2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Maradjon úgy, ahogy száz évig volt!

A megyei RMDSZ-tisztújítás óta első ízben tartott sajtótájékoztatót Brassai Zsombor megyei elnök. A sajtótájékoztatón jelen volt Peti András frissen megválasztott alpolgármester és Kelemen Márton KT-elnök, a megyei tanács RMDSZ-frakciójának vezetője.

A megyei RMDSZ-tisztújítás óta első ízben tartott sajtótájékoztatót Brassai Zsombor megyei elnök. A sajtótájékoztatón jelen volt Peti András frissen megválasztott alpolgármester és Kelemen Márton KT-elnök, a megyei tanács RMDSZ-frakciójának vezetője.

 

Érthetetlen hisztéria

Brassai Zsombor az Unirea líceummal kapcsolatban az utóbbi időben felmerült „pánikoló, hisztérikus hangnemű kifogásokról” beszélt, és leszögezte: nem megszüntetni akarják az Unirea líceumot, illetve a katolikus egyháznak mint az épület tulajdonosának javaslata nem a líceum megszüntetése, hanem az intézmény jogi személyiségének a megosztása, amit az RMDSZ is támogat. – Mi ezt a kezdeményezést indokoltnak tartjuk, jónak látjuk és támogatjuk, jelentette ki, hangsúlyozva, hogy ezzel lényeges változás az iskolában nem történne a beiskolázási számok tekintetében, hiszen a magyar osztályok a szülők kérésére és támogatásával átsorolnának az új magyar intézménybe. Ezek után érthetetlennek nevezte azt a hisztériát, amely ezt a kérdést övezi és sajnálta, hogy etnikai konfliktusokat generál a városban. Nem szeretnénk megszüntetni az országos hírnevű Unirea Nemzeti Kollégiumot, de meg akarjuk erősíteni a magyar oktatást Marosvásárhelyen.

Beszélt Dicsőszentmártonról, ahol már két éve próbálkoznak az önálló magyar iskola létrehozásával – amit a törvény nemcsak lehetővé tesz, hanem a szórványban a tanügyi törvény egyenesen kötelezi egy ilyen intézmény létrehozását –, de mindeddig nem sikerült. – Épület is van, a körülmények is adottak ahhoz, hogy ez megoldható legyen, azonban sem megyei, sem helyi szinten nincs politikai akarat.

„A szándék kifogásolhatatlan”

Az oklevélbotrányt megdöbbenéssel fogadta az RMDSZ, mondta Brassai, elmondva, hogy a „Marosvásárhelyen alig 9 ezer szavazatot kapott Marius Paşcan szenátor” feljelentette a tanfelügyelőséget oklevélügyben. Ennek kapcsán idézte Marosvásárhely polgármesterének nyilatkozatát, hogy a hisztériák ideje lejárt, most pedig a szenátor országos botrányt okoz.

Elmondta, hogy körülbelül egy hónappal ezelőtt volt egy találkozójuk a marosvásárhelyi oktatási intézmények magyar vezetőivel, és ott merült fel az igény, hogy készítsenek egységes érdemokleveleket, amelyeket az évzárók alkalmával átadhatnak a tanulóknak. Azért merült fel az igény, mert az érdemokleveleket nem a tanfelügyelőség adja ki, hanem minden iskola olyant készít, amilyent tud. Ezért döntött úgy az RMDSZ, hogy egységesíti ezeket, és 1800 érdemoklevelet osztottak ki a marosvásárhelyi iskolák magyar igazgatóinak, aligazgatóinak.

– Azt gondolom, hogy a szándék kifogásolhatatlan, hogyha normális körülmények között mérlegeljük az esetet. Semmi törvénybe ütközőt nem látok benne, hisz kétnyelvű, esztétikus dizájn alapján készítettük el, figyelembe véve az igényeket. Elítélem azokat a politikusokat, akik ebből a kérdésből is politikát próbálnak kreálni, vagy ami még rosszabb, nemzetiségi feszültségeket szítanak Marosvásárhelyen.

Az összefogás pozitív példája

Peti András megköszönte kollégáinak a bizalmat, és ígérte, éppen annyira odafigyel majd az emberek kis, egyéni problémáira, mint a várost érintő nagy stratégiai fejlesztési tervekre. Megköszönte a Civil Elkötelezettség Mozgalomnak, a szülői bizottságnak, akik kiálltak a 2-es iskola elnevezése mellett. – Azt gondolom, hogy a 2-es iskola elnevezése dr. Bernády Györgyről a pozitív példája annak, hogy a széles összefogást minden esetben siker koronázza.

A Művészeti Líceum kapcsán kijelentette: – Ennek az iskolának hagyománya van, nagy elismertségnek örvend a művészeti oktatás terén, nem szabad ezzel játszani. Alpolgármesteri minőségemben mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a város hosszú távú szerződést kössön az egyházzal, és az épületet méltó módon felújítsák, az oktatást méltó körülmények között biztosítsák.

A magyar közösség álláspontja egyértelmű

Kelemen Márton az utóbbi napokban a várost rendkívüli módon foglalkoztató témáról, a régi városháza, illetve a Kultúrpalota nagytermeinek elnevezéséről felröppent híreket akarta tisztázni, és ismertetni a megyei tanács RMDSZ-frakciója, valamint a megyei RMDSZ közös álláspontját.

– Amikor ilyen szimbolikus értékű épületekről beszélünk, amelyek egyértelműen Vásárhely szimbólumai, akkor a közvélemény megkerülhetetlen tényezővé válik. Amikor egy ilyen épületen akarunk akár ilyen „kis” módosításokat elkövetni, akkor mindenképpen tudnunk kell, hogy a város közössége fel tudja-e vállalni ezeket a változásokat.

A frakcióvezető szerint az RMDSZ-frakció a megyei tanácsülésen is ezt az álláspontot képviselte, csak egyesek félreértelmezték. – A mi álláspontunk egyértelműen az volt, hogy egy százéves megemlékezés jó alkalom lehet a nagytermek elnevezésére, de csak abban az esetben lehet az, és csak abban az esetben tudjuk támogatni, ha a teljes közösség magáénak tudja érezni ezeket a neveket.

Ezért támogatták a nyilvános konzultációt. Az eddigi jelzések alapján elég egyértelmű a magyar közösség álláspontja, s bár a végleges álláspont kialakításáig megvárják a nyilvános konzultáció befejeztét, a reakciókból az szűrődik le, hogy az elnevezés nem támogatott, és a magyar közösség azt szeretné, hogy ezek a termek elnevezés nélkül maradjanak, ahogy eddig voltak. – Természetesen ezt az álláspontot fogjuk képviselni mi is, tehát nem fogjuk támogatni az elnevezéseket, jelentette ki Kelemen Márton.

Népújság: Miért vették le a napirendről a Sütő-szobor ügyét? illetve igaz-e, amit az egyik helyi lap írt, hogy egy RMDSZ-es városi tanácsos azt állította, hogy egy kerekasztal-beszélgetés során „véleményformálók és értelmiségiek úgy döntöttek, hogy Sütő András megosztó személyiség, és nincs szükség a szobrára a városunkban; ki az illető tanácsos?

Peti András: A Sütő-szoborral kapcsolatban szeretnék emlékeztetni, hogy 2010-ben arról született döntés, hogy a szobrot a Vörösmarty téren helyezik el. Azóta, sajnos, a Sütő András Baráti Egyesület, amely kezdeményezte és felkarolta ezt az ügyet, egy szerencsétlen pályázat miatt nem valósította meg ezt az elképzelést, és kérésüknek megfelelően egy méltóbb helyet kívánt biztosítani a szobornak.

Nem szeretném kommentálni egy olyan kollégának az állítását, akit nem tudunk azonosítani, és nem volt jelen az említett rendezvényen, nem tudom igazolni, hogy elhangzott-e vagy nem, de úgy gondolom, ez egy egyszerű spekuláció. A határozattervezet több ok miatt került visszavonásra, az egyik az, hogy a Színház tér építészeti tervének az elkészítője jelezte, hogy a hozzájárulásához van szükség ahhoz, hogy módosuljon a Színház térnek az arculata. De vannak más indokok is. Azt gondolom, sokkal előnyösebb visszavonni egy határozattervezetet, mint hogy esetleg elutasításra kerüljön.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató