2021. április 13., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hatodik döntetlenjét játszotta a Sepsi OSK zsinórban, ez a mérkőzés azonban egyáltalán nem hasonlított a korábbi ikszekre. Leo Grozavu újabb meglepő húzásaként egyetlenegy cserét sem hajtott végre a találkozón, amire a múlt század hetvenes évei óta nemigen szokott példa lenni. Talán azért nem, mert látszólag jól működött a gépezet, helyzetet helyzet után dolgozott ki a csapata, azonban a játékosai a kihagyhatatlant is kihagyták – háromszor…

Két hasonló stílusú csapat mérkőzött meg Sepsiszentgyörgyön, a labdarúgó 1. liga 24. fordulójában, és ez az első harminc percben a játékban is megmutatkozott. A két fél semlegesítette egymást, az egyetlen pillanat, amely enyhe szívdobogást okozott a hazai kispadon, amikor Deljanidisz és Bouhenna összehoztak egy passzt Rusescunak, ő azonban csúnyán fölé lőtte 25 méterről. Ezt követően azonban az OSK átvette a kezdeményezést, és át sem engedte a meccs végéig. A 33. perctől kezdődően pedig alig jegyeztünk le egy jó lehetőséget Vâlceanu kapujánál, már írhattuk is a következőt. Fel sem tudjuk sorolni az összeset, hármat azonban mindenképpen meg kell említeni, hisz ezeket illett volna értékesíteni. Az első a 44. perc eseménye, amikor egy szöglet után Tincu közeli fejesét Vâlceanu üggyel-bajjal kitornászta. Aztán az 53. percben Šafrankónak maradt ki a kihagyhatatlan lehetősége, akinek a 11 méterről küldött bombáját a vendégkapus maga sem tudja, hogyan ütötte fölé, míg a 77. percben Achahbar lőhetett üresen öt méterről, de ezúttal is útját állta a clinceni-i kapus.

Eközben az Academicának egy lehetősége volt, az 51. percben Deljanidisz blokkolta Rusescu próbálkozását hat méterről, ám égre kiáltó igazságtalanság lett volna a vendégsiker, hiszen ez a döntetlen sem tűnik korrektnek a játék alapján.

A labdarúgás egyik közhelye és alapigazsága azonban, hogy gólra játsszák, márpedig a 90 perc sem volt elég ahhoz, hogy az OSK játékosai betaláljanak. Márpedig ez az egy pont továbbra sem elég a felsőházi hely biztosításához, továbbra is 5-6 pontra van szükség, hogy ez a célkitűzés teljesülhessen. A 25. fordulóban az OSK február 28-án, vasárnap lép pályára, amikor a Nagyszebeni FC Hermannstadt vendége lesz. A mérkőzést 18 órai kezdettel a medgyesi stadionban játsszák.

Fotó: A Sepsi OSK közösségi oldala


Jegyzőkönyv

Labdarúgó 1. liga, 24. forduló: Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – Academica Clinceni 0-0

Sepsiszentgyörgy, városi stadion, nézők nélkül. Vezette: Sebastian Colțescu (Craiova) – Octavian Șovre (Szatmárnémeti), Sebastian Gheorghe (Suceava). Tartalék: Sorin Costreie (Buftea). Ellenőr: Ioan Onicaș (Zilah).

Sárga lap: Mitrea (50.), illetve Pasov (65.).

Sepsi OSK: Niczuly – Deljanidisz, Mitrea, Bouhenna, Ștefănescu, Golofca, Tincu, Eder, Petrila, Šafranko, Achahbar.

Academica: Vâlceanu – Pasov, Bilali, Gardoș, Dobrescu, Popa (68. Tănase), Ventura, Dumitriu (68. Cascini), Cordea, Csuncsukov, Longher (7. Rusescu, 83. Achim).


Eredményjelző

* 1. liga, 24. forduló: FC Voluntari – FC Argeș Pitești 0-1, CSU Craiova – Nagyszebeni Hermannstadt 1-0, Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – Academica Clinceni 0-0, Bukaresti FCSB – Chindia Tîrgoviște 1-0.

* 2. liga, 16. forduló: Temesvári ASU Politehnica – Bodzavásári Gloria 2-0, Zsilvásárhelyi Viitorul Pandurii – Kolozsvári Universitatea 1-2, FK Csíkszereda – Resicabányai CSM 2-0, CSM Slatina – CS Mioveni 0-1, Lénárdfalvi ACSF – Concordia Chiajna 0-0, Bákói Aerostar – Unirea 04 Slobozia 0-2, Dunărea 2005 Călărași – Konstancai Farul 1-1, Bukaresti Rapid – Temesvári Ripensia 2-2. Az élcsoport: 1. Universitatea Craiova 30 pont/14 mérkőzés, 2. ASU Politehnica 27/15, 3. Rapid 26/14.