2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Májusban megnyitják a medvék rezervátumát

2010 júliusában hozzáfogtak a marosvásárhelyi állatkert bővítéséhez.


2010 júliusában hozzáfogtak a marosvásárhelyi állatkert bővítéséhez. A polgármesteri hivatal uniós pályázatot nyert, így a 4,5 millió eurós beruházás 75%-át külföldi támogatásból állják. Eddig három épületet húztak fel és elkészült a medvék és a hazai nagy kérődzők rezervátumát övező kerítés.

 Az épületek – a vízimadaraknak otthont adó, a zsiráf- és elefántház, illetve a kisragadozók fedett kifutója – mintegy 80%-ban elkészültek. A tervek szerint augusztusban már át kellett volna adni a létesítményeket, de az építőtelepeken tapasztalt előre nem látható gondok miatt a munkálatok az év végéig húzódhatnak – tájékoztatott dr. Bereczki Boldizsár, az állatkert igazgatója. Ezúttal nem a pénz átutalása miatt késtek a munkálatok, hanem a vizenyős talaj miatt. Tulajdonképpen az erdőben kell építkezni, s ez másfajta eljárást igényel – mondta az igazgató.

Sikerült bekeríteni a 10 hektáros medve- és az ugyanakkora területű hazai kérődzők rezervátumát. Az utóbbiba már éjszakára beengedték a vadakat. A medvék májusban vehetik birtokba új otthonukat. Megnyitják az erdő felé vezető utat is, amelyet leköveznek, így látogathatóvá válik az állatkert bővített része is.

Tekintettel arra, hogy az év végén fejezik be az új épületeket csak jövő tavasszal telepítik be új lakókkal az állatkertet. Télen nem ajánlatos költöztetni az állatokat, mert az időjárás megviseli őket. Ezenkívül az unióban csak az Európai Állatkertek Ligája engedélyével lehet áthelyezni a vadakat egy csereprogram keretében, amelyet szigorúan követnek. A marosvásárhelyi állatkert az állományfölösleggel rendelkező más, hasonló vadaskertekből kaphat új lakókat. Az eljárás miatt így 2012 május végén, június elején várható, hogy benépesülnek a most már pirosban levő épületek. A vízimadarak közül minden bizonnyal pelikánt, kormoránt, kócsagot, hattyút és flamingót is láthatunk majd. A kisragadozók kígyó alakú kifutójában 12 állatfajt lehet majd bemutatni. Közöttük lesz a fekete párduc, jaguár, hiúz, vadmacska, de más, eddig nem látott fajok is benépesítik majd a kertet. Természetesen az igazi meglepetés a zsiráf és az elefánt lesz, nekik nemcsak az érdekes architektúrájú ház, hanem a nagy kifutó is megfelelő életteret biztosít majd.

Dr. Bereczki Boldizsár kifejtette, a projekt határideje 2012, így a három hónapos építkezésbeli késés nem okoz eltolódást, beilleszkednek az ütemtervbe. Ha befejezik a munkálatokat, a marosvásárhelyi lesz az ország legkorszerűbb állatkertje, amely ezáltal jelentősen hozzájárul majd a környék idegenforgalmának a fellendítéséhez. S az sem mellékes, hogy követendő példaként szakmai találkozók célpontjává válik.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató