Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2022-10-19 14:22:30
Hűvös szél kergette a leveleket a Paraclitus kertjében. A kolostor kertre néző ajtajánál törékeny női alak állt fátylába burkolózva. Az este is egyre jobban ráhúzta sötét takaróját a világra. A zizegő levelek a félhomályban is rendületlenül folytatták hervadó táncukat. Mintha egy élettörténet lenne minden levélen – tűnődhetett az est magányában álldogáló apáca. Egyszer aztán megfordult, és a kápolnába sietett. Az oltár közelében mécses pislogott. A kolostor lakói a vecsernyére igyekeztek.
– Heloysa, ön sír?
– Ó, nem, csupán a szél csalta elő ezt a néhány könnycseppet.
Felcsendült egy zsoltár, majd egy újabb, aztán himnuszokkal dicsérték az Istent. Egy nagyobb gyertya erőteljes fénye mellett valaki részletet olvasott a Bibliából, végül egy reszponzóriummal feleltek a felolvasott igére.
Vecsernye végeztével mindenki igyekezett vissza a szálláshelyre. Csak egyvalaki térdelt hosszan a kereszt tövében. Imája hosszan tartott. Mély sóhajok jelezték, hogy azok az imák őszinték, és nem babonás istenfélelem szülöttei. Ima végeztével fogta a mécsest, és elindult ő is a nyughelyére. Hogy a szél el ne fújja, kezével védte a remegő lángot. Az épületbe érve a mécses fényétől titokzatos árnyak rajzolódtak a mennyezetre. Amikor belépett a terembe, ugyanaz a hang újra feltette a kérdést.
– Heloysa, ön sír?
– Nem, Claryssa nővér, csak a mécses lángja sérti a szemem.
A kolostor csendjét hamarosan a szél által zaklatott falevelek hangja zavarta csupán. Csak néha hallatszott egy-egy titkos sóhaj a sötétből.
Reggelre csodás lombhullás jelezte, hogy a fagy látogatást tett a kert fái között. Tarka lombszőnyeg fedett be mindent. A kolostor megelevenedett. A siető léptek jelezték, hogy a kápolnában hamarosan kezdődik a reggeli dicsőítés, a laudes.
A zsoltárok, himnuszok, igeolvasás és reszponzórium után megkezdődött a napi tevékenység. Heloysa apátnő a kápolna melletti kertbe sietett. Ugyan mit akarhat ott? Claryssa nővér titokban utánaosont. Meglepve és kissé szégyenkezve vette tudomásul, hogy Heloysa ahhoz a halomhoz siet, ahova még a tavasszal temették a híres tudóst, Pierre Abelard-t. Bizonyára nagyon tisztelhette, hisz rendkívül művelt ember volt, és ő alapította a Paraclitust is. Amikor Abélard meglátogatta az imaházat, mindig emlékezetes misét tartott. A többi apáca azt is suttogta, hogy olyankor Heloysa arca mindig kipirult. Claryssa nővér kíváncsi lett, mert új lévén a kolostorban, a múltról csak annyit tudott, amit néha a többiektől hallott.
Claryssa nővér egyre inkább figyelni kezdte Heloysát. Gyakran látta őt kimenni a kertbe ahhoz a sírhanthoz. Arra is felfigyelt, hogy vezetőjük szemében gyakran könnycseppek árulkodtak a lélek állapotáról. Továbbá az is nyilvánvalóvá vált, hogy valahányszor rákérdezett, hogy az apátnő sír-e, mindig valami kifogás volt a válasz.
Egyszer aztán mégsem lehetett kifogás, Heloysa nem tagadhatta le Claryssa előtt, hogy könnyeit nem a szél vagy a mécses lángja vagy más apróságok okozzák. Az történt ugyanis, hogy Heloysa nyitva felejtette cellája ajtaját, miközben ő a falon függő kép előtt állt, és sokáig mélyen nézett az onnan letekintő szempárra. És amikor gondolatai messze jártak, távol a kolostortól, elmúlt idők vidám rózsakertjében, fölcsuklott belőle a mélyen elfojtott bánat. Próbálta ugyan köhögéssel álcázni érzéseit, de nem sikerült. Claryssa nővér léptei már az ajtóhoz közelítettek.
– Heloysa, ön sír!
Az apátnő meglepetten fordult Claryssához, és csak bólintott egyet. Ismét felnézett a képre, mintha tőle várna lelki támaszt.
– Bocsásson meg, úrnő! – dadogta Claryssa, és távozni készült.
Heloysa azonban intett, hogy maradjon. Erőt vett az indulatain, és kissé remegő hangon szólt.
– Gyermekem, tiszta szívű és érzékeny teremtménye vagy az Istennek. Téged az Úr vezérelt, hogy meglásd a titkolt könnyeket, ezért, hogy hited erősödjön, elmondok neked egy hosszú történetet, egy élet történetét, annak a történetét, akit e kép ábrázol, aki egykor énekeket zengett egy rózsához…
(Folytatjuk)