MAROS MEGYEI TANÁCS
Közlemény
Közlemény
A Maros Megyei Tanács 2017. március 27–30. között versenyvizsgát tart egy megüresedett I. besorolású, kezdő jogtanácsosi állás betöltésére a Maros Megyei Tanács Jogi és Közigazgatási Igazgatóságának jogügyi osztályára.
A versenyvizsgát a Maros Megyei Tanács székhelyén, Marosvásárhelyen, a Győzelem tér 1. szám alatt tartják.
Az írásbeli vizsga 2017. március 27-én 10 órától,
az állásinterjú március 30-án 14 órától lesz.
A jelentkezőknek meg kell felelniük a közalkalmazottakra vonatkozó, utólag kiegészített és módosított, újrakibocsátott 1999. évi 188-as törvény 54. cikkelyében megfogalmazott minden feltételnek.
A sajátos feltételek, a könyvészet és a pályázati dosszié iratainak jegyzékét kifüggesztették az intézmény székhelyén és tanulmányozható a www.cjmures.ro honlapon.
A dossziékat jelen hirdetésnek Románia Hivatalos Közlönyében – III. rész – való közzétételétől számítva 20 napon belül kell benyújtani a Maros Megyei Tanács székhelyén.
Bővebb felvilágosítás a 0265/263-211-es telefonszámon, az 1233-as mellékállomáson.
Alexandru Cîmpeanu alelnök
Paul Cosma jegyző