2021. április 13., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Puskás Arénában rendezett mindhárom nemzetközi kupamérkőzésnek pozitív visszhangja volt, és további budapesti meccsekre lehet számítani a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szóvivője szerint.

„Az kétségtelenül kijelenthető, hogy Budapest kicsit az európai labdarúgás fővárosa lett az utóbbi időszakban, hiszen jelentős mérkőzéseket rendeztünk, olyan topcsapatok érkeztek, mint a Liverpool, a Tottenham vagy a Manchester City” – mondta Sipos Jenő.

Előbb a Bajnokok Ligájában a Lipcse – Liverpool, az Európa-ligában pedig a Wolfsberger – Tottenham, majd a Mönchengladbach – Manchester City BL-találkozónak adott otthont a Puskás Aréna. Hozzátette, a mostani meccsekhez kitűnő ajánlólevél volt a tavaly szeptemberi európai Szuperkupa-mérkőzés, amely után kiváló értékelést kapott Magyarország az európai szövetségtől, az UEFA pedig így jó szívvel ajánlotta fel a budapesti lehetőséget azoknak a csapatoknak, melyek a pandémia miatt kialakult helyzetben saját pályájukon nem tudják, nem tudták fogadni riválisaikat.

A szóvivő szerint a találkozókat komoly előkészületek előzték meg, minden érintett csapat elküldte szakembereit, akik ellenőrizték a körülményeket, többek között a pálya állapotát, az öltözőket, a VIP-szektort és a szálláshelyeket. A szervezésben, rendezésben az MLSZ is részt vett. Hangsúlyozta, hogy a mérkőzések rendkívül hasznosak az ország számára is, mivel a Budapesten járt sztárcsapatoknak az egész világon vannak rajongóik, így világszerte terjed Budapest és az ország jó híre.

„Azt gondolom, hogy lesznek még mérkőzések – jegyezte meg a szóvivő, aki azt is elárulta, hogy március 10-én női Bajnokok Ligája-meccset játszanak Magyarországon. – A tapasztalatok azt mutatják, hogy akár a topcsapatok, akár bármelyik európai csapat szívesen választja vagy választhatja Magyarországot, mi pedig szívesen látjuk őket. Az pedig felemelő érzés, amikor ezek a legendás edzők úgy nyilatkoznak, hogy remekül érezték magukat Magyarországon, kiválóak voltak a körülmények.”


A Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben rendezett, Lipcsei RB – Liverpool volt az első a nemzetközi kupameccsek közül, amelyet Budapestre hoztak. Fotó: MTI /Illyés Tibor