2024. december 26., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mire való a posta?

Ebben a sorozatban már előfordult a költői kérdés: meddig terjed Marosvásárhely főtere? Akkor a bizonytalan válasz így hangzott: a városközpont a két román templom közötti (két) tér. 

Ebben a sorozatban már előfordult a költői kérdés: meddig terjed Marosvásárhely főtere? Akkor a bizonytalan válasz így hangzott: a városközpont a két román templom közötti (két) tér. Engedje meg a kedves olvasó, nyújtsam meg ezt a központi teret pár lépéssel, és legyen a főtér a két posta közötti terület. Annál is inkább, mivel a Torda vagy Radnót felől a városközpontba érkezőknek elsőként az egykori hétemeletes postapalota dísztelen toronyoldala tűnik fel. Előnyös, ha az ide érkezők valamilyen közlekedési eszközzel jönnek, mert akkor nem látják az egykori új posta körüli igénytelen, szemetes világot, ami a hátsó, szakmai bejárata körül a lassú halál érkezését jelzi, nemzetközi megjelölés szerint a marosvásárhelyi posta agóniáját. 
Pedig egykor mennyire fontos és megbecsült intézmény volt felénk – és másfelé is – a posta. Itt Marosvásárhelyen emlékeztet erre egy rövid utca neve a régi posta mögött, és a Postarét elnevezés, amely a székely vértanúknak köszönhetően jól ismert hely a tősgyökeres marosvásárhelyiek számára, s ahol egykor a postát szállító lovak legeltek. 
A posta elnevezés is latinból honosodott meg anyanyelvünkön, az egykori állomáshelyet jelentő posta, posita szóból, abból az állomáshelyből, ahonnan lovas kocsikkal vagy futárokkal indították útnak a híreket.
Feljegyzések szerint a Római Birodalomban már jól szervezett postai szolgálat volt, egynapi távolságra postaállomások szolgáltak pihenésre, és egymástól egy-két mérföldre egymástól lóváltó helyek. A Római Birodalommal együtt aztán a postát is elsöpörte a népvándorlás.
Az állami posták a 16. században alakultak ki, amikor felfedezték Amerikát, körbehajózták Afrikát, s amikor a reformáció és a reneszánsz által a tudomány megújítása megmozgatta Európában a nemzeteket. Így történt ez Erdélyben is, ahol az első postatörvényt még Báthori István idejében (1571) hozták, majd I. Rákóczi György fejedelem postaszabályzata kimondta a levéltitok védelmét, és halálbüntetést szabtak ki a levelet elvesztő futárra. Emlékeim szerint ez a fejedelmi levéltitok a sokoldalúan fejlett szocializmusban már nem működött.
Városunkban az első hivatalos postát 1772-ben nyitották meg a Fazekas (ma Borsos Tamás) utcában. Később a Bolyai utcában működött, egyes feljegyzések szerint a Súrlott Grádicsban is, s az ezredfordulón már kilenc postaépület volt a városban, ám most naponta látjuk leáldozó útját, pedig a levelezés a mi nemzedékünk életének egy része, kedves foglalatossága volt. Hiányát máris érzem…
December közepén a régi postaként ismert és emlegetett Szentgyörgy utcai épületben szerettem volna megrendelni szülőfalumban lévő lakás címére a következő, román állam által is támogatott folyóiratokat: Korunk, Helikon, Művelődés. Előre leírtam a három címet egy fehér lapra, számítva arra, hogy a postai számítógépben nincs hosszú ű betű. Rég nem tapasztalt kedvességgel és nyugalommal keresték végig a három, Kolozsváron megjelenő folyóirat nevét, majd kedves mosollyal hozták tudomásomra: ezek az újságok nem szerepelnek nyilvántartásukban. Úgy jöttem ki a posta épületéből, mint aki azóta sem talál választ kérdésére: hol és hogyan szerezheti meg egy vidéken élő, olvasni szerető erdélyi magyar ember az Erdélyben megjelenő magyar nyelvű irodalmi lapokat?

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató