2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Maffiacsoport a csehországi rendőrségben

  • 2011-08-05 14:21:05

  • MTI

Vállalkozókat zsaroló, illetve bűncselekmények nyomait eltüntető csoportot lepleztek le Morvaországban a cseh rendőrségen belül – közölte az olmützi (Olomouc) államügyészség és rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján.

Vállalkozókat zsaroló, illetve bűncselekmények nyomait eltüntető csoportot lepleztek le Morvaországban a cseh rendőrségen belül – közölte az olmützi (Olomouc) államügyészség és rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján. A maffiatevékenységgel vádolt csoport tagjai közül hatan szerda óta őrizetben vannak, hárman közülük mostanáig a rendőrség soraiban dolgoztak. „A brünni (Brno) csoport 1998 és 2010 között működött, amikor tevékenységük nyomára bukkantunk. A csoport azóta megfigyelés alatt volt, s tevékenységét vizsgáltuk” – mondta Robert Slachta, a cseh rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó osztályának igazgatója újságíróknak. Kifejtette: a hatóságoknak eddig 17, általuk elkövetett bűnügyet sikerült dokumentálniuk, de a vizsgálat még nem ért véget, s újabb bizonyítékokat, tanúkat keresnek.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató