Magyar Nobel-díjasok

15. Kertész Imre

Sorozatunkban a magyar és magyar származású Nobel-díjas tudósokat mutatjuk be olvasóinknak

15. Kertész Imre

1929. november 9-én született Budapesten. 1944. június 30-án a Budapest környéki csendőrpuccs következményeképpen tizennégy évesen Auschwitzba deportálták. Több koncentrációs táborban is fogva tartották, majd a lágerek felszabadítása után, 1945-ben hazatért Magyarországra. Ezt követően újságírással és fizikai munkával tartotta el magát. Felsőfokú végzettsége nincs.

Az 1955 és 1960 között létrejött írásokban született meg az 1960-tól 1973-ig írt első regény, a Sorstalanság gondolati alapanyaga. A sikert és azt, hogy írói, műfordítói munkájából megélhet, a nyolcvanas évek második fele, majd a magyarországi rendszerváltás hozta meg számára. Az utóbbi időben (állandó budapesti lakhelyének megtartása mellett) az év egy részét Berlinben tölti, itt kutathatók kéziratai, levéltári anyagai is.

Első regénye már megjelenése évében is nagy visszhangot váltott ki, igazában azonban csak a nyolcvanas és kilencvenes években keletkeztek olyan kritikák, melyek a magyarországi irodalmi utómodernség kánonjába sorolják.

A regényeket és az önéletrajzi jellegű könyveket (Gályanapló, Valaki más) olvassák a miméziselv alapján készült önéletrajzi jellegű művekként, mások pedig, ezt cáfolva, nyelvileg megszerkesztett műalkotásokként. Kertész Imre írásainak fő problematikája – az eddigi értelmezések tükrében – a totalitarizmus emberének szabadsága. Auschwitz, sőt a történelem lezárhatatlansága, jelesül: „az »Auschwitzon túli« tapasztalat horizontját nem engedi érvényesülni” (Szirák Péter) – a probléma centrális jellegére utal, hogy A száműzött nyelv (2001) című kötetben a Holocaust szót már nagy kezdőbetűvel írja. Ugyanígy fontos az írásokban megjelenő emberek által képviselt gondolkodásmódok, különböző nyelvi világok egymással való kibékíthetetlensége. Sorstalanság című regényéből maga írt forgatókönyvet, s Koltai Lajos rendezett vegyes kritikai fogadtatásnak örvendő, rendkívül népszerű filmet.

Nagy sikere van német nyelvterületen, összegyűjtött művei a Rowohlt kiadó gondozásában jelennek meg, angolul a Random House adja ki, s mára a világ minden nagy nyelvére lefordították legalább egy könyvét – így a Sorstalanság hindi és arab nyelven is olvasható.

Kertész Imre jelentős műfordítói tevékenysége során Elias Canetti, Sigmund Freud, Hugo von Hoffmannstahl, Friedrich Nietzsche, Joseph Roth, Arthur Schnitzler, Ludwig Wittgenstein, valamint modern német és osztrák szerzők írásait ültette át magyarra.

1998 óta a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung, 2001-től a német Becsületrend (Pour le Mérite) tagja. 2000 májusában Herder-díjjal, novemberben a Die Welt irodalmi díjával tüntették ki. 2002. október 10-én első magyarként tüntették ki irodalmi Nobel-díjjal.

2002: Budapest díszpolgára. 2005. március 10-én a Sorbonne díszdoktorává avatták. 2007-ben a Magyar Kultúra Nagykövete. 2009-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

Kertész Imre ars poeticájából

„A legnagyobb problémát persze az első regényem okozta, a Sorstalanság, ahol azzal kellett szembesülnöm, hogy sokan megírták már, amelyek között nagyon sok rossz változat volt, és egy-két jó. De a lényeg az volt, hogy nem szabad azonosulni. Jól kellett ismerni a nyelv határait. Nagyon világosan kellett tudni azt, hogy az, aki itten beszél, nem egy valódi hús-vér, hanem egy regényfigura, akinek nyelve van. Tehát csak nyelv és semmi más. És ez az a törvény, amely fegyelemben tart, és amelyet átlépve idegen szövegek keletkeznek. Ez jó és világos kontroll, csak nehéz. Úgyhogy a Sorstalanság megírása közben néha évek teltek el két fejezet között. Nem tudtam beilleszkedni abba a stílusba. Mondom, az elsődleges az, hogy aki beszél, az irodalmi figura, az csak egy nyelv, nem hús-vér valóság. És ahogy hús-vér valósággá próbáljuk tenni, elfuserálódik az egész.”

„Nyolcvankét éves vagyok. Beteg. Parkinson-kóros. Az én reakcióm az, hogy Berlinbe költöztem. Cselekedni? Csak az íráson keresztül tudok. És amikor megteszem, akkor semmilyen hatása nincsen, vagy pedig elítélnek miatta.”

Forrás: a Balogh Endre által írt életrajz, Wikipédia.

A szerző fényképét Isolde Ohlbaum készítette.