Megtagadva és megalázva

A történet ismeretes. Az eltelt közel száz esztendő alatt számtalan újságcikk és néhány sikeres játékfilm tárgya volt ez a szenzációszámba menő esemény, különösen attól a perctől kezdve, hogy hosszas pereskedés után a londoni törvényszék végleges ítéletben kimondta, hogy Anasztázia nagyhercegnőt nem gyilkolták meg, életben maradt.

A huszadik század nem volt kegyes az eurázsiai uralkodóházak és arisztokrácia egyes tagjaihoz. Számosan földönfutókká lettek, másokat, mint az orosz cári családot is, meggyilkolták totalitárius rendszerek, ilyen-olyan ideológiába kapaszkodó anarchista csoportosulások. Habár különböző politikai nézeteket vallottak, valamennyien a kollektív bűnösség hamis vélelme alapján ítélkeztek, ami nemcsak a keresztény erkölcs, de a civilizált világ általános jogelvei szerint is elfogadhatatlan. A politikában azonban nincs erkölcs, csupán állati ösztönből fakadó birtoklási és uralkodási erőfitogtatás.

Ki tudná felmérni a kifosztottak, megalázottak és meggyilkoltak szenvedéseit? De volt közöttük egy fiatal lány, Anasztázia Romanova, az orosz cár leánya, akit nemcsak a vöröskatonák fegyverei sebesítettek meg, hanem saját családjának önző, kegyetlen, szívtelen magatartása is, miután a lány – az eddig feltárt bizonyítékok szerint a csodával határos módon megmenekülve a halál elől – hozzájuk menekült, de befogadás helyett megtagadták és megalázták anyagi és hatalmi indíttatásból, ami mindennél nagyobb csalódást és életre szóló fájdalmat okozott neki.

A történet ismeretes. Az eltelt közel száz esztendő alatt számtalan újságcikk és néhány sikeres játékfilm tárgya volt ez a szenzációszámba menő esemény, különösen attól a perctől kezdve, hogy hosszas pereskedés után a londoni törvényszék végleges ítéletben kimondta, hogy Anasztázia nagyhercegnőt nem gyilkolták meg, életben maradt. De hogy a nevében jelentkező leány azonos-e vele vagy sem, ebben a kérdésben a mai napig sem született határozat, a számtalan bizonyíték ellenére sem. Ezért nem érdektelen áttekinteni ezeket a bizonyítékokat és visszaforgatni az eseményeket.

Világszerte gyorsan elterjedt a hír, hogy 1918. július 16-án Jekatyerinburgban egy forradalmi különítmény kivégezte II. Miklós cárt, feleségét és öt gyermekét. Ezt követően 1920 februárjában Berlinben öngyilkosságot kísérelt meg egy fiatal lány, akit idejében megakadályoztak tette végrehajtásában. A kórházban egy ápoló felismerte benne a cár egyik leányát, aki előbb tagadta, de végül beismerte, hogy ő Anasztázia Romanova. Kijelentése döbbenetet keltett, hiszen mindenki úgy tudta, hogy a cári család valamennyi tagját kivégezték. Később ismeretlen körökből kiszivárgott a hír, hogy a pincében, ahol a kivégzés történt, olyan sűrű volt a lőporfüst, hogy ki kellett nyitni a pincelejárat ajtaját. Ezt használta ki a három leány, akiket még nem ért halálos lövés, hogy kimeneküljenek a helyiségből. A katonák utánuk rohantak és kettőt közülük halálra vertek. Anasztázia egy katona segítségével megmenekült, és ez ideig ismeretlen körülmények között Romániába szökött, majd innen Berlinbe, ahol találkozni akart nagynénjével, Irén hercegnővel. Itt figyelmeztette egy ismerőse, hogy Irén hercegnő nem szándékszik őt azonosítani az óriási Romanov-örökség és a trónöröklés miatt. Ez a hír annyira meglepte és elkeserítette Anasztáziát, hogy öngyilkosságra szánta el magát.

Hosszas kórházi kezelés következett, majd felerősödve elhatározta, hogy nem adja fel a harcot. Megmutatta testén a golyónyomokat és a bajonettvágásokat, fülcimpájának sajátos alakját és lábának egy közismert deformációját, valamint tökéletes német, angol és francia nyelvtudását. Csupán oroszul nem akart megszólalni. Azon a nyelven, amelyen családja gyilkosai beszélnek. Egy szakértő a kézírását is igazolta. De mindez nem volt elég. Miként az sem, hogy olyan eseményeket mesélt el a cári család belső életéből, amikről még az udvar bennfentesei sem tudhattak. De mindhiába. Még a cár személyes orvosának igazolását sem fogadták el a Romanovok, rokonaik és az általuk befolyásolt egykori cári alkalmazottak. Nagybátyja, Ernst hesseni nagyherceg is megtagadta, annak ellenére, hogy annak idején a még kislány Anasztázia volt az egyetlen tanú azon a találkozón 1916-ban, amikor a két ország háborúban állt egymással, Ernst herceg titokban mégis fölkereste Miklós cárt. Anasztáziának ez az állítása a legutóbbi időkig valótlanságnak tűnt, de ma már a nyilvánosságra került iratok bizonyítják, hogy a titkos találkozó valóban megtörtént, tehát Anasztázia igazat mondott.

Mindezek ellenére a Romanov család ellenállt, feláldozva a magára maradt lányt, az óriási vagyon jogos örökösét és (miért ne?) a lehetséges jövendő cárnőt. Anasztázia sokévi pereskedés után úgy látta, hogy szélmalomharcot folytat, és nőül ment John Manahan amerikai milliomoshoz, akinek hűséges társa maradt 1984-ben bekövetkezett haláláig.

A Mindenható malmai lassan, de biztosan őrölnek. 1991-ben Szibériában egy tömegsírban megtalálták a cári pár és három gyermekük földi maradványait. 2007-ben ugyanitt felszínre került a cárevics teteme is. A DNS-teszt igazolta mindannyiuk azonosságát. Anasztázia holtteste nem került elő. Mert ő nem 1918-ban Szibériában, hanem 1984-ben Amerikában hunyt el, és sírhalma valahol ott domborul. Ezt kellene végre hivatalosan is kimondani.