2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megszakadhat a gyermekkori védőoltások beadásának folyamata

Megszakadhat a gyermekkori védőoltások beadásának folyamata az oltások új országos elektronikai jegyzékébe (RENV) való adatátvitel során tapasztalt rendellenességek miatt – figyelmeztet a Családorvosok Országos Szövetsége (SNMF).

Tájékoztatásában a szövetség emlékeztet, hogy július 1-jétől lezárták a régi oltásjegyzéket – amelyikben eddig feltüntették az országos oltási program keretében a gyerekeknek beadott vakcinákat –, egy kormányhatározat értelmében ugyanis a hónap elejétől a koronavírus elleni oltási kampányban használt új regisztert kell alkalmazni, ebbe kell bevezetni minden beadott vakcinát.

A háziorvosok szövetsége üdvözölte a két regiszter egységesítésének ötletét, a kezdeményezés gyakorlatba ültetése során azonban problémák merültek fel – állítják. Mint írják, azt tapasztalták, hogy sok gyerek esetében az adatátvitelnél nem kerültek át az új rendszerbe a korábban beadott oltások, és ezeknek az információknak a hiányában nem lehet bevezetni a regiszterbe az újonnan beadott vakcinákat.

Így egyrészt nem lehet hivatalosan bizonyítani, hogy a gyermek megkapta a vakcinát, másrészt pedig a családorvos sem tudja igazolni, hogy felhasználta az oltóanyagot, így nem tud újabb dózisokat igényelni.

Ebben a helyzetben megszakadhat a védőoltások beadásának folyamata, az elmúlt héten beadott vakcinák regisztrálása pedig hibákat tartalmazhat – figyelmeztetnek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató