Jakobovits Miklós konok kitartással, makacssággal nem alkudott meg a képzőművészetben. Olyan művészember volt, aki elsősorban önmagával szemben volt szigorú, és aki mindennél fontosabbnak tartotta az új utak keresését.
Jakobovits Miklós konok kitartással, makacssággal nem alkudott meg a képzőművészetben. Olyan művészember volt, aki elsősorban önmagával szemben volt szigorú, és aki mindennél fontosabbnak tartotta az új utak keresését. De olyan művészember is volt, aki az alkotói elefántcsonttornyot számtalanszor ott hagyta, és közösségszervezőként tevékenykedett. A két világháború közötti kezdetet fölelevenítő és folytató Barabás Miklós Céh elnökeként már hosszú ideje törődött a romániai magyar művészek gondjaival, szervezett és tárlatokat nyitott, körbeutazta Erdélyt az ügy érdekében. Az Erdélyi Magyar Képzőművészeti Központ megalakulásának a kezdeményezője és zászlóvivője volt. Így vallott erről: „Az igazi művészi folyamat ott kezdődik, amikor megvan a szívnek, az agynak és a vérmérsékletnek szinte erotikus összehangoltsága. Emóció, izgalom, temperamentum. Azért lesz nagyszerű ennek a múzeumnak a létrehozása, mert a különböző generációkat kell összehoznia.”
A marosvásárhelyi Képzőművészeti Középiskolában érettségizett, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát. A nagyváradi Állami Színház magyar tagozatának díszlettervezője volt, majd középiskolában tanított rajzot. 1965-től a nagyváradi Körös-vidéki Múzeum képzőművészeti részlegének munkatársa lett. Tevékenyen részt vállalt a város művészeti életének irányításában, a Romániai Képzőművészek Szövetsége nagyváradi fiókjának titkára volt. Rendszeresen jelentkezett a megyei, az országos tárlatokon és külföldi csoportkiállításokon. Festészete az expresszionizmus és szürrealizmus forrásvidékeinek stílusjegyeit mutatja, az emberi lélek lenyomatai tárulnak elénk festményein. Egy termékeny alkotói út, ahol mindig történik valami, ahol mindig teremtődik valami szép és elgondolkodtató, ez jellemzi Jakobovits pályafutását – vélekedtek róla a kritikusok.
Rangos művészeti díjakat, elismeréseket vett át életpályája során: 1974-ben kulturális érdemrendet, 1994-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet Szolnay Sándor-díját, 1996-ban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet Hollósy Simon centenáriumi emlékérmét és a budapesti örmény kisebbségi önkormányzat Kiss Ernő–Lázár Vilmos emlékérmét, 1997-ben a Romániai Örmények Szövetsége Művészeti Díját. 2003-ban Munkácsy Mihály-díjban részesül, 2012-ben pedig a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntetik ki.
Az erdélyi művészet fáklyaként lobogó alkotójának távozásával az egyetemes magyar kultúrát érte pótolhatatlan veszteség.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
