„Munkájából új alkotás születik”

A fotós is rendező

Performativitás és teatralitás Marx József fotográfiáiban – a cím sokat elárul arról az érdekesnek ígérkező és hiánypótló kötetről, amelyet kedd délután mutattak be a Stúdió Színház előterében. Szerzője, dr. Jakab Tibor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem adjunktusa, fotóművész, mérnök, akinek szabadúszó újságíróként több mint 100.000 fotója jelent meg folyóiratokban, magazinokban. Fotóművészként több mint 50 országban mutatkozott be nemzetközi fotókiállítások keretében: 18 országban 68 egyéni kiállításon és számos csoportos kiállításon. Könyvének címe nemcsak annak tartalmát, tematikáját, hanem az összeállításához, megírásához szükséges kutatómunkát is jelzi: Jakab Tibor doktori dolgozatának a kötetbe szerkesztett változatát tarthatja a kezében az olvasó, a könyvet, amely Marx József műveinek hatásmechanizmusát, a fotó színházi jellegét vizsgálja. 

Marx József (1914. április 23. – 1992. április 30.) a 20. századi erdélyi fényképészet kiemelkedő alakja volt, 1961 és 1983 között a Marosvásárhelyi Állami, majd Nemzeti Színház tagozatainak szerződéses fényképésze. Képeivel több mint 1300 kiállításon vett részt, melyeken kétszáznál több díjat nyert. Fotótékája több mint 200.000 fényképet tartalmaz, elismerései között találjuk a Nemzetközi Fényképész Szövetség (FIAP) kiváló művésze, a Honoraire Excellence és a Honoraire Golden Eye (Aranyszem) díjakat, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezete díszoklevelét. Amint azt a bemutató szervezői megjegyzik, a marosvásárhelyi Lector Kiadó gondozásában megjelent könyv „a következő kérdésekre keres választ: melyek azok az elemek, amelyek különlegessé, színházivá teszik Marx fotóit és a fotót általában? Mitől hatásosabb és kifejezőbb egy adott műfajú fotó, mint egy másik műfajban készült? Milyen elemek teszik plasztikussá? A legtöbb Marx József-fotó színházszerűen megkomponált, függetlenül attól, hogy színházi előadást ábrázol vagy hétköznapi jelenetet. Legtöbbjük tartalmaz valamilyen történetkezdeményt. Melyek a történetre utaló elemek, illetve melyek teremtik meg a történetmesélés lehetőségét? Mennyire befolyásolják ezt a műfaji jegyek?”

A könyvbemutató telt házas közönség jelenlétében zajlott, a jelenlévőket dr. Kós Anna, a Magyar Művészeti Kar dékánja üdvözölte. – Ez a könyv több fogalom határmezsgyéjén született, és azok a dolgok életrevalóak, amelyek képesek arra, hogy a saját határaikon átlépjenek. Beszélek például az alkotó és kutató ember két különböző voltának az egybeolvadásáról. A könyv két különböző művészeti ágat köt össze, az előadóművészetek és a vizuális művészetek, jelen esetben a fotóművészet határmezsgyéjén mozog, és azt demonstrálja, hogy a Marx József által alkalmazott fotóművészet az előadóművészetek doméniumába tartozik, és nagyon nagy rokonságot mutat a színházzal – mondta Kós Anna, majd átadta a szót dr. Ungvári Zrínyi Ildikó egyetemi tanárnak, aki a kötetet méltatta és a szerzővel beszélgetett.

– Szép eredménye ez a könyv a doktori iskolának, mert két médiumot ilyen hálásan kötött össze, ráadásul lokális érdeklődéssel: egy Marosvásárhelyen élő, és legnagyobbrészt itt alkotó fotóművésznek a munkáit elemezte Jakab Tibor kollégánk. Marx József az akkori Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet vizsgaelőadásait is végigfotózta, a fotótékákban található legtöbb fényképet ő készítette. Alkalmazásban állt a nagyszínháznál is, ott is rengeteg Marx-fotóval találkozunk. Fotóművészete színházi fotóként érdekelt minket, de ez a könyv nem csak arról szól. Tibor nagy körök révén közelít a corpushoz, a kijelölt célponthoz, a fotók elemzéséhez. Az első részben fogalmi támpontokat keres a vizsgálódáshoz és elméleti hátteret a képelemzéshez – ez a rész a színházi fotó mibenlétéről szól, a színházi ikonográfiáról, a színházi kettős fotóról és a képnézés hagyományáról, aztán a képpel való munkához gyűjt össze fogalmakat és módszereket. A képpel való munka képelemzést jelent, nemcsak alkotófolyamatot, hanem a képek nézésének a gyakorlatát is, amelyre a 21. század elején, a vizualitással telített mindennapjainkban igencsak szükségünk van. Ezután a narrativitás és a színházi előadás dokumentálása felé kanyarodik a könyv gondolatmenete, itt kerül sor a teatralitás és performativitás kérdéseire. Sor került a színházi fotósok gyakorlatának és elveinek az összegyűjtésére, tárgyalására is. A második rész kimondottan Marx József fotóival foglalkozik, azzal, hogy hogyan elemezhetők ezek a fotók, milyen műfajúak és miféle narrativitás és történetmondás rejtőzködik ezekben a képekben – mondta Ungvári Zrínyi Ildikó, aki a kötet ismertetését követően annak szerzőjével beszélgetett.

– A fotót olvassuk, akár egy szöveget, felbontjuk az elemeire, megvizsgáljuk azokat, megkeressük az elemek közötti kapcsolatot, illetve megpróbáljuk felderíteni, hogy milyen történetet mond el a fotó. Ezen elemeket kulcsokként használhatjuk, és mindebből kialakul egy sztori, ami függ attól, hogy ki olvassa a képet, milyen korosztály, milyen élettapasztalattal, kultúrával rendelkező személy, hiszen mindenkinek mást mond el ugyanaz a kép. Elemezhetjük a kompozíciót, a képfelépítést, a képek belső világát, dinamikáját, hogy van-e a képnek punktuma, azaz egy olyan pontja, ami megragadja a figyelmünket, és ettől a kép megmarad az emlékezetünkben.

Marx Józsefet ismertem, tanítványa voltam, mentoromnak tekintettem, megragadott a precizitása, igényessége, az emberek iránti szeretete. A képeiből is látszik, hogy szerette azokat, akiket fotózott, van egy kisugárzásuk ezeknek a fotóknak. Rendkívül igényesen világította meg a fotóit, teljes mértékben uralta a technikát. Körülbelül 2000 fotóját dolgoztam fel, ezeknek körülbelül három százaléka félresikerült – ez semmi, elhanyagolható. Bizonyítja, hogy nagyon alaposan komponált, nagyon jól ismerte a technikát, rossz képeket nem készített. A digitális technikában nincs meg ez a mívesség, nem kell kidolgozni, nem igényel felkészültséget, legalábbis nem akkorát, mint az analóg. A képanyag feldolgozásának egyik nehézségét az jelentette, hogy ezek a képek nem voltak rendszerezve, ki kellett válogatni, hogy mi az, ami érdekel. Az udvarhelyi múzeumban kellett dolgoznom, mert a képeket nem lehetett onnan kivinni. Egy negatív digitalizálása nagy felbontásban 10-15 perc, ezt ha megszorozzuk kétezerrel, elképzelhetjük, hogy csak ez a része mekkora munka. Utána ezeket még át kell dolgozni, mert az egyszerűen beszkennelt negatív használhatatlan. Azzal pedig, hogy másnak a munkáját beszkennelem, és utánaállítok például a fedettségén, már interpretálom a képet. Ezért volt szerencse, hogy ismertem Marx Józsefet: dolgoztam vele, és tudtam, hogy ő milyen jellegű képeket készített. Ezután töltöttem fel tartalommal a képeket: miről szól, mikor készítették, kik vannak rajta, ki rendezte az előadást? Ebben óriási segítségemre volt Kovács Levente tanár úr, aki azonnal tudta, hogy kik vannak a képen, mert rengeteg előadást ő rendezett, és ott volt a fotózásokon is. 

A képeken Marx József előadás-értelmezése látható, a fotók nem az előadás alatt készültek: a fotós is rendező, munkájából pedig új alkotás születik. Ezek a képek analóg technikával készültek, és megrendezett képek voltak. A főpróba után készültek, amikor tartottak egy külön fotózást. A főpróba után a kellékesektől kezdve a színészekig mindenki a színházban maradt, és elkezdték a fotózást. A főpróba alatt Jóska bácsi feljegyzett bizonyos jeleneteket, gesztusokat. Ezeket a jeleneteket a főpróba után sorra vették. Kovács Levente segített neki a kért jelenetet beállítani, és elkezdődött a fotózás és az esetleges beavatkozás: volt, hogy megmozdítottak dolgokat, bevittek elemeket, amik nem voltak az előadásban, de ezektől még jobb kép született. Annyira megbíztak a munkájában, hogy megkapta a kreditet: – Csinálj, amit akarsz, úgyis tudjuk, hogy tökéletes lesz az eredmény. A lámpákat diákok tartották, ő irányította, hogy ki hova álljon, így tökéletesen bevilágíthatta a jelenet minden kis részét. A színészek is tudatában voltak annak, hogy róluk előnyös és jó kép készül, ezért soha nem türelmetlenkedtek a sokszor több órán keresztül tartó, nagy eseménynek számító fotózáson – válaszolta Ungvári Zrínyi Ildikó kérdéseire Jakab Tibor a jó hangulatú, számos történettel, jó sztorival gazdagított könyvbemutatón, amelynek a végén Kovács Levente beszélt az említett fotózásokról, majd Marx József lánya mesélt édesapja életének egy sokak által nem ismert részéről: arról, hogy a fotóművész lelkes amatőr színjátszó is volt, már a világháború utáni fogságban is színjátszókört szervezett – innen ered a színház iránti szeretete, hozzáértése, amely a fotóin is kiviláglik.