Mindennapi életünk részévé vált a szorongás

Gyakorlatilag a mindennapi életünk része lett a szorongás, és a lassan több mint másfél éve tartó járványhelyzet csak fokozta ezt az állapotot. Így a szorongás ma már nem egy kórkép, hanem egyre több embert érintő magatartás, létfilozófia – hangzott el dr. Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember Szorongások nélkül című, októberi előadásában, amelyet a Duna Ház Facebook-oldalán, az online Lélekműhely keretében követhettek a téma iránt érdeklődők. A szakember ezúttal is számos megszívlelendő jó tanáccsal látta el közönségét, megtudhattuk, miért érdemes néha egy kis „semmittevésre” is időt szánni, amikor csak „lóbáljuk a lelkünket”.

Az előadó rámutatott: a szorongásnak többféle típusát ismerjük, az egyik legismertebb a generalizált szorongásos betegség, egy másik, ami szintén ismerős, az a fóbiáknak a színes csoportja, ugyanakkor bizonyára mindenki találkozott már a környezetében pánikrohamokkal küszködő emberrel. 

– Ha belegondolunk, hogy húsz évvel ezelőtt csak az amerikai filmekben láttuk, hogy a papírzacskót előkapják, és beleszuszognak, ma már, ha bemennénk az alsó tagozatra, és azt mondanánk a gyerekeknek, hogy pánikroham, mindenik tudná, hogy ez az a helyzet, amikor az ember nem kap levegőt – jegyezte meg. 21. századi jelenség az akut stressznek a zavara, ugyanis manapság nagyon stresszes életet élünk, és nagyon sok mindent át kellene alakítanunk magunkban, főleg meg kellene tanulnunk dolgokat ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, boldog életet tudjunk élni. Amivel szintén egyre gyakrabban találkoznak a szakemberek, az a poszttraumás stressz, ami azután marad fenn, hogy valaki átél egy mély, akut helyzetet.

A torokban érzett gombóctól a hasfájásig

Előadása során dr. Ferenczi Enikő azokra a jelekre is kitért, amelyek szorongásra utalnak. Amikor megjelennek az emberek a terápián, még meg sem szólalnak, de ahogy leülnek, ahogy viselkednek, az már sok mindent elárul. Az egyik jele a szorongásnak a nyugtalanság, felfokozottság, a gombóc érzése a torokban. Másik tipikus tünet, amikor olyan érzésünk van, hogy egy nagy téglát ráhelyeztek a mellkasunkra, nem elég a levegő, amit be tudunk szívni, légszomjat érzünk. Szintén erre utalhat, ha valaki állandóan türelmetlen és ingerlékeny, nem lehet hozzászólni, és sok esetben már a család is megfogalmazza, hogy elviselhetetlen az illető. A környezet általában hamar észreveszi a jeleket. A kérdés csupán az, hogy vannak-e a környezetünkben olyan emberek, akik el merik ezt mondani nekünk, illetve mi képesek vagyunk-e ezzel szembenézni. Szintén gyakori a szorongó embereknél az álmatlanság, van, aki elmegy terápiára, de azt mondja, nincs semmi baja, csak napi 12 órát dolgozik, és nem tud aludni. Hiába nyúl altatóhoz, nem segít, mert a gondolatai és az érzései rátelepednek.

Egy másik tipikus tünet, amely gyakran jelen van felnőtteknél is, de főként a gyerekeknél – ugyanis egyre több a szorongó gyerek –, hogy szüntelenül fáj a gyomra, annak ellenére, hogy kivizsgálták, és nem találtak semmiféle szervi problémát. Ugyancsak tipikus jellemzők a hasmenés, valamint a fejfájás. A szakemberek szerint, amennyiben hosszabb ideig, mintegy hat hónapig fennállnak ezek a panaszok, már szorongásos állapotról beszélhetünk, és főleg az utalhat erre, hogy nincs egy kézzelfogható ok a háttérben, csak érzi az egyén, hogy rosszul van, szorong, de tulajdonképpen nem tudja, hogy mitől. Ebben különbözik a szorongás a félelemtől, hiszen amikor félünk, tudjuk, hogy mitől. A szorongó ember esetében ez életérzéssé válik, és borzalmas úgy élni, hogy nem történik semmi különös az életében, ami ezt kiváltaná, hanem mindenért szorong.

Dr. Ferenczi Enikő rámutatott: sokféle magyarázata van annak, hogy miért van jelen az életünkben ez a diagnózis, egyrészt lehet valamilyen betegségnek (például a túlműködő pajzsmirigynek) a melléktünete. De ugyanakkor a személyiségtípussal, illetve azzal is összefüggésbe hozható, hogy mit „hozunk” szüleinktől, nagyszüleinktől. Mint mondta, a szakemberek szerint vannak szorongó személyiségtípusok, akiknek az életét szemlélve úgy tűnik, mintha nekik jólesne, hogy szorongva élik az életüket. A másik, amit érdemes megvizsgálni, hogy az azonos nemi vonalon az édesanyánk, nagyanyánk milyen volt, és ebből mi mit viszünk és adunk majd tovább a gyerekeinknek. Ebben az a fantasztikus, hogy úgymond elvághatjuk ezt a fonalat, ha tudjuk, hogy a mi családunkban visszatérő dolog a szorongás, nekünk dolgoznunk kell rajta, és külön figyelni arra, hogy ne adjuk tovább a következő generációnak.

Gyógyszeres kezelés és pszichoterápia

A szorongás kezelése kettős, a gyógyszereket a pszichoterápiával szokták kombinálni, és a pszichoterápia címen tulajdonképpen kognitívviselkedés-terápiára küldik a szorongásos betegeket, egy torzult gondolkodásmenetet próbál a terapeuta megváltoztatni. Ez is bizonyítéka annak, hogy a gondolataink mennyire meghatároznak, azok vagyunk, ahogyan gondolkodunk.

Túlértékeljük a kedvezőtlen események valószínűségét

Ha magunkba nézünk, valójában számos jelét fedezhetjük fel annak, hogy hajlamosak vagyunk a szorongásra. Például, ha hajlamosak vagyunk túlértékelni a rossz események valószínűségét, illetve saját magunkat lebecsüljük, előre kijelentjük, hogy ez nekem biztosan nem fog sikerülni. Vagy akár egy nehéz helyzethez úgy közelítünk, hogy ezt nem bírom ki. A mentálhigiénés szakember szerint nagyon gyakori a szociális szorongás, amikor társaságba kell menni, fel kell lépni, meg kell szólalni. Ezek a dolgok már gyerekkorban jól láthatók, és szépen alakíthatók is, például a gyereknek, aki nem akar emberek közé menni, ne úgy segítsünk, hogy ráhagyjuk, hogy maradjon otthon, hanem tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy elcsaljuk, és megtapasztalhassa, milyen fantasztikus érzés emberekkel együtt lenni. Fiatal pácienseknél gyakori, hogy azt mesélik el, hogy mennek az utcán, és mindenki őket nézi. A terapeuta persze nem mondhatja, hogy ugyan már! Ettől ugyanis be fog zárkózni a páciens, hiszen ő ezt így éli meg, viszont lehet arról beszélni, hogy mi van a háttérben, mit élhet át egy tinédzser, aki attól szorong, hogy az úton mindenki őt nézi. Hasonló a helyzet, amikor társaságban ketten-hárman összesúgnak, és ránk néznek, és mi azonnal arra gondolunk, hogy rólunk beszélnek. Tényleg azt gondoljuk, hogy ennyire fontosak lennénk? Vagy ha rólunk is beszélnek, mit árt az nekünk? – tette fel a kérdést az előadó, aki szerint minél bizonytalanabb, minél szorongóbb az ember, annál inkább azt hiszi, hogy a világ folyamatosan követi őt.

Merjünk szembenézni a félelmeinkkel

Előadása végén dr. Ferenczi Enikő számos jó tanáccsal látta el hallgatóságát annak érdekében, hogy megpróbáljuk kiszorítani a szorongást az életünkből. Mint mondta, fontos, hogy ne féljünk segítséget kérni, hiszen az nem szégyen. Ha az embernek olyan a hite, az életfilozófiája annak érdekében, hogy növekedni tudjon, tud úgy is tekinteni a nehézségekre, mint lehetőségre. Viszont be kell látnunk, hogy vannak helyzetek, amelyeket mi magunk nem tudunk megoldani. Nem szégyen megosztani a fájdalmunkat és nehézségeinket, egy dologra azonban érdemes figyelni: arra, hogy kivel. Merjünk beszélni erről olyan embereknek, akiknek a segítségére és figyelmére számíthatunk. Legyenek emberek az életünkben, akiknek el merjük mondani, hogy én is szorongok, én is félek; félelmet vált ki belőlem ez a vírus, mert ismerőseim haltak meg, és talán, ami a legnehezebb, hogy előhozta a halálfélelmünket.

Emellett fontos, hogy merjünk szabadnak lenni, hiszen ez egyenlő azzal, hogy tanuljuk meg önmagunkat szeretni és tisztelni, illetve rendezzük le a múltat, engedjük el, ugyanis ha a múltunk vezet minket, akkor lehet, hogy elkezdünk szorongani, és nem leszünk szabad emberek. Hasonlóképpen fontos, hogy merjünk szembenézni a félelmeinkkel, elemezzük és tegyük helyre a kapcsolatainkat. Ugyanakkor vállaljuk be a konfliktusainkat: nem érdemes konfliktusokban élni, mert rengeteg energiát szív le belőlünk, ha folyamatosan arra gondolunk, hogy mennyire haragszunk a másik emberre. 

A szakember a tudatosság jelentőségéről is szólt, fontos, hogy érezzük, hogy az életünk nagy részének az irányítása a mi kezünkben van.

Megjegyezte, hogy az egyik leggyakoribb kérdés az utóbbi időben az egyéni terápián a pénz, hiszen a kiegyensúlyozott, boldog életnek egyik feltétele a kiegyensúlyozott gazdasági helyzet. Amikor hónap vége felé azt látja valaki, hogy a bankkártyájának a tartalma kezd a nullához közeledni, vagy huszadika körül már kiürül a családi kassza, az bizony kivált némi szorongást az emberben. Ezért fontos ezen a téren is a tudatosság, a pénzbeosztás, ugyanis gyakori, hogy az emberek többet költenek, mint amennyit keresnek.

Néha csak úgy „lóbáljuk a lelkünket”!

A mentálhigiénés szakember hangsúlyozta: néha engedjünk teret a pihenésnek és a kikapcsolódásnak, olyankor ne csináljunk semmit, csak a „lelkünket lóbáljuk”. 

– Ha nem tesszük meg, nem tudjuk magunkból kihozni a legjobbat. És a „semmit csinálásra” nem akkor van szükség, amikor nincs por a bútoron, nincs mosatlan, tele van a hűtő ennivalóval, hanem akkor, amikor úgy érzem, az életem kezd széthullni. Amikor azt érzem, hogy nem én irányítom, elkezdek szorongani, és nem tudok uralkodni felette. Egy rossz érzés van bennem, ami csak rosszabb lesz – világított rá. Hozzátette, sajnos egyre több a szenvedélybeteg, akik gyakran úgy indulnak el a lejtőn, hogy csupán hazamennek egy rossz nap után, amikor esetleg kiborította őket a főnök, vagy fogytán a pénzük, és úgy próbálják enyhíteni az ezáltali szorongást, hogy isznak egyet. Aztán holnap megint, két hónap múlva már kettőt, egy idő után pedig minden este. Ha a mindennapi szorongását így próbálja oldani valaki, egy idő után szenvedélybeteggé válhat. 

Ezért fontos, hogy más utakat válasszunk, például rendszeresen feltöltődjünk zene, sütés vagy egy hobbi révén, amit azért csinálunk, mert jól érezzük magunkat tőle. A hobbi mellett a barátoknak is óriási szerepük van, fontos, hogy a férfiaknak is legyen legalább egy olyan barátjuk, akit bármikor felhívhatnak.

A szakember szerint arra is érdemes odafigyelni, hogy a gondolataink és érzelmeink között egyensúly legyen, ugyanis ha egyet gondolunk, de mást mondunk azért, mert úgy érezzük, azt akarják hallani a környezetünkben lévők, és ezáltal próbálunk elkerülni vagy megoldani konfliktusokat, az előbb-utóbb szorongást fog kelteni bennünk.