Mise a rózsáért – Credo in unum Deum (Hiszek az egyetlen Istenben)
2023-02-01 16:00:00
- Szilágyi Mihály
(Folytatás január 19-i lapszámunkból)
– Tudnia kell, Claryssa, a férjem nem attól szenvedett leginkább, hogy galád módon megcsonkították, hogy ne nevezhesse magát férfinak, hanem azért gyötrődött, mert ő komolyan vette a Biblia tanítását. Különös módon viselkedik a magát kereszténynek nevező világ: amíg kényelmes, és amíg az érdekei úgy kívánják, addig fennszóval hirdeti az ő nagy hitét, de amint változik a személyes érdek, a hit az érdekek mögé kerül.
– Megbocsásson, Heloysa, de nem világosak számomra az összefüggések!
– Nézze, ha mindenki Jézus tanítása szerint élne, nem lenne viszály az emberek között. Abélard viszont – még ha ő is gyarló ember volt – igyekezett a Szentírás által megszabott keretek között élni.
– Ha így lett volna, mivel magyarázza ön azt a szerelmi kalandot, amiről az imént beszélt? Mivel magyarázza a házassága előtti paráználkodásukat? Hogyan értelmezi Abélard csalafintaságát?
– Claryssa, ön tud olvasni. Hányszor olvasta végig a Bibliát?
– Úrnő, még sose adódott erre alkalmam!
– Látja, ön csak az alapján beszél, amit mások értelmezése által hallott. Abélard viszont egy filozófus alaposságával tanulmányozta az írást és mindazt, amit azzal kapcsolatosan mások mondtak. Tudja, mi az igazság? A Biblia sehol nem tiltja a szerelmet, mert azt az Isten ajándékozta az embernek, hogy ne csak az ösztönök szintjén kívánja a társát, hanem lelkéből szeresse is. A paráznaságról már egyszer beszéltem. A házasság intézményét a hit- és szószegő emberek miatt találták ki, akik csak addig tekintik társnak a másik felet, amíg minden szép és édes, de amint hűvös szelek fújnak az életében, hátat fordítanak. Látja, mi akkor is kitartottunk egymás mellett, amikor nem egyezett a véleményünk. Abélard nem csalafinta, hanem megfontolt és előrelátó ember volt. Jézus ezt mondta a tanítványainak: „Ímé, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé, legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.” Férjem sosem kezdeményezett konfliktust, de meg kellett védenie magát – és engem is.
– Ha a férje ennyire okos ember volt, miért szenvedett annyit a sebesülése miatt?
– Azért, mert ő jobban ismerte a Bibliát, mint ellenfelei.
A Szentírásban több helyen előfordul, hogy az Úr a tökéletességet kedveli. Ha az áldozati állatról volt szó, annak tökéletesnek kellett lennie. „Szétnyomott, összezúzott, megszakadt vagy kimetszett heréjűt se áldozzatok az Úrnak.” (III. Móz. 24.) Abélard arra gondolt, hogy vajon elfogadja-e az Úr az ő áldozatát, ha ilyen szerencsétlenné lett? Vajon kedves-e előtte az élete, a tanítása? Továbbá ott volt egy még aggasztóbb bibliai rész is: „Akinek szeméremteste zúzott vagy megcsonkított, nem mehet be az Úr közösségébe.” Abélard pedig ragaszkodott ahhoz, hogy Isten embere maradhasson. Ezért vonult kolostorba, és ezért vállalta a legszigorúbb életmódot.
A kolostori élet azonban mélységes csalódást okozott, mert azt kellett tapasztalnia, hogy ott minden látszólagos volt: laza erkölcsök, világi szokások. Az apát – rangját kihasználva – még többet engedett meg magának az erkölcstelen életből, mint alattvalói. Abélard pedig minden hitvány és gyalázatos megnyilvánulást szóvá tett. Nem kímélt senkit, akit erkölcstelen úton látott tévelyegni. A végeredménye az lett az ő szókimondásának, hogy az apát és a kolostor lakói könyörögtek neki, hogy hagyja el a kolostort, és költözzön remetelakba.
Abélard engedett a kéréseiknek, és remetelakba költözött. Itt azonnal új iskolát indított. Hírnevének köszönhetően tódultak hozzá a tanítványok. A teológia mellett filozófiát is oktatott, így akik ráéreztek a filozófia szépségére, azok is megtalálták helyüket. Mivel két tudományt oktatott, és elképesztő sikereket ért el, ellenfelei irigységből és szakmai féltékenységből minden követ megmozgattak, hogy árthassanak neki. Azzal vádolták, hogy a filozófia és a teológia egymással ellentmondó gondolkodásmódot képvisel, ezért igyekeztek elérni, hogy a püspökök, érsekek és apátok megtiltsák számára a tanítást.
Írt egy nagy hatású könyvet Az Isteni Egységről és Háromságról címmel, melyben teológiai és filozófiai bizonyítással tanította a Szentháromságot. A közérthető és népszerű könyvre azonnal felfigyeltek az ellenfelei, és perbe fogták. Soissons-ban zsinatot hívtak össze, és beidézték, hogy megvédje tanait. Mire megérkezett, a feldühített tömeg kis híján megkövezte az őt követő tanítványaival együtt. Könyvét többször végigolvasták, de sehol sem találtak bizonyítékot ellene. Mégis arra ítélték, hogy nyilvánosan égesse el tanítását. Amikor Abélard nyilvános vitát ajánlott, azt elutasították, mert senki sem érvelhetett munkája ellen. Az ügyben egy képzetlen ember döntött, akit a rágalmazók könnyen befolyásolhattak. A tudóst arra kényszerítették, hogy saját tanítását nyilvánosan, saját kézzel vesse máglyára. A nyilvános vád mindössze annyiból állt, hogy „a benyomás szerint a szerző csak az Atyaistent tartja mindenhatónak”.
Az ítéletnek híre terjedt, és sokan felháborodtak ellene. Ekkor a zsinat tagjai mind másra hárították a felelősséget. Az ítélet szerint Abélard-t Saint Medard kolostorába száműzték. A kezdeti lelkes fogadtatást azonban ármánykodás szőtte be. Az egyik szerzetes felfigyelt egy olvasmányra, ami miatt megvádolták, és bajba keverték. Áskálódásuknak oka az volt, hogy Abélard itt is fölrótta a tévelygők bűnét. Mindenféle összevissza érvek alapján azzal vádolták, hogy rágalmazza a francia népet és a királyt, ami példás büntetést érdemel.
Abélard nem tehetett mást, mint azt, hogy egy éjszaka megszökött Saint Medard kolostorából, és Provins várának közelében egy őt tisztelő remetelak vezetőjénél talált menedéket. A vidék grófja, Theobaldus tisztelője volt a tudósnak, ezért ott biztonságban érezhette magát. A véletlen azonban úgy hozta, hogy Saint Denis kolostorának apátja – ahova korábban Abélard bevonult szerzetesnek – meglátogatta a grófot. Itt találkozott a tudóssal. Abélad kifejtette, hogy ő más kolostorba szeretne kerülni, de az apát ebbe nem egyezett bele a tudós hírneve miatt. A gróf és a remetelak vezetője azonban közbenjárt a királynál, hogy a neves filozófus feloldozást nyerjen. A király köztes megoldást talált, és engedélyezte, hogy Abélard a Saint Denis kolostor fennhatósága alatt remeteségbe vonulhasson.
– Claryssa, higgye el, az Úr szándéka volt benne minden döntésben! Ezen a Troyes környéki helyen, ahol most vagyunk, itt kapott egy kis területet az én férjem.
Ide építette fel a Paraclitusnak nevezett, a Szentháromság tiszteletére épített kis templomot.
– Úrnő, mind ez idáig nem tudtam, hogy a mi apátságunkat Abélard alapította!
