Megemlékezés dr. Jablonkay István tanárról

a MOGYI Gyógyszerészeti Kara botanikai tanszékének alapítójáról halálának 20. évfordulója alkalmából

Jablonkay István a marosvásárhelyi gyógyszerészeti kar alapító tanárai közül az egyedüli, aki nem volt erdélyi születésű. Mivel 1948-ban az újonnan megalakult kar tanárhiánnyal küzdött, részben a helyi iskolák köréből toborozták az arra érdemes tanárokat. Jablonkay István 1940–1948 között a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumban a természetrajz és a földrajz tanára volt. Innen került a kart alapító tanárok közé.

A pedagógus szülők mindkét fiukat, az 1911-ben született Pált és a két évvel kisebb Istvánt is tanári pályára nevelték. Iskoláikat Solymáron kezdték, majd a Vörösmarty Gimnáziumban tett érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatták tanulmányaikat. Mindketten földrajz és természetismeret szakos tanári képesítést nyertek, és a bölcsészdoktori címet is megszerezték. Pál Solymár földrajza címmel készítette el disszertációját, majd Budapesten helyezkedett el középiskolai tanárként; István pedig Nagykovácsi földrajzát dolgozta fel doktori értekezésében. Ez később nyomtatásban is megjelent a Nagykovácsi helytörténeti sorozatban 

Jablonkay István a doktori fokozat elnyerése után Piliscsabára vonult be katonának, majd kiképzését követően az 1. számú magyar hadsereg parancsnokságának tisztje lett. A második bécsi döntés után egységével bevonult Erdélybe. Rövid időn belül Marosvásárhelyen kapott tanári kinevezést, a Római Katolikus Főgimnáziumban, ahol 1940–1948 között természetrajz- és földrajztanár volt.

 A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet (MOGYI) 1948-ban önállósult Gyógyszerészeti Kara növénytani tanszékének megalapítására kérték fel, így az 1948–49-es tanévben már a gyógyszerészhallgatókat oktatta. Didaktikai munkáján kívül egyik legnagyobb megvalósítása a marosvásárhelyi egyetem botanikus kertjének létrehozása volt. Jablonkay az egyetem vezetőségétől engedélyt kért ennek létrehozására. Indoklása az volt, hogy szükség van rá, hogy a gyógyszerészeti kar hallgatói megismerjék, felismerjék a növényeket, és természetes életterükben tanulmányozni tudják őket. Mint a kert megtervezője hirdette, hogy tudományos céljai is vannak a botanikus kertnek, hiszen tanulmányozni lehet a növények fejlődését, hatóanyagait és nem utolsósorban felfrissítheti a munkában elfáradt embereket, fejlesztheti esztétikai érzéküket.

Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet (ma Egyetem) udvarán, a gyermekklinika mögött van a botanikus kert. Számos hazai és nemzetközi meghívott jelen-

létében 2018-ban a botanikus kert alapításának hetvenedik évfordulójáról emlékeztek meg a tanszék munkatársai. Az előadások román és angol nyelven hangzottak el, de sem a programfüzetben, sem az előadások kivonataiban nem említették meg, hogy ki is alapította ezt a kertet, és gondozta, bővítette hosszú évtizedekig. Bár évtizedek óta városunk része, még a marosvásárhelyiek is kevéssé ismerik, pedig pár évvel ezelőtt a Zöld Székelyföld Egyesület által meghirdetett szavazáson egyike lett Székelyföld hét csodájának.

Jablonkay István marosvásárhelyi tanárként több jelentős tudományos közleményt jelentetett meg a Fogarasi-havasok, a Hargita és a Keleti-Kárpátok növényvilágáról. A Román Tudományos Akadémia megbízásából részt vett abban a munkában is, melynek  célja annak megállapítása volt, hogy Erdély mely különleges természeti területeit célszerű természet- védelmi oltalom alá helyezni.

Erdélyi tartózkodása és egyetemi tanári működése alig néhány évig tartott, 1956-ban, édesanyja halála után visszaköltözött Solymárra, egyedül maradt édesapjához. Ettől kezdve 20 éven át – 1976-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig – a budapesti Petőfi Sándor Gimnáziumban tanította a földrajz és a biológia tantárgyakat. Gimnáziumi munkája mellett sok éven keresztül az orvosi egyetemre készülő középiskolások számára felvételi előkészítő tanfolyamokat is vezetett. Az elsők között kapcsolódott be idegenvezetőként honismereti, országjáró túrák lebonyolításába, nagy tárgyi tudásának és az ország ismeretének köszönhetően népszerű személyiség volt különböző vállalatok, intézmények által szervezett kirándulások vezetőjeként, és hosszú időn át tartotta honismereti előadásainak sorozatát is.

Helytörténeti kutatóként is jelentős tevékenységet végzett. Ahogy közeledett a nyugdíjaskorhoz, egyre többet foglalkozott lakóhelyének közügyeivel is. 1966 tavaszán dr. Valkó Arisztid (1905–1988) amatőr régésszel közösen írott levélben hívták fel a település vezetésének figyelmét arra, hogy az állami levéltár okirata szerint Solymár legelső okleveles említése 1266-ból való, ezért az az év alkalmas lenne a község 700 éves fennállásának megünneplésére. Részt vállalt a jubileum apropóján megrendezett kiállítás összeállításában, majd kezdeményezte az összegyűjtött nagy mennyiségű anyag egyben tartását állandó kiállítás keretében. Ma emlétábla őrzi ilyen irányú kutatómunkájuk emlékét.

1972-ben Solymár egy régi főtéri polgárházában helytörténeti gyűjteményt alapított, közte található a helyi gyógyszertár berendezése is. Több évben szervezett ott és a művelődési házban időszakos kiállítást és nagy közönségsikert arató más kulturális rendezvényeket. Szisztematikusan gyűjtötte a múzeum számára a Solymárt ábrázoló műalkotásokat, illetve a festők helyi vonatkozású munkáit. A gyűjtemény 2005 óta az alapító Jablonkay István nevét viseli. Alapos tanulmányokban dolgozta fel a solymári gyógyszertár és a helyi gyógyszerészek, a templom és a harangok, továbbá a helyi lakodalmak történetét (3. ábra).

Még élete utolsó évtizedében is aktív volt: 1992-ben a Solymári Helytörténeti Társaság tagjaként a javaslatára megalakult a Helytörténeti Alapítvány, ennek haláláig a kuratóriumi elnöke volt. Ebben a minőségében több helytörténeti kiadvány megjelentetésében működött közre. A Helytörténeti Alapítvány tevékenységében éveken át odaadó lelkesedéssel vett részt,  rendezte kiállításait, gyarapította anyagát. Még életében, 1994. március 15-én a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki.

Ezt a gyűjteményt 28 éven át, haláláig vezete, azután gyűjteményének vezetését biológia–földrajz szakos tanárként dolgozó lánya, Jablonkay Mária vette át. 

Dr. Jablonkay István 2000. november 19-én hunyt el Solymáron. A solymári temető D parcellájának díszsírhelyén, szüleivel közös sírban nyugszik. A solymári önkormányzat 2013. május 29-én posztumusz díszpolgári címet szavazott meg számára. Mint látható, szülőfalujában tevékenységét értékelik, s a mai napig sem felejtették el. Bár Marosvásárhelyen rövidebb ideig élt, itt is tanított nyolc évet az egykori római katolikus gimnáziumban, majd hét évig részt vállalt a marosvásárhelyi  gyógyszerészképzésben. A kezdeményezésére létrejött marosvásárhelyi botanikus kert ma is létezik és működik. 

Gondoljunk rá tisztelettel, hálával a botanikus kert létrehozásáért, és ne felejtsük el, hogy a gyógyszerészeti kar gyógyszerészeti növénytani tanszékének alapító tanára, majd ennek a tantárgynak hét évig oktatója volt. Mi is, a Marosvásárhelyen végzett gyógyszerészek őrizzük meg emlékét. 

Jablonkay István 108 évvel ezelőtt, 1913. december 16-án egy Budapest közeli településen, Solymáron, pedagógus szülők második fiaként született Gräfl István János Bertalan néven. Szülei a solymári iskola megbecsült tanítói voltak: apja, a pesthidegkúti származású Gräfl János kisebbik fia születése idején állami elemi iskolai tanító, később tanfelügyelő, majd igazgató volt, anyja, Jablonkay (az anyakönyvi bejegyzés szerint Jablonkai) Mária ugyancsak pedagógusként dolgozott, ő egy délvidéki (zombori) magyar családból származott. Valószínűleg az 1934-es év folyamán az akkor már solymári iskolaigazgató apa és a két fiú is felvette az anya magyarosabb hangzású családnevét.

Péter H. Mária