2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Számos pályázat, beruházás van folyamatban

A Márton Áron lakónegyed korszerűsítése, a Tófalvi utca felújítása, az iskola digitális eszközökkel való felszerelése, valamint a közvilágítás költséghatékonyabbá tétele csupán néhány azon beruházások közül, amelyek folyamatban vannak, vagy rövidesen elkezdődnek Marosszentgyörgyön. A munka teljes gőzzel folyik, annak ellenére, hogy a nagyközség idén szűkösebb költségvetésből kell gazdálkodjon amiatt, hogy a járványhelyzet pluszkiadásokat szült: a nehéz helyzetben lévő családokat támogatni, a lépcsőházakat és közterületeket rendszeresen fertőtleníteni kellett, valamint az oltóközpont fenntartásához is hozzá kellett járulnia a községnek.

Sófalvi Szabolcs polgármester



Rövidesen elkezdődik a település legnépesebb lakónegyedének, a Márton Áron negyednek a felújítása – tudtuk meg Sófalvi Szabolcs polgármestertől. Ez az utolsó tömbháznegyed Marosszentgyörgyön, amely még felújításra vár. Néhány napja fejezte be a gázvállalat a gázvezetékcserét a helyszínen, és a vállalkozó, aki megnyerte a közbeszerzést, éppen az, aki a községben, a Patak utcában dolgozott, csapatának ott még néhány napi munkája van, és elvileg már a munkások a héten át is mennek a Márton Áron negyedbe, és nekifognak a korszerűsítésnek. Új aszfaltréteg kerül az úttestre, megújulnak a járdák, parkolóhelyeket, valamint egy játszóteret is kialakítanak. A helyi költségvetésből végzett beruházást előreláthatólag két hónap alatt be is fejezi a kivitelező – tette hozzá a község vezetője.
Hamarosan hozzálátnak a Tófalvi út leaszfaltozásához
A polgármester elmondta, rövidesen a község leghosszabb utcája, a Tófalvi út teljes felújításának is nekifognak. A gázvállalat által végzett vezetékcsere kissé elhúzódott, mivel a bekötések során némi gondok adódtak, de végre eljutottak oda, hogy várhatóan szeptember elején elkezdődhet a Tófalvi utca korszerűsítése. Első fázisban új aszfaltréteg kerül az úttestre, ezt a gázvállalat végzi, és annak függvényében, hogy milyen ritmusban halad a munkával, a község is hozzáfog a járdaépítéshez. A kerékpársáv kialakítására előreláhatólag jövő tavasszal kerül majd csak sor. A községvezető szerint a munkálat miatt nehézkes lesz ugyan a közlekedés az amúgy igen forgalmas környéken, viszont szerencsére a Tófalvi út mindenik szakaszán vannak leaszfaltozott mellékutcák, ahová problémamentesen el lehet terelni a forgalmat.

A Márton Áron negyedben



Digitális eszközök az iskolának
A község tavaly novemberben nyújtott be egy pályázatot az iskola digitális eszközökkel való felszerelésére, abban reménykedve, hogy a járványhelyzet miatti online oktatás közepette sürgősségileg bírálják majd el ezeket a projekteket, ellenben nem így történt, csak idén nyáron derült ki, hogy nyertes lett a marosszentgyörgyi pályázat, nemrég került sor a szerződés aláírására. A több mint kétmillió lej értékű pályázatnak köszönhetően minden tanterembe okostáblákat szerelnek, minden tanár hordozható számítógépet, a diákok nagy része pedig táblagépet kap. Folyamatban van a közbeszerzés, és remélhetőleg az év végéig sikerül megvásárolni az eszközöket, és a marosszentgyörgyi iskola élen jár majd a digitalizált módszerekkel zajló oktatás terén.
Takarékos közvilágítás
Nemrég egy újabb innovatív pályázatot nyert a község, aminek köszönhetően korszerűsítik a közvilágítást Marosszentgyörgyön, Tófalván és Csejden. Sófalvi Szabolcs kifejtette, minden oszlopra takarékos, LED típusú világítótesteket szerelnek, illetve „okos” programozás alapján fog működni a teljes rendszer, azaz a világítás intenzitása csökken, illetve erősödik majd annak függvényében, hogy éppen milyen a forgalom az adott helyszínen, ugyanakkor a főúton az átjárók környéke jobban meg lesz világítva. Ezen beruházásnak köszönhetően, a jelenlegi költségekhez viszonyítva, mintegy hatvan százalékkal csökken majd a villamosenergia-fogyasztás a községben – hangsúlyozta a polgármester. Jelenleg folyamatban van a műszaki tervezés, utána következik majd a közbeszerzés, és remélhetőleg még az idén elkezdhetik felszerelni a lámpatesteket. A Környezetvédelmi Alapnál nyert pályázat összege meghaladja a másfél millió lejt.
A tervek szerint egy hónap múlva nyit újra a fedett műjégpálya
A nyári szünet után szeptember végén, október elején ismét megnyitja kapuit a marosszentgyörgyi fedett jégpálya – közölte érdeklődésünkre Sófalvi Szabolcs. Mint mondta, nagy öröm ez a marosszentgyörgyi és környékbeli gyerekeknek, családoknak, ugyanis ez az egyedüli létesítmény a megyében, ahol már szeptember végétől április végéig korcsolyázni, jégkorongozni lehet. A Székelyföldi Jégkorong Akadémia által idén létrehozott műjégpályán zajló tevékenységekre több száz gyerek (ezek mintegy fele marosszentgyörgyi) van feliratkozva, akik korcsolyázni tanulnak, sokan pedig a jégkorongot űzik szenvedélyesen. A községvezető elárulta, azt szeretnék, hogy az iskolásoknak (a nulladikosoktól a nyolcadik osztályosokig) havonta legalább egyszer olyan tornaórájuk legyen, amit a jegen töltenek, azaz beiktatnák ezt a sportot az iskolai tevékenységek közé.
Miután február végén megnyílt a műjégpálya, a járványhelyzet szülte korlátozások miatt a nagyközönség számára nem tudták elérhetővé tenni, most azonban remélhetőleg azokban az időintervallumokban, amikor nincsenek edzések, bajnokságok, fogadni tudják majd a szabadidős korcsolyázókat is – tette hozzá a polgármester.

Újranyit a fedett műjégpálya



Új idősotthon nyílik

Előreláthatólag szeptember közepén magán idősotthon nyitja meg kapuit Marosszentgyörgyön a Sósfürdő utcában, csendes környezetben, korszerű épületben, amely harminc bentlakó befogadására alkalmas. A közösségi otthonban kiemelt hangsúlyt fektetnek majd az idősek rehabilitációjára.





A marosszentgyörgyi fürdő szomszédságában lévő idősotthont Marinela Gombos, a közismert marosvásárhelyi Rheum Care kezelési és rehabilitációs központ vezetője álmodta meg és hozta létre. Lapunk érdeklődésére Marinela Gombos, aki mintegy négy évtizede a rehabilitációs szakterületen dolgozik, kifejtette: Marosszentgyörgyön is működtetnek egy rehabilitációs központot, Sorel és Sorela néven, amit elhunyt testvére emlékére hozott létre. 
Mint mondta, az idősotthon megnyitásával régi álma válik valóra, ugyanis a Rheum Care-nél nagyon sok páciensük van, akik agyvérzés, vagy súlyos törések után hosszú ideig rehabilitációra szorulnak, mozgásukban korlátozottakká válnak. A Rheum Care-nél biztosítják számukra a szükséges kezeléseket, ellenben a férőhelyek száma véges, és sok esetben hosszú távon a hozzátartozók nem tudják ellátni mozgáskorlátozottá vált szerettüket. Innen jött az ötlet, hogy idősotthont hozzanak létre, ahol megfelelő ellátást tudnak biztosítani ezeknek a személyeknek. A Sósfürdő utcai otthon harminc bentlakó befogadására alkalmas, már van várólista, és a személyzet kiválasztása is megtörtént, az asszisztensek, ápolók 
mellett orvos, pszichológus, kinetoterapeuta gondoskodik majd a bentlakókról. Kiemelt hangsúlyt fektetnek a rehabilitációs ellátásra, illetve egyik fontos célkitűzés, hogy folyamatosan tevékenységeket szervezzenek az idősek számára – mutatott rá Marinela Gombos, akitől megtudtuk, hogy reményeik szerint szeptember közepén meg is nyitja kapuit a korszerű, új intézmény.


Ifjúsági tábor volt Csejden

Nemzetközi ifjúsági keresztyén tábor helyszínéül szolgált augusztus első hetében a csejdi református parókia udvara, ahol hollandiai, magyarországi és helyi fiatalok táboroztak, és amellett, hogy a különféle programok révén lelkileg, szellemileg gazdagodtak, önkéntes munkát is végeztek.





Bíró Jenő csejdi református lelkész lapunknak elmondta: két éve tervezik a tábort, azonban a járványhelyzet miatt csupán most sikerült csak megszervezni. Az elképzelés az volt, hogy a hollandiai appeldorni, a magyarországi szigetszentmiklósi testvérgyülekezet, a felvidéki dunakarvai testvértelepülésről érkező, valamint a csejdi fiatalok között tapasztalatcsere valósuljon meg. A találkozó célja az volt tulajdonképpen, hogy a jövőre nézve megteremtsék ennek a tábornak az alapjait, ugyanakkor egy táborozóhely létrehozását is tervezik Csejden, ugyanis az egyház rendelkezik egy telekkel, amely erre a célra alkalmas lenne. A tevékenységek a lelkészi hivatal udvarán zajlottak, a külföldi vendégek a helyi kultúrotthonban, illetve családoknál voltak elszállásolva. A tábor idején elsősorban a szellemi tevékenységre fektették a hangsúlyt, a bibliai üzenetek tanulmányozására, értelmezésére, számos foglalkozásba vonták be a gyerekeket, fiatalokat, akik emellett önkéntes munkát is végeztek a parókia udvarán, lelkesen segédkeztek a tereprendezésben, favágásban, valamint a gyülekezeti háznak egy részét is kissé felújították, javítgatták a segítségükkel. Több mint húsz 14–23 év közötti fiatal vett részt a táborban, a karvaiak bürokratikus okok miatt nem lehettek jelen, viszont ők is részesei a kezdeményezésnek. A helyi fiatalok, gyerekek, illetve a falubeli felnőttek is lelkesen bekapcsolódtak a tevékenységekbe, így mintegy nyolcvan személyt sikerült megmozgatnia a tábornak.
A lelkésztől megtudtuk, hogy az egyháznak háromhektárnyi területe van a falu végén, egyelőre egy puszta telek, de igen szép helyen, az erdő alatt, azt szeretnék táborhellyé alakítani. A terveik szerint első lépésben, önerőből, akár közmunkával felhúznának oda egy kisebb épületet, majd megpróbálnának pályázni a további építkezésre.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató