


A Színek és az Évszakok az Ariel színházban

A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház stúdiótermében március 17-én, vasárnap délelőtt 11 órakor, 20-án, szerdán és 21-én, csütörtökön 9 órakor és 10.30-kor a 4 éven aluli gyermekeknek készült új, Színek című előadásra várják a kicsiket és felnőtt kísérőiket. A Barabás Olga rendezte előadás közönsége élő zene kíséretében ismerkedhet a színekkel, a produkció végén közös játék is lesz. Zeneszerző Dull János, a díszletet és a jelmezeket Iszlai Erika tervezte; szereplők: Bonczidai Dezső, Gáll Ágnes és Nagy Tímea. 22-én, pénteken szintén 9 órakor és 10.30-kor az – ugyanennek a korosztálynak szóló – Évszakok tekinthető meg az Ariel Stúdióban Barabás Olga rendezésében. Mivel a helyek száma korlátozott, az előadásokra előzetes helyfoglalás szükséges a 0770-996-416-os telefonszámon (naponta 9 és 13 óra között hívható).


A hetedik Varázsdoboz

 Az Ariel színház március 15-én, pénteken teszi közzé a Varázsdoboz jubileumi videósorozat hetedik, utolsó epizódját, amelyben Nagy-György Bori és Dull Bence Szabó Dániel bábszínésszel, Koppány István hangtechnikussal és Fehér Csaba irodalmi titkárral beszélget. A sorozat kizárólag online érhető el, ingyenesen, az Ariel színház Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján. Az Ariel színház – az egykori bábszínház – létrejöttének hetvenötödik évfordulója alkalmából indított beszélgetéssorozat a jelenlegi társulat színészeiről, munkatársairól szól, de a személyes történetek tükrében sok minden kiderül a bábszínház múltjáról és kulisszatitkairól is. Szerkesztő Székely Katalin, műsorvezetők: Nagy-György Bori és Dull Bence; operatőr Rab Zoltán, vágó Fehér Csaba, fénytechnikus Tóth László, hangtechnikus Koppány István és Fehér Csaba. A videósorozat a Bethlen Gábor Alap, illetve a magyar kormány támogatásával készült. 


Kamarazeneest

A Chitaranova együttes kamarazeneestjére várják a klasszikus zene kedvelőit március 19-én, kedden 19 órakor a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermébe. Műsoron: Vivaldi-, Mauro Giuliani-, Cătălin Ștefănescu Pătrașcu-művek.


A jövő tehetségei – szimfonikus hangverseny

Március 21-én, csütörtökön 19 órakor a Kultúrpalota nagytermében A jövő tehetségei (The Talents of Tomorrow) címmel tartanak szimfonikus hangversenyt. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus zenekarát Theo Wolters hollandiai karmester vezényli, szólót játszik Buta Leonard zongoraművész. Műsoron: Beethoven- és Mahler-művek.


Március 15-éhez kötődő rendezvények

Márciusi ifjak a Petőfi-szobornál

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt ünnepi műsorral tiszteleg március 15-én, pénteken több megyeszékhelyi iskola diáksága. A marosvásárhelyi Petőfi-szobornál 14 órakor kezdődő rendezvényen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Református Kollégium, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum, a Művészeti Főgimnázium és a Mihai Eminescu Pedagógiai Líceum tanulói lépnek közönség elé. 

Az Erdélyi Hagyományok Háza ünnepsége

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány marosvásárhelyi Sáros utcai székhelyének Bartók Béla termében a Székelyföldi Énekiskola gyermekeinek előadásával emlékeznek a szabadságharcra. A Virtust tenni a nemzetér című, könyvbemutatóval egybekötött előadás március 15-én, pénteken 18 órakor kezdődik. A műsort ifjúsági táncház követi, ahova 12–18 év közötti fiatalokat várnak. Zenél a Muzsikosz zenekar, valamint Ségercz Ferenc és tanítványai. 

Egyenlőség! Szabadság! Testvériség! – Szászrégenben

A szászrégeni Humana Regun és a ForMove Egyesület szervezésében március 15-én, pénteken 18 órától az Eugen Nicoară Művelődési Ház nagytermében az 1848. Egyenlőség! Szabadság! Testvériség! című előadással emlékeznek az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra. Fellép a helyi Csim-Bumm gyermekszínjátszó csoport, a Piccolino furulyazenekar, a közép- és nagy Járom néptánccsoportok, a Népszínház Kemény János Társulata, valamint a marosfelfalui Bíborka néptáncegyüttes középcsoportja. Énekelnek Kolcsár Beáta, Géczi Eszter és Crisan Astrid Jördis diákok. Az előadás karitatív jellegű. A közönség jelenlétével és adományával hozzájárul a Máncz János Alapítvány és szászrégeni, legjobb tanulmányi eredményeket elért magyar diákok támogatásához. 

Forradalmi örmény kávézó

Forradalmi örmény kávézó címmel szervez ünnepi megemlékezést március 16-án, szombaton délelőtt 11 órakor az AntePortum Egyesület a Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesülettel közösen a Studium Hub kávézójában (Bolyai tér 15.). Ambrus Dorottya és Kulcsár Petra (Gyergyószentmiklós) bemutatóval egybekötve ismerteti az örmény kávéfőzés és süteménykészítés fortélyait, az erdélyi örmény magyar forradalmárokról – Kiss Ernőről és Lázár Vilmosról – dr. Kálmán Attila és dr. Puskás Attila beszélget egy csésze örmény kávé mellett. A rendezvényen kávé és sütemény fogyasztható, a részvétel regisztrációhoz kötött. Bejelentkezni a 0742-300-523-as, 0748-850-915-ös vagy 0742-181-537-es telefonszámon lehet. A belépés ingyenes, a fogyasztás díjköteles.

80 huszár – Sára Sándor játékfilmje. Erdély TV – március 15., péntek, 22 óra


Honteremtők albérletben – Virág György önéletrajzi kötete

Március 22-én, pénteken 18 órától a marosvásárhelyi Bernády Házban (Horea u. 6.) bemutatják Virág Györgynek, a Maros Megyei Tanács volt elnökének a Mentor Könyvek gondozásában megjelent önéletrajzi kötetét, amelynek címe Honteremtők albérletben. A szerzőt köszönti és a kötetet méltatja Borbély László és Káli Király István, a kiadó vezetője.


Az utolsó vagon – Vajda György könyvbemutatója 

Március 28-án, csütörtökön 18 órától a marosvásárhelyi Bernády Házban mutatják be Vajda Györgynek, lapunk munkatársának a Holnap Könyvek Kiadó által megjelentetett Az utolsó vagon című novelláskötetét. A könyvbe 13 rövid történet került, a cselekmények a közelmúltban történtek, tükörképei a rendszerváltás előtti, illetve utáni életnek. A kötetet ismerteti és a szerzővel beszélget Szűcs László újságíró, a kötet szerkesztője, felolvas Szélyes Ferenc színművész.


Lélektükör 

Ezzel a címmel nyitott egyéni fotókiállítást Nagy Botond fotográfus Marosvásárhelyen, a Bernády Ház emeleti termeiben. Az érdeklődők a Magyar Művészeti Akadémia által megrendezett Lélekformák című második népművészeti szalonon bemutatott fotókat tekinthetik meg. A tárlat portrékollekció, amelynek képeit a fotós Székelyföldön és Csángóföldön készítette.


Bajkó Attila kiállítása Marosvásárhelyen

Bajkó Attila temesvári képzőművész egyéni tárlata nyílt meg a Bernády Galériában. Az 1975-ben Csíkszeredában született grafikus a mesevilág, az árnyképek kiváló képviselője, könyvillusztrációval is rendszeresen foglalkozik.


Feszület – fotókiállítás a felsővárosi reformátusok közösségi termében

A közelgő húsvét alkalmából fotókiállítás nyílt a marosvásárhelyi V. Felsővárosi Református Egyházközség közösségi termében. Feszület címmel Vajda György, a Népújság munkatársa állította ki húsz fényképét a 2010 márciusában a Bernády Házban megnyitott, hasonló című tárlat anyagából, amely eredetileg hetven – feszületekről készült – fotót tartalmazott, s amihez Baricz Lajos költő-plébános válogatott zsoltáridézeteket. A kiállítást március 31-ig lehet megtekinteni.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató