2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Örvendetes módon szaporodnak, sorakoznak a Márai-könyvek polcainkon.

Márai Sándor szobra Kassán Forrás http://kotbeber.livejournal.com


Helikon Könyvkiadó, Bp., 2016
Örvendetes módon szaporodnak, sorakoznak a Márai-könyvek polcainkon. A nemrég megjelent Fedőneve Ulysses első kötete érdekes és egyben értékes dokumentum az ’50-es évekből, Márai rádiós publicisztikája, a Napló mellett nemcsak kiegészítője a gazdag életműnek, hanem emlékeztető, olyan évek felidézése, amikor a vasfüggöny legördült, a berlini fal az elszigetelődés eszközeként magasodott.
Ezekben az években (1951-től) a müncheni Englischer Garten adott otthont a Szabad Európa Rádiónak, a SZER-nek. A magyar nyelvű műsorban az emigráció kiemelkedő személyiségei, művészei szerepeltek. Ekkor kérték fel Márait egy sorozat szerkesztésére, előadására, amelyben a magyar és a világirodalom kapcsolatát elemezheti. A publicisztika mindig érdekelte Márait. Íme, sorsdöntő emigrációja után olyan szerkesztőségbe kerül, ahonnan adott időben rendszeresen jelentkezhet és elmondhatja mindazt, amitől megfosztotta a száműzetés, tájékoztathatja az otthoniakat a valóságról, Európa nyugati felének valóságáról, megoszthatja velük gondolatait.
Lapozva az 500 oldalas gyűjteményt, Márai rádiós publicisztikáját, először kortársaimra gondoltam, magunkra, azokra a barátaimra, akik megpróbáltak hinni „a szocialista építés” korszakának eszményeiben, dolgoztak látástól vakulásig, a megaláztatásra vagy az elfogadott, kényszerű történésekre. Ám Márai minden sora megéri az emlékezést, hiszen az akkor vasárnap sugárzott krónikákat nem hallgathatták, recsegve-ropogva szóltak a szavak. Romániában alig lehetett fogni az adót, de immár olvashatjuk, megelevenedik a történelem, az egykori álságos epizódok, a keserűségbe fulladt, előttünk felmagasztalt világ. 
1952 februárjában Márai a hazai rémületkeltő eseményeket mondja el. Megteremti a lehetőséget arra is, hogy a hazai szépirodalom jóhiszemű, de másrészt anyagiakkal felbérelt „új lehetőségeit” is bemutassa. 
Az Ulysses álnevet használja, vasárnaponként ugyanabban az órában hangzik el az előadása, álneve védelmet is jelentett az esetleges szovjet vagy hazai retorziókkal szemben. 
Márai rádiós műsorai olvastán nem kizárt, hogy az akkori 20-30 évesek, ma jócskán öregek kezében megremeg a könyv, és megkérdezik időnként: hol voltam, mit csináltam én akkor? 
A kötet az 1951, 1952 és 1953-as éveket öleli fel, mindenekelőtt az első előadás a magyar irodalomé, a magyar irodalom történelmi hivatásáé.  A magyar írók elnémultak – mondja. „Nincs érzékenyebb tünemény, mint egy irodalom lelkiismerete: a magyar nemzet íróinak lelkiismeretén át évszázadokig kiáltott önmaga és a világ felé sorskérdéseket…” A láthatatlan boszorkányper Mindszenty bíboros perbe fogásáról beszél, ezzel kapcsolatban is, a magyar szellem ellen indított hadjáratot az elhallgatásért. 
Az előadások számos érdekessége közt a Rajk-per ismertetése után megjelenik Ana Pauker, „az elhajló” hármak rövid története, a Mindszenty-per további ágazása, és engedjük meg Márainak, hogy némelykor villanásnyi mosolyt is belopjon soraiba, mert igazi mosolyra, örömre nem telik. Elmeséli a Lenin-szobor „szakállának” költészetté ámulását.
1952 egyik februári krónikájában (olvasatban is remeklés, bár soraira eddig nem volt jellemző a gúnykacaj) az akkori Irodalmi Újság alapján „lírai életjelről” beszél, mivel sok verset abban az időben nem közöltek. Annál érdekesebb, ahogy elöljáróban a magyar líra egyik ritkán méltatott műfajáról szól, ez a „palinódia”. Arany Jánost és Gyöngyösi Istvánt emlegeti ezzel kapcsolatban, és azt, hogy „az új népi szocialista lírában a palinódia a divatos műfajok egyike. A jelzett görög szó visszaéneklést jelent, azaz megcáfolását énekben mindannak, amit a költő máskor zengett”.
Az Irodalmi Újságban – írja Márai – nemcsak új műfajok kelnek életre, hanem új műfajok keletkeznek. Ez idő szerint egy fiatal magyar költőről (Kónya Lajos 1914–1972) van szó, aki Lenin mellszobra című versében egy új lírai műfajt teremtett, a politikai szenvedélyek énekét. Lenin mellszobráról a szakálla ihleti, elmereng rajta a költő : „Merengek arcán, szép szakállán /vas akarat reám mered/ s mert élő lelkiismeret / a gipsz keményebb, mint a márvány”. A folytatást, a befejező négy sort is idézi: „Lámpám eloltom, legutolsó/ tekintetem reá esik/ és nyugodtan alszom reggelig/ az álmom tisztavizű korsó”. Mindaz, amit ezek után Márai az ún. érzéki líráról mond, mindaz, amit Sztálin bajszáról, Marx szemöldökéről vagy bármelyik nagy államférfi szakálláról hirtelen elgondol, arra következtet, hogy példa nélkül való eddigi irodalmunkban, senkinek nem jutott volna eszébe, semmilyen lap nem közölte volna. Manapság mindez groteszk, elnémítja az olvasót, de megtörtént.
És ez a pillanat is Márai tollának egyik remeklése lett.
Még egy számomra kedves, de szomorú pillanatot idézek, azaz pillanatfelvételt, egy apróhirdetés nyomában akkoron, hogy minden szombaton lehet táncolni a megnyílt és újonnan átalakított Déryné eszpresszóban. Ez pedig nem más volt, mint egy régi, közkedvelt cukrászda, az Auguszt, a Krisztina tér sarkán, szemközt a Horváth kerttel. (Aki nem született pestbudai, az is járt itt, de legalább hallott róla.) A cukrászda leírása azt idézi fel, hogy ez valóságos múzeum volt, amelyet az ostrom után a mester, Auguszt József a romokból épített fel. Ezt a sajátosan szép és hagyományosan megőrzött helyet az új hatalom kisajátította, elűzte a tulajdonost és családját. A rendszerváltás után a 140 éves Auguszt cukrászat feléledésének tanúi lehettünk. A Fény utcai piac, a Millenáris mellett gyönyörű kerthelyiséggel működik. Az Auguszt család és cukrászmesterségének története ismertté vált, a hagyományok őrzője, és a finomságok sokaságát hozza létre a mai napig. Márai sorait megidézni erről a polgár vallomásaihoz tartozik.
Két olyan epizódot idéztem, amelyek történelemmé váltak. A politikai perek, méltánytalanságok Márai tárgyalásában és megítélésében kommentár nélkül olvasandók, az igazmondás szavai. 
Márait olvasni, rádiós krónikáit, naplóját fájó emlékként, őszinte vallomásként, úgy érezzük, lehet az író, a vele együtt érző igazságtétele is. Életműve a száműzetésből hagyaték és kincs, a magyar irodalom kincse, ott foglalta el a helyét. Áldásos adomány. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató