Menekülés 1916 őszén

(Folytatás október 7-i lapszámunkból)

A háborús viszonyok ékes példái a katonák által elkövetett fosztogatások. Főként a visszavonuló román katonaságé. Székelyudvarhelyről a következőket olvashatjuk: „Szeptember 24-én zab után kutattak és meleg ruhákat harácsoltak, mert hidegre fordult az idő. A lezárt üzleteket, házakat és lakásokat feltörték, pénz- és ezüstneműek után kutattak, a fehérneműeket összeszedték, szekerekre tették, s elvitték. A kicsépelt gabonát is szekerekre rakták, s azokon szállították el. A Ferenc-rendi barátok templomában az elrejtett ezüst gyertya-tartókat felkutatták, s elvitték, a kolostor pincéjében a bort megitták s elvitték. Az otthon maradottak lakásaiba is betörtek s némelyeknek a zsebéből vették ki az órát s rabolták el. A szebeni csata után a féktelenség még fokozódott. Október 2-án az elha-gyott magánlakásokat felnyitották s katonaság számára rendelkezésre bocsátották, istállókat is csináltak a lakásokból. Október 3–6. között lázas sürgés-forgás között történt a kiürítés, hurcolkodás, elszállítása az összeharácsolt’ értékeknek. Október 7-én menekült át Parajd felől menet az utolsó oláh csapat, mely éjszaka búcsúzóul a piaci nagy áruházat is felgyújtotta.”1

Természetesen nem tekinthetők ártatlanoknak az osztrák–magyar, sem a vele szövetséges német hadsereg katonái sem. Melik András honvédfőhadnagy már szeptember 2-án jelentette dr. Bernády kormánybiztosnak, hogy: „Gyergyó Ditró és Remete községekben múlt hó augusztus 29-én és 30-án az ottan lévő nagyrészt román származású csendőrök és a trén fedezésére kirendelt mintegy zászlóalj cseh katonák együttértve boltokat, lakásokat, pincéket feltörtek, kifosztottak és az ott maradt lakosságtól állatokat, majorságot harácsoltak anélkül, hogy erről írást adtak volna. Ezzel kapcsolatban azt is jelentem, hogy ezen dolgok látására a községben maradt csőcselék is neki bátorodott és szintén hasonló módon garázdálkodott az ottan maradt gazdátlan ott-honokban”.2 És ez az eset sem tekinthető egyedinek vagy véletlennek.

Olyan körülmények között, amikor a rendfenntartó erők hiányoztak, nyilvánvaló volt, hogy elszakadtak az addig is jobbára csak a lehetséges tetten érés, büntetés miatt meglévő erkölcsi gátak, sok helybéli magyar származású személy is élt a lehetőséggel, s elmenekült szomszédjai hátrahagyott javainak fosztogatására vetemedett. 

A gyergyóalfalvi eseményekről a már többször idézett Salati lelkipásztort idézzük: „Szegény menekültek, amikor haza jőnek az ingatlanoknál egy fogpiszkával sem kapnak többet. Tönkrement mindenük egészen. Ajtójukat, az oláhoktól levert ablakaikat, esetleg visszamaradt ágyaikat később a mi katonáink (leginkább csehek) tudniillik szövetség-bélink (a németek is) hordották, vagdalták össze és hányták a tűzre. Kerteket lerontottak, szénát, ételneműt kegyetlenül lopkodtak. Igen keményen viselkedtek és kíméletlenül, nemcsak itt, de más helyeken is a különben sok szívességre hajlandó lakossággal szemben. […]

Nagy nyomorúsággal kezdődött az új élet és fájdalommal is, mert az itthon maradottak közül sokan valának, qui valachis consentientes furta fecerunt et res abalienatas reddere noluerunt et etiam nunc nolunt. [Magyarul: akik az oláhokkal egyetértésben loptak és az eltulajdonított dolgokat nem akarták visszaadni és most sem akarják.] … Ha voltak is az oláh uralom alatt idegen jószágok felé nyúló kezek, most egymás után jönnek az istenhez vissza restitutióra kész lelkülettel s mondják bűnbánó lélekkel: Pater peccari coram Te. [Magyarul: Atyám, vétkeztem előtted.]”.3 

A legnagyobb kárt Csíkszereda szenvedte. A várost a katonaság teljesen kiürítette, az ötezer lakosú városban mindössze tíz öregember maradt. A házakat kirabolták, minden fellelhetőt elvittek, a nagyobb bútorokon kívül, az üzleteket teljesen kifosztották. De legsúlyosabban a város a tüzérségi csatározás miatt károsodott, amely több napig tartott. Romba dőlt és leégett a város Hargita felőli része, 153 lakóház és 28 gazdasági épület, a bennük lévő gazdasági felszereléssel együtt. 

A Gyimesi-szoros aljában elterülő, fő hadiút mentén fekvő Szépvíz is, akárcsak a középkori tatár betörések alkalmával, a harci események tüzébe került. A román csapatok visszavonulásukkor felgyújtották nemcsak Szépvízt, hanem az útjukba eső gyimesi falvakat is. Leégett ott 85 lakóház, 94 istálló, csűr és 737 melléképület, Gyimesközép-lokon 22 ház, 33 gazdasági épület és gyár, Gyimesfelsőlokon 66 ház és 14 melléképület  stb., stb.

Az otthon maradt lakosságot is nem várt megpróbáltatások érték. A férfiakat közmunkára fogták, majd a visszahúzódásukkor magukkal hurcolták. De nemcsak őket, hanem nőket is. A Brassóból és környékéről elhurcoltak jelentős része Bukarest elfoglalása után hazatérhetett. A Brassói Lapok 1917. január 4-i számában közli, hogy az utóbbi tíz nap mintegy 3200 asszony, férfi és gyermek érkezett Romániából Brassóba, közöttük nagyon sok csángó és székely paraszt, akiket a román csapatok visszavonulásuk alkalmával mint fuvarosokat cipeltek magukkal.

Nem voltak ilyen szerencsések a Moldvába hurcoltak ezrei, akiknek zöme a sipotei fogolytáborba került. Ezekből a rossz körülmények és az embertelen bánásmód miatt a háború végén csak pár ezren tértek vissza. A felrobbantott karakói híd újjáépítéséhez a román katonaság a felcsíki községekből mintegy 600 embert rendelt ki munkára és fuvarozásra. Ezek a még nem mozgósított, otthon maradt tizenéves fia-talok és a hatvan év körüliek voltak. A román csapatok visszavonulásuk alkalmával nem engedték őket haza, hanem magukkal hurcolták, és Romániában hadi munkára fogták. Egyeseknek sikerült megszökniük, de a többiek közül sokan ott pusztultak.4 Csíkmadaras esete az egész Felcsíkra jellemző. Innen a megszállók égisze alatt létrehozott új helyi elöljárósággal 70-80 embert előállíttattak és a karakói hídnál végzendő munkára fogtak. Visszavonulásukkor magukkal cipelték őket. Útközben páran hazaszöktek, de 31-en sosem látták viszont szülőfalujukat, ott pusztultak el Moldvában.5 Az életben maradtak csak a háború végével kerültek haza.

Végül megemlítjük, hogy a hatóságok intézményes keretek között kárfelméréseket végeztek, de a kártalanítást csak elkezdték, a háborús viszonyok miatt befejezni nem tudták.

1Szádeczky-Kardoss: i. m. 193.

2Mvhely város lt, Főispáni iratok, 2794/1916. sz.

3Magyari: i. m. 87-88.

4Uo. A szerző anyai dédnagyapja, a karcfalvi Gidró László is megjárta a sipotei lágert, ahonnan megszökve, bujdosva, viszontagságos körülmények között került haza 1916 végén.

5Pál-Antal: i. m. 221.