2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A marosvásárhelyi Kultúrpalota és régi Városháza épületének százéves fennállását ünnepelték a megyei tanács tegnapi rendkívüli ülésén a közgyűlési képviselők, meghívott intézményvezetők, a megyei önkormányzat alkalmazottai.

Fotó: Antalfi Imola


A marosvásárhelyi Kultúrpalota és régi Városháza épületének százéves fennállását ünnepelték a megyei tanács tegnapi rendkívüli ülésén a közgyűlési képviselők, meghívott intézményvezetők, a megyei önkormányzat alkalmazottai. A jelenlevőket köszöntő Ciprian Dobre elnök hangsúlyozta: ősszel rangos rendezvénysorozat kezdődik a dr. Bernády György által épített két szecessziós műemlék épület százéves évfordulójának megünneplésére, ami a város fejlődéséhez is hozzájárul, hiszen „minden, amit teszünk, a jövő jegyében tesszük”. A megyei tanács elnöke szerint ugyanis „a múltat nem lehet megváltoztatni, de a jövőt igen, és a testületnek ebben a szellemben kell határozatokat hoznia”. Hozzátette, idén a Maros Megyei Tanács megalakulásának 20. évfordulóját is ünneplik, ezért meghívták azokat, akik elnöki, alelnöki tisztségekben vagy jegyzőként az elmúlt két évtizedben hozzájárultak a megye fejlesztéséhez. Miután a testület megszavazta az egyetlen napirendi pontot, amely szerint közmeghallgatással megkezdik a névadási eljárást a Közigazgatási Palota nagyterme és a Kultúrpalota nagyterme esetében (a magánszemélyek, civil szervezetek a jelen értelmű közlemény nyilvánosságra hozatalától számított 30 napon belül javaslatokat tehetnek a névadásra vonatkozóan, az indoklással ellátott javaslatokat pedig Ciprian Dobre elnök 60 napon belül a testület elé terjeszti), rövid filmet vetítettek a Kultúrpalota történetéről. Ebből és a jelenlevőknek kiosztott brosúrából többek közt arról hallhattunk-olvashattunk, hogy Bernády György a Kultúrpalota építtetője, Emil Dandea pedig, folytatva elődje munkásságát, mintegy kiteljesítette az építmény kulturális és történelmi szerepét. A kisfilm a műemléképület-együttes csodálatos termeibe kalauzolta el az ünnepi ülés résztvevőit, bemutatta a 4463 síppal és 63 regiszterrel rendelkező, ma is tökéletesen működő orgonát, a kistermet, Tükörtermet. Cornel Sigmirean, a Petru Maior Egyetem szenátusának elnöke helyezte történelmi keretbe a Kultúrpalota építését, beszélt a városnak a kultúra, a szépség érdekében tett anyagi erőfeszítéséről. Soós Zoltán, a Megyei Múzeum igazgatója az egyedinek számító Kultúrpalota funkcionalitásáról is szólt, méltatva Bernády Györgyöt, a város egykori polgármesterét, aki felismerte a város fejlődési irányát, iskolákat, ma már műemléknek számító épületeket építtetett, maradandó örökséget hagyva maga után. Soós hangsúlyozta, hogy Marosvásárhely, de a megye többi műemlék épülete, kulturális és tanintézménye is megfelelő figyelmet kell kapjon. Jelentős ünnepnek nevezte a Marosvásárhely szimbólumait jelentő Kultúrpalota és a régi Városháza 100 éves fennállására szervezendő rendezvénysorozatot, mondván, kevés európai város büszkélkedhet hasonló pompával megépített épületekkel. A továbbiakban felszólalt még Corneliu Grosu prefektus, aki a jövő generáció felelősségének nevezte e kulturális örökség megőrzését. Ciprian Dobre a két műemlék épület tervezésén, megépítésén dolgozó szakemberek hozzáértését dicsérte, utalt az elmúlt két évtized alatt történt fejlesztésekre, és méltatta a volt elnökök, alelnökök, jegyzők hozzájárulását a megye fejlesztéséhez. Közülük mindössze Ioan Togănel, Alexandru Petru Frătean, Ioan Vasluian, Chirteş Ioan és Paul Cosma voltak jelen, akik elismerő oklevelet vettek át az elnöktől.

A tanácsülés napirendjével kapcsolatosan a szociális-kulturális szakbizottság elnöke, Boloş Vasile szólalt fel. Elmondta: a bizottság egyetértett a napirendi ponttal, majd Kelemen Márton, az RMDSZ frakcióvezetője hangsúlyozta, a marosvásárhelyi, megyei magyarság sajátjának érzi a Kultúrpalotát és a volt Városháza épületét, e legfontosabb megyei kulturális örökséget. „Nemzetiségtől függetlenül, mindenki büszke e műemlék épületekre, és ez természetes is. A Kultúrpalota nagytermének és a Városháza nagy gyűléstermének elnevezése méltó módja fennállásuk megünneplésének, de csak akkor, ha olyan nevet tudunk találni, amelyet a teljes marosvásárhelyi közösség elfogad és magáénak érez. Az RMDSZ támogatja a névadásra vonatkozó határozattervezetet, de csak akkor fogadja el, ha a fentiek teljesülnek” – jelentette ki Kelemen Márton.

 

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató