2024. july 3., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

1941 márciusában Jablonkay István fiatal szakemberként, a Pázmány Péter Tudományegyetem földrajz és természetismeret szakos diplomájával a zsebében, a doktori cím birtokában érkezett Marosvásárhelyre, hogy a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnáziumba szóló tanári kinevezésének eleget tegyen.

A Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymáron


1941 márciusában Jablonkay István fiatal szakemberként, a Pázmány Péter Tudományegyetem földrajz és természetismeret szakos diplomájával a zsebében, a doktori cím birtokában érkezett Marosvásárhelyre, hogy a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnáziumba szóló tanári kinevezésének eleget tegyen. Itt nyomban nagy lendülettel hozzákezdett a természettudományi laboratórium megszervezéséhez és az aktuális bemutató anyagok beszerzéséhez. Lelkesen elkezdett munkáját nem tudta sokáig folytatni, mivel három év után ismét katonai szolgálatba kellett állnia. A Marosvásárhelyen töltött évek annyira mély nyomot hagytak benne, hogy a leszerelés után a Római Katolikus Főgimnáziumba tért vissza, hogy megkezdett tanári pályafutását folytassa. 1946-ban dr. Csőgör Lajos rektor a Kolozsvárról Marosvásárhelyre áthelyezett Általános Orvosi Karra hívta Jablonkayt óraadó tanárnak. Ily módon 1948-ig az orvosi földrajz előadója és tudományos kutatója volt. 1948-ban, az oktatási reform után felkérték a gyógyszerészeti növénytani tanszék megszervezésére, illetve annak vezetésére. Még ebben a tanévben (1948–1949) kinevezték egyetemi adjunktusnak. A tanszéken munkatársai voltak többek között: Ádám Lajos gyakornok és Kovács Klára, akit később a farmakognózia tanszékre neveztek ki tanársegédnek, később adjunktusnak. Az egyetemi oktatásban segítségére voltak az előző munkahelyéről, a főgimnáziumból áthozott korszerű oktatási eszközök (pl. a falitáblák). Ezek – habár már nincsenek használatban – még ma is a MOGYE Botanikai Tanszékének leltárát gazdagítják.

Jablonkay mindjárt a kinevezése első heteiben az egyetemi tanácsnak átiratban jelezte a botanikus kert szükségességét. A következőket írja az egyetem vezetőségének: „Intézetünk területén a Botanikus Kert létesítése szoros összefüggésben van a Gyógyszerészeti Kar felsőfokú növénytani oktatásával, valamint az orvosbiológiai tanulmányok folytatásával”. A botanikus kert létesítésének három fő célját jelölte meg:

1. Didaktikai cél: „A fontosabb hazai gyógynövények természetes környezetben való megjelenésének felismerésére és azonosságának megállapítására… szolgál. Fontos szempont… az élettani vizsgálatokhoz szükséges élőanyag biztosítása, … fiziológiai és ökológiai tanulmányok végzése és hatóanyag-kutatás végzése más intézetekkel együtt”.

2. Tudományos cél: „A növények fejlődési feltételeinek tanulmányozása. Áttelepítés hatásának tanulmányozása... Hatóanyag-vizsgálatok a természetes feltételek megváltoztatásával”.

3. Társadalmi cél: „… a munkában elfáradt emberek felfrissítése, … az esztétikai érzék fejlesztése”.

Dr. Jablonkay István állandó sürgetése nyomán az intézet vezetősége 1949 őszén kijelölte a botanikus kert területét, hozzácsatolva ahhoz az egyetem területének északkeleti sarkában lévő természetes tölgyerdő egy részét is. Mindezek után megalakult a Botanikus Kertbizottság a következő tagokkal: dr. Haranghy László egyetemi tanár, dékán, a kertbizottság elnöke, dr. Jablonkay István egyetemi adjunktus, a Botanikai Tanszék vezetője és a kertbizottság ügyvezetője, dr. Székely Károly egyetemi tanár, a Biológiai Intézet vezetője, Ádám Lajos gyakornok, Kovács Ibolya gyakornok, Somodi Árpád intézeti főkertész, Sütő István, az igazgatóság képviselője, Rácz Gábor gyakornok, a diákszervezet képviselője, Nagy Ödön nyugalmazott középiskolai tanár és botanikus, Csontos János okleveles mezőgazdász, tiszteletbeli tag, dr. Kopp Elemér érdemes egyetemi tanár, a farmakognóziai tanszék vezetője, Hankó Zoltán egyetemi előadótanár, a galenika tanszék vezetője.

A továbbiakban ez a kertbizottság foglalkozott a kert fejlesztésével. Első gyűlésüket 1950. április 5-én tartották.

Az intézet tanácsa tehát határozatot hozott a füvészkert létesítéséről, és a legmesszebbmenő támogatásáról biztosította a kert ügyvezetését. Dr. Haranghy László professzor irányítása alatt folytak a megvalósítás munkálatai. A kert kialakításának tervrajzait Jablonkay István készítette el, aki már a tervezéskor ügyelt arra, hogy a növények lehetőleg a végleges helyükre kerüljenek. Somodi Árpád főkertésznek köszönhetően rövid idő alatt közel 800 növényfajnak a magvait gyűjtötték össze. Székely Károly kérésére a kolozsvári botanikus kert 25 fajjal, a jászvásári és a bukaresti kollégák szintén több fajjal támogatták a marosvásárhelyi botanikus kert beültetését. Az első időszakban több volt az egzotikus faj (150 species), mint a belföldi. A növények számát az 1949–1951 között, a Növénytani Tanszék által szervezett vasárnap délutáni botanikai kirándulások során begyűjtött példányok is szaporították. Az 1950-es évektől Jablonkay István kezdeményezésére beindultak a távolabbi helyek (pl. a Csíki-medence) flórájának, gyógynövényeinek az összeírását szolgáló „expedíciók”. A többnapos kiszállásokról hozott növényeket nagyobb mennyiségű őstalajjal együtt telepítették a botanikus kertbe. Az egyetem és a kar későbbi vezetői is támogatták a kert fejlesztését. Különösen fontos volt Nagy Ödön, a Református Kollégium tanárának a jelenléte, aki évtizedes, szorgalmas munkájával begyűjtötte Marosvásárhely és a Gyilkos-tó környékének flóráját. Mindkét gyűjteményt Jablonkay kérésére a Növénytani Tanszék múzeumának két nagy szekrényében őrizték. Ide járt be Nagy Ödön szinte naponta, hogy az állomány rendszertani besorolásán dolgozzék. Később ezt a nagy értékű gyűjteményt a marosvásárhelyi Természettudományi Múzeum vásárolta meg, és ott a mai napig megtalálható. Csontos János gazdasági mérnök a külhoni növények meghonosításával foglalkozott: a szabédi, 200 holdas állami erdős területén meghonosított növények számos példányát áttelepítette a botanikus kertbe.

Jablonkay István előadásaiban mindig felhasználta egyéni élményeit, tapasztalatait, földrajzi ismereteit, megemlítette a fajok nemzetközi jelentőségét is. Előadásainak kéziratai 8 kötetben maradtak fenn családjára és az utókorra. Egész egyetemi tevékenységében kiemelkedő szerepet töltött be a flóraismeret és annak tanulmányozása. Kutatási területei főleg a mai Hargita megye területére estek: Kelemen-havasok, Dragus-hegység, Rekettyés, a Nagy-Ilva völgye, Borszék környéke, a Tölgyesi-vízmedence, Gyergyói-havasok, Gyilkos-tó környéke, Fekete-Hagymás, Nagyhagymás, Öcsém, Naskalat, Gyimesi-átjáró, Uz völgye. A Görgényi-havasok északi és déli részének, a Hargita-hegység mindkét oldalának flórájáról maradtak fenn feljegyzések, kéziratok és közlemények. Különös odaadással írt a védett növényekről, így a jégkorszakból ránk maradt Betula vagy a Drosera fajokról, melyek áttelepítését lelőhelyükről (a Mohos, a Lúcs, a Borsáros lápok vidéke stb.) a nem elegendő mennyiségű őstalaj miatt nem sikerült megoldani. Tudományos kutatásairól több mint 40 cikknek a kézirata és egyeseknek in extenso közlése maradt ránk a családi irattárban.

1952-ben – mivel magyar állampolgárként tartózkodott Romániában, és vízuma lejárt –, felmondták egyetemi állását. Ugyanakkor haza sem engedték még évekig, még az édesanyja temetésén sem vehetett részt. 1956 augusztusában tért haza Solymárra. 1957-től gimnáziumi tanárként nyugdíjazásáig tanított. Tanári munkája mellett idegenvezetőként honismereti túrák szervezésében is részt vett az IBUSZ keretében. Helytörténeti érdeklődése és kutatásai arra sarkallták, hogy létrehozzon egy helytörténeti társaságot (Solymári Helytörténeti Társaság), melynek elsődleges feladata egy helytörténeti gyűjtemény kialakítása volt. Így sikerült megmenteni számos római kori leletet. A nagy értékű, helyi történelmi tárgyakból álló gyűjteményt 1972-ben nyitották meg a közönség előtt. Ennek a gyűjteménynek ma már gyógyszerészeti részlege is van. 2002–2003 között történt felújítása óta a gyűjtemény alapítója nevét viseli.

Jablonkay Istvánt 1994-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki. 2000. november 19-én, 87 éves korában hunyt el. A temetésen a község vezetői, a helybéli történészek mellett megemlékeztek róla marosvásárhelyi és budapesti tanítványai is. 2000-ben a hősök napja alkalmából még ő maga vehette át a „Solymárért” elismerést. 2013-ban posztumusz díszpolgári címet adományozott számára Solymár önkormányzata. Végleges hazautazásakor ezekkel a sorokkal köszönt el volt munkatársaitól, ismerőseitől és barátaitól:

„Ezúton kívánom Mindannyiatoknak, hogy legyetek boldogok az adott lehetőségek határain belül, leljétek örömötöket leszármazottaitokban, tartsátok szorosan egymás baráti kezét, éljetek jó egészségben, érjetek meg egy jobb világot békességben, megértésben! Az Ég áldjon benneteket! István bátyátok”.

Marosvásárhelyi tevékenysége kiérdemli hálánkat és tiszteletünket, emlékezzünk ezért mi is Jablonkay Istvánra születésének 100. évfordulóján!

Prof. em. dr. Csedő Károly akadémikus  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató