Teher alatt nő a pálma, de nem mindenki pálma
Mennyire tudjuk megtartani az egyensúlyt a munka, a hivatás és a magánélet között? Kellőképpen figyelünk a kiégés jeleire, vagy céltudatosan „mindent bedobunk a közösbe”?
Szokták mondani, hogy nem öntik azt a bizonyos alapot, nem kell belehalni semmibe, ám mégis hajlamosak vagyunk idézőjeles díjakat gyűjteni, amelyek nem is léteznek, például: Nem pihen díj, Sosem mond nemet díj, Sosem kér segítséget díj, Mindenkinek megfelel díj stb. Hogy milyen díjakkal tüntetjük ki magunkat, tudatosan vagy tudattalanul, és pontosan miért is, Lukács-Márton Réka pszichológust, egyetemi oktatót kérdeztük.
– Mit nevezünk kiégésnek? Van definíciója?
– Mindenképp egy olyan állapotról beszélünk, amikor az egyén elveszíti a munkakedvét, illetve egyre nehezebben indul neki a napi teendőinek. Természetesen ezt több minden befolyásolhatja, mint például a hosszan tartó stresszállapot, egy olyan érzés, hogy nem értékelik sem emberileg, sem szakmailag a munkánkat, hogy egyszerűen azt érezzük, megterhelő, és nem leljük örömünket a foglalkozásunkban. Illetve nem feltétlenül csak munka területén jelenhet meg kiégés, hanem olyan elfoglaltságunkban is, amit már nagyon régóta végzünk, vagy akár hosszú időn keresztül nagyon sok energiát fektetünk az adott dologba, és nem kaptuk meg a megfelelő pozitív visszajelzést erre vonatkozóan. Gyakran jelenik meg például a hosszú távon sportot űzőknél a kiégés jelensége.
– Milyen tünetei vannak a kiégésnek? Melyek azok az intő jelek, amelyekre feltétlenül oda kellene figyeljünk?
– Az ingerlékenység az egyik fő tünet, mint említettem, az illető személy már nem leli örömét a munkájában, adott tevékenységében, nem szívesen kezd neki, nem szívesen indul el teljesíteni a feladatait. A második intő jel lehet a teljesítmény csökkenése. Jellemző, hogy már nem olyan nagy erőbevetéssel, lelkesedéssel végzi az illető a feladatait, és ez kihatással van a teljesítményére is. Ugyanakkor vannak vegetatív tünetek is: magas vérnyomás, szorongás, alvászavar, libidócsökkenés vagy -vesztés, szív- és érrendszeri problémák, gyomorpanaszok. Azt hiszem, ezek a leggyakoribb tünetek.
– Egyes tanulmányok szerint a kiégés azokat érinti, akiknek túl nagy elvárásaik vannak, vagyis az illető túl sok ideával vág bele egy adott feladatba. Ha az elképzelések nem valósulnak meg, beindul a kiégés folyamata. Ez mennyire igaz? Kire jellemző igazán ez a jelenség?
– Ez bárkit érinthet, de vannak, akik kitettebbek a kiégés jelenségének. A szakirodalom szerint a segítői hivatásban dolgozók a leginkább érintettek: orvosok, pszichológusok, pszichiáterek, szociális munkások, tanárok, telefonos ügyfélszolgálatban vagy hivatalban dolgozók. Ezekben a hivatásokban ritkán kapnak az emberek pozitív visszajelzéseket, valamint napjainkban egyre inkább kezd mindenki mindenhez érteni, ezért az, hogy egymás hivatásában inkább érezzük otthon magunkat, mint a sajátunkban, mindenféle felkészültség nélkül, nem biztos, hogy jó irányba vezet.
– Bizonyos kutatások arról is szólnak, hogy azok az alkalmazottak teljesítenek jobban a munkahelyükön, akiket nem pénzzel vagy béren kívüli juttatásokkal halmoznak el, hanem akik rugalmas időbeosztásban dolgozhatnak. Feltételezem, hogy legalább olyan fontos a nyugodt, kiegyensúlyozott lelkiállapot, mint a stresszkezelés módjainak kialakítása, ami egyrészt a szabadidős tevékenységet, másrészt a munkahelyi légkört is meghatározza. Hogyan tanulhatjuk meg kezelni a stresszes helyzeteket?
– Azt hiszem, hogy a megfelelő önismerettel. Ha ez megvan, tudatosan megfigyeljük, melyek azok a tevékenységek, amelyek lelki felüdülést, feltöltődést biztosítanak nekünk. Sokaknak a zenehallgatás, másoknak az olvasás, egy forró fürdő, baráti társasággal való programok vagy akár a sport biztosítja az újabb löketet. Kóstolgatnunk kell, hogy ráérezzünk, mi az, ami számunkra igazán megfelel és örömöt okoz. Vannak sablonok, természetesen. Például a „menj el sportolni” … Nyilván, hiába mondom annak, akinek egész életében megterhelő tevékenység volt a mozgás, hogy menjen sportolni. Van, akinek a kreatív elfoglaltság vagy a kertészkedés stb. válik be. Úgy gondolom, hogy ez személyre szabott, mindenki saját maga kell megtalálja, hogy miben leli örömét, mitől érzi jól magát, illetve mitől töltődik fel.
– Hogyan lehet megteremteni az egyensúlyt a hivatás és a magánélet között? Hogyan tudunk mi változtatni, vagy hogyan tudunk tudatosan vigyázni magunkra?
– Véleményem szerint a pandémia óta ennek még inkább kiszélesedett a palettája, pontosabban az online értekezletek, a folyamatos elérhetőség és amiatt, hogy bármikor telefonálhatnak, hiszen „folyamatosan elérhetőek vagyunk”, kikopott az, hogy este (mondjuk 9 óra után) nem hívunk fel senkit telefonon, vagy nem írunk hivatalos leveleket. Ennek az etikettje kikopott, és nem ártana ismét bevezetni. Például hétvégén senkinek nem adunk feladatokat, ha kapunk, saját magunknak kell korlátokat szabni és azt mondani, hogy én nem vagyok hajlandó megnézni a munkahelyi feladataimat, vagy ha meg is nézem, akkor ezeknek nem fogok nekiugrani. Van egy bizonyos mennyiségű munka, amit elvállalok, de azon felül nem vagyok hajlandó teljesíteni.
Mérlegelni kell és határokat szabni. Ugyanakkor figyelni magunkra, ha tudjuk, hogy mondjuk a sportolás feltölt bennünket, jót tesz a belső igényeinknek, akkor ne habozzunk, ajándékozzuk meg magunkat – tette hozzá a szakember.
– Ha családon belül vagy a közvetlen környezetünkben valakin a kiégés jeleit vesszük észre, hogyan tudunk segíteni az illetőn? Mi lenne a helyes hozzáállás, hogyan tudjuk támogatni?
– Úgy gondolom, hogy éreztetni kell vele, hogy mellette vagyunk, döntéseiben támogatjuk. A kiégésnek kitett szakmákban lévőknek jól fog, ha van pl. egy csoport, ahol segítenek egymásnak feldolgozni azt, amin keresztülmennek. Ajánlatos például tízévente munkahelyet váltani. Nyilván ezt a korábbi értékrend nehezen fogadja be, hiszen régen sokan az első munkahelyükről mentek nyugdíjba. Az új generációk ehhez már teljesen másképp viszonyulnak.