2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A marosvásárhelyi kövesdombi gyülekezet 1993-ban született. Ebben az évben a III. alsóvárosi gyülekezet több mint 7000 lelket számlált, amiből 2700 tag az akkor érvényben levő egyházi törvények szerint önálló gyülekezetté szerveződött, és id. Szilágyi Imre lelkipásztort választotta meg első elöljárójaként. 


A marosvásárhelyi kövesdombi gyülekezet 1993-ban született. Ebben az évben a III. alsóvárosi gyülekezet több mint 7000 lelket számlált, amiből 2700 tag az akkor érvényben levő egyházi törvények szerint önálló gyülekezetté szerveződött, és id. Szilágyi Imre lelkipásztort választotta meg első elöljárójaként. A fiatal gyülekezetnek nem volt sem temploma, sem gyülekezeti háza, még egy négyzetméternyi telke sem. 1995-ben id. Szilágyi Imre lelkipásztor egészségi okok miatt kisebb gyülekezetbe kellett távozzon. A gyülekezet ezt követően még ugyanebben az évben új lelkipásztort választott Lőrincz János tiszteletes úr személyében. Templomépítési vágyunkra feleletként egy biztató ígéret is jött Istentől a Zsidókhoz írt levél 10,38-39 versein keresztül: „Az igaz pedig hitből él, és aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a Lelkem. De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk!” 
 A gyülekezet csak egy nagyon csekély anyagi tőkével rendelkezett a templomépítési terv megvalósításához. De Istennél nincsen lehetetlen! – valljuk mi is. Mivel háromévi várakozás után a város polgármesteri hivatala az új gyülekezeti központ felépítésére nem utalt ki területet, a gyülekezet 1996-ban megvásárolt két egymás melletti magántelket a Suceava (volt Irányi Dániel) utcában külföldi testvérgyülekezetek, valamint magánszemélyek segítségével. Azonnal beindult a tervek elkészíttetése, melyeket Koszta Árpád marosvásárhelyi építészre bíztunk. Az engedélyek megszerzése után elkezdődött az építkezés 1997. május 11-én, amikor sok száz gyülekezeti tag énekétől és imájától kísérve D. dr. Csiha Kálmán ft. püspök úr letette a templom alapkövét. Ma már hihetetlennek tűnik a megvalósulás, annak ellenére, hogy a gyülekezeti központ építési munkáját nem adtuk ki egyetlen cégnek sem. Egy tapasztalt építőmester vette kézbe az építési munkák irányítását, illetve, amit lehetett, közmunkával végeztünk el. Gyakorlatilag pénz nélkül kezdtünk az építkezéshez, de soha nem fordult elő a három év alatt, hogy a számlákat ne tudtuk volna kifizetni, vagy a munkások bérét ne tudtuk volna kiadni. Ez is egy csoda volt! Ahogy az is, hogy amíg az építkezés folyt, a telken levő kis házban elkezdődtek a vallásórák, a kátéórák, ifjúsági alkalmak, csütörtöki bibliaórák. A kis terem pedig minden alkalommal zsúfolásig megtelt, és ez is megerősített minket abban, hogy az építkezés nem hiábavaló.
A templomszentelő istentiszteletre 2000. július 8-án került sor, amikor az Erdélyi Református Egyházkerület Marosvásárhelyen rendezte meg a IV. Református Világtalálkozó fő erdélyi eseményeit. Ezen mintegy 2000, a világ minden sarkából összesereglett ember dicsőítette Istent Marosvásárhelyen. A templomszentelésen D. dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, az Apostolok cselekedeteiről írott könyvből olvasva Fülöp elküldésének történetét a szerecsen főkomornyikhoz. Azóta is emlékszünk szavaira: 
„A templomépítés is egy angyali üzenettel kezdődik, amikor Isten felkér valakit, egy lelkészt, presbitereket vagy gyülekezeti tagokat arra, hogy egy új épület létesüljön, ahol Istent imádni és magasztalni lehet, ahol meghallhatjuk Istenünk üzenetét, és ahol megtudhatjuk, minket milyen feladattal bízott meg, hogy itt, e földön jövendőt építők és az Ő áldásában részesülők legyünk… és ha teljes szívünkből hiszünk Istenben, ha Isten népe lesz a magyar, akkor megmaradunk!” 
Igyekeztünk komolyan venni az építés elkezdésekor kapott ígéretet a Zsidókhoz írt levélből, amely ma már szószékünk koronáján olvasható, illetve a templomszentelésen elhangzottakat. Ezért beindult az újabb gyülekezeti alkalmak szervezése is, már korán megalakult a kórus, utána a középifi meg a nagyifi, a kismamakör, házasok bibliaórája és a házi bibliaórás csoportok, amelyek mind a mai napig Istenünk kegyelméből működnek. Elkezdődött a különböző csendes napok, egyhetes evangelizációs sorozatok szervezése is gyülekezetünkben többféle gyülekezeti réteg számára. Idővel elkezdődött a nyári táborok szervezése is a bucsini táborozóhelyünkön, ahol már sok szív újulhatott meg Istenünk kegyelméből, és ahol sok megfáradt lélek meríthetett az Ige tiszta forrásából. 15. éve félévente megjelenik gyülekezeti lapunk, a Kőlap is, amellyel igyekszünk minden gyülekezeti tagot elérni, hogy összetartozásunkat erősítsük, és napirenden legyünk a gyülekezetben történt eseményekkel. Ugyanakkor a diakóniai munka is fontos része a szolgálatunknak, aminek keretében 15 éven keresztül állandó havi támogatásban részesült közel 70 kisnyugdíjas gyülekezeti tagunk. Az idei évtől kezdődően ez a szolgálat úgy alakult át, hogy havonta támogatunk nagyobb összeggel (mely gyülekezeti tagjaink perselyes adományaiból kerül ki) olyan gyülekezeti tagokat, akiket hirtelen baleset vagy súlyosabb és hosszas kezelést szükségessé tevő betegség ért. 
De mindez nem működhetett volna egy élő közösséget alkotó presbitérium nélkül, amely nagyon aktív szerepet töltött, illetve tölt be jelenleg, igyekezve, hogy a lelki élet szervezésében is támogassa lelkészeink munkáját. Ugyanakkor a presbiterek és a körzetfelelősök igyekeztek rendszeresen meglátogatni a gyülekezetünk családjait, hogy még inkább megismerjük a kövesdombi gyülekezetbe tartozók gyermekeit és felnőtteit. Az idő múlásával további építkezések is szükségessé váltak, ebben aktív részt vállaltak a presbiterek is, és Isten kegyelméből, valamint a jókedvű adakozóknak köszönhetően meg is valósultak az eltervezett épületek. 2001. február 18-án került sor a torony és a két harang felszentelésére. 2004 tavaszán elkezdődött az ifjúsági ház építése, amit 2006-ban fejeztünk be. Ám az épületek megépítése azt is szükségessé tette, hogy még több önkéntes munkatársunk legyen, illetve hogy parókus lelkészünk, Lőrincz János tiszteletes úr mellé kerüljenek segédlelkészek is 2004 óta folyamatosan, akik segítenek a lelki szolgálatokban, gyülekezeti tagjaink örömére. 2006 óta egy ifjúsági és gyerek munkása is lett gyülekezetünknek, később kántort, illetve félállásban diakónust is alkalmazhattunk. Jelenleg egy újabb többfunkciós gyülekezeti terem, valamint segédlelkészi lakás építésébe kezdtünk.
2008-ban több gyülekezet támogatásával külmissziói szolgálatra Nepálba kiküldtünk egy házaspárt Szabó Attila és Csilla személyében. Első hároméves szolgálati útjukról 2012-ben tértek haza, majd újra kiutaztak egy második útra, újabb három évre. Őket egészen 2015 nyaráig támogattuk, amikor más gyülekezet lett a kiküldőjük, hiszen szolgálati helyük is megváltozott. De gyülekezetünk belmisszióját is fontosnak tartjuk, így évente több alkalommal Alpha, illetve Keresztkérdések kurzussal igyekszünk új embereket bevonni a gyülekezetbe. Bekapcsolódtunk az Erdélyi Református Cursillóba is, aminek sok áldását tapasztaltuk. Ma gyülekezetünk 2200 lelket számlál.
Gyülekezetünk létéért és a benne folyó minden szolgálatért legyen egyedül Istené a dicsőség! 
 
Kálvin János: Hálaadó imádság
Mennyei Atyánk! Hálaadással magasztalunk, hogy újra kiárasztottad reánk, szegény bűnösökre, kegyelmed gazdagságát. Egyességre vonzottál szent Fiaddal, a mi Urunk Jézus Krisztussal, akit halálra adtál érettünk, és íme most megtöretett testének és kiontott vérének eledelével és italával táplálsz minket az örök életre.
Sokasítsd meg e kegyelmet azzal, hogy tégy minket méltókká hozzá, ne engedd, hogy valaha elfeledkezzünk róla, sőt inkább vésd Őt mélyen a szívünkbe, és a reá való üdvösséges emlékezéssel vidd tökéletességre a mi hitünket, hogy teremje az a jó cselekedetek gazdag gyümölcseit.
Így áldj meg minket, hogy egész életünk a Te dicsőségedet tükrözze és felebarátainkat építse, szent Fiad, a Jézus Krisztus által, ki veled, Atyánk, és a Szentlélekkel él és uralkodik örökkön örökké. Ámen. 
 
Grosz Imola missziós gondnok
 
Az oldalt szerkesztette 
 
 
Ötvös József ny. lelkipásztor

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató