2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Milyen is a futárélet?

  • 2021-07-04 09:29:37

  • -

Sokan teljes munkaidőben futárkodnak

Az ételfutárok szerepe a pandémia kezdete óta növekedett meg, de már az előtt is szép számban jelen voltak. Sokunkban felmerülhetett a kérdés, hogy milyen ételfutárnak lenni Marosvásárhelyen. Ennek apropóján kérdeztem Serbán Hunort, aki tavaly nyáron a Foodpanda csapatának volt tagja.


Serbán Hunor diákmunkaként képzelte el, így csak két hónapot dolgozott, ennek ellenére megfelelő rálátása van a szakmára. Kezdetként meg is említette, hogy egykori munkáltatójának konkurenciája is van a Glovo révén, majd beszélt a kliensek számáról, valamint azok kedvenc éttermeiről - Volt olyan, hogy alig volt öt vagy hat rendelés, de olyan is volt, hogy ötvenen is beérkezett egy nap alatt. Én legtöbbször a McDonald's-hoz jártam, de nagyon gyakori volt még a KFC is.

Serbán úgy gondolja, hogy biciklivel nem a legjobb futárkodni, a változó időjárási körülmények miatt, de autóval vagy motorkerékpárral már megéri. Hunor azt is elmondta, hogy miként került be a csapatba, valamint kollégáiról is beszélt - Keresgéltem, hogy kivel tudnék beszélni egyáltalán, végül volt egy ismerősöm, aki megadta a főnöknek a számát, és konkrétan elmentem egy állásinterjúra. Vannak lányok, vannak öregebbek, vannak nagyon fiatalok, akik futárként dolgoznak, szóval nagyjából mindenki választhatja ezt. – majd hozzátette, bár ő nem lenne főállású futár sok ismerőse teljes normával dolgozik.

Az egykori biciklisfutár kitért arra is, hogy mi a különbség a Foodpandánál és Glovonál munkálkodó, valamint a hagyományos vendéglőnek dolgozó futárok között - Hát a különbség az, hogy a vendéglős futár nem olyan gyors, mivel neki több helyre kell kimenni, a Foodpandásokból meg alapból több van. Tehát míg egy cégnél tegyük fel, van tíz futár, addig nálunk van harmincöt, többfelé el lehet osztani a munkát, és például a bicikliseknek nagyon könnyű, mert olyan helyekre be tudnak menni, ahova autóval nem nagyon, valamint nem kell parkolóhelyet keressenek.

Mint minden munkának a futárkódásnak is vannak hátrányai és előnyei is: - Nagyon rugalmas a munkaidő, szóval te mondod meg azt, hogy mennyit dolgozol, akár napi két órát, de akár 12-13 órát is. – Serbán hozzátette, hogy a hátrány az időjárás, valamint a fáradtság - Tegyük fel a város egyik végéből el kell jutni a másikba, és nincs sok időd megpihenni. Tehát volt olyan nap, hogy leülni nem volt időm, hogy egyek.

A rendelés-szállítás folyamata is gördülékenyen működik, ugyanis egy alkalmazáson keresztül kapják a rendelést, és azt minimális várakozási idő után kiszállítják. Hunor hozzátette, hogy a kliensekkel nem volt sok problémája - Megesett, hogy nem vette fel a telefont, nem írták oda a pontos címet, hogy hányas lakásba kell becsengetni, de általában ezeket viszonylag könnyen meg lehetett oldani. Felhívtuk, beszéltünk vele, és elmondta a címét.

A nyári szünet közeledtével a diákok a fentieket látva tudhatják, hogy megérné-e nekik egy-két hónapra futárnak állni, de akár azoknak is tartalmazhat érdekes információkat, akik másodállás után kutatnak.

Farkas Bence

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató