London, a királyság fővárosa*

Lélekszámát tekintve London Európa második legnagyobb városa, a statisztikai adatok szerint mintegy kilencmilliónyian élnek a brit fővárosban. A tizenkét és fél millió lakosával az európai listát vezető Moszkvát követi a sorban. Az Európai Unió legnépesebb városában, Berlinben jóval kevesebben, közel négymillióan élnek, miközben a tizenöt és fél milliós, részben európai és részben ázsiai Isztambulról sem szabad megfeledkeznünk. De nem Berlin a harmadik helyezett, leszorul a dobogóról, hiszen Szentpétervár több mint ötmilliós lakosságával érdemli ki a dobogó harmadik fokát.

Mivel a brit főváros állandóan turisták és üzletemberek százezreit vonzza, ugyanakkor az ingázók és az átmenetileg itt tartózkodók száma is igen jelentős, „jó szezonban” a szigetország fővárosában a tízmilliót is meghaladja a nem hivatalos összlakosság. London csakis úgy válhatott Európa, a világ egyik legjelentősebb központjává, hogy a brit korona mindig gondoskodott róla. Hiszen London nemcsak egy viszonylag nagy szigetnek, egy jóval kisebb sziget északi részének és több kisebb-nagyobb szigetecskének a fővárosa, hanem több földrész számos országa, a Brit Nemzetközösség számos tagja vallhatja szellemi központjának.

London története Kr. u. 43-ra vezethető vissza, amikor a Britanniában hódító rómaiak Claudius vezetésével legyőzték a délkelet-angliai kelta törzseket. Mindjárt hidat építettek a Temze folyón, a későbbi London Bridge közelében, amely a mintegy negyvenezer fős hadsereg átkelését biztosította. A római úthálózat középpontjában épült fel az egykori Londonium, amely néhány évtized alatt virágzó településsé és kikötővé fejlődött. A rómaiak fórumot, bazilikát, kormányzói palotát és városfalat építettek.

London tiszteletreméltó várostörténettel rendelkezik, és bár két évezredes története során számos csapás érte, kiállta az idő próbáját. A rómaiak az általuk létrehozott virágzó kereskedővárost erődítményekkel vették körül, majd amikor 410-ben kivonultak Britanniából, London az angolok és szászok katonakirályainak az uralma alatt gazdálkodó várossá lett. Később kifosztották a vikingek, majd kétszáz éven át a nyugati szász királyokkal vívott csaták kereszttüzében állt, és 1066-ban kénytelen volt behódolni a normann uralomnak. A következő évtizedekben fejlődésnek indult, a civilizáció útjára lépett. Megépült a várbörtön (Tower), a 12. században a város jogot nyert adók kivetésére és saját kormányzó megválasztására. Az angol tradicionalizmus a mai napig őrzi azt a gyakorlatot, miszerint minden év szeptemberének végén látványos körmenetet követően választják meg – azaz többnyire hivatalában megerősítik – a City első emberét.

A következő évszázad határviták, bárói harcok, valamint a kereskedőcéhek és a kolostorok hatalmának a megerősödése jegyében telt. Fontos esemény az angol parlamentarizmus kezdete; 1338-ban III. Edward király a Westminstert tette meg a rendszeresen ülésező parlament székhelyévé. Később felépült a városi polgárság befolyását reprezentáló városháza (Guildhall).

1348-ban a fekete halál pusztított Londonban, a város mintegy hatvanezres lakosságának a fele meghalt pestisben. Jelentősebb lélekszám-növekedés csak a XVI. századi gazdasági fellendülés hatására, a Tudor-korszak viszonylagos stabilitásának köszönhetően volt tapasztalható. Ez a korszak VIII. Henrik egyházreformja jegyében telt. London polgársága eleinte az uralkodót, az anglikán Henriket, majd rövid ideig a katolikus Máriát, és szinte fél évszázadon át a takarékos természetű, protestáns I. Erzsébetet támogatta. A XVII. század második felében gyors egymásutánban két nagy csapás érte Londont, épületeit és lakosságát alaposan megtizedelte. 1665–66 a legutolsó és egyben legpusztítóbb pestisjárvány ideje, majd következett a nagy tűzvész (Great Fire), amikor a király pékjének a műhelyében 1666. szeptember másodikán támadt tűz elpusztította a középkori London nagy részét, mintegy háromnegyedét. Fokozott ütemben elkezdődött az újjáépítés; Christopher Wren csillagász-építész neve országszerte ismertté vált. 

A további városépítés mellett fokozatosan létrejöttek az égetően szükséges intézményes keretek a főváros lakói számára. Megalakult az első rendőrség, a londoni tanács, a különböző fővárosi hivatalok, a pénzintézetek, érvénybe léptek a különböző közegészségügyi és oktatási intézkedések. Elindult az első gőzös (1836), megnyílt az első földalattivonal (1863), a munkások utaztatására egyre bővült a vasúthálózat. Az újabb századforduló előtt, 1897-ben Viktória királynő uralkodásának hatvanadik évfordulóját ünnepelte az egész ország, és London kiváltképpen kivette részét a nagy ünneplésből.

A második világháború, a Nagy-Britannia ellen irányuló villámháború (Blitz) alaposan megviselte az angolokat. A németek teljes erejükből bombázták Londont, 1940. május tizedikén a becslések szerint százezer bomba hullt a belvárosra. A város újjáépítésének az eredményeként az ötvenes évek elején jött létre a modern London, impozáns és sokat vitatott felhőkarcolókkal. A hatvanas évek gazdasági fellendülést hoztak London lakói számára, miközben a tömeges bevándorlás, a változó értékek és gazdaságmodellek egyre inkább kozmopolita jelleget kölcsönöztek. 

A főváros oktatási, művészeti, tudományos, társadalmi élete egyre gazdagodott. Miközben politikusok váltogatták és váltogatják egymást, a lényeg ugyanaz maradt: sok millió londoni lakos életterét biztosítani, életszínvonalát megtartani.

 Hogyha egy londonitól afelől érdeklődünk, hogy hogyan juthatunk el a főváros központjába, rövid értetlenség után a szokásos udvariassággal rögtön megkérdezi, hogy tulajdonképpen hová akarunk eljutni. Londonnak ugyanis – a városok többségétől eltérően – nincs centruma, azaz több is létezik. Kinek-kinek a kora, rangja, érdeklődése, esetleg a hangulata határozza meg, hogy számára hol van a központ. Nincsen hivatalosan megállapított területe London központi városrészének sem, de a földalatti Circle vonala, a második londoni metróvonal viszonylag pontosan jelzi a határokat. 

Mégis, merre van London központja? 

 A helybeliek többsége talán a West Endet tekinti a város központjának, mert itt található a legtöbb szálloda, üzlet, étterem és színház. Mások a régi Londoniumból és a pénz hatalmából indulnak ki. Ennek megfelelően a City a maga bankjaival, tőzsdéjével, hivatalaival együtt az üzleti élet epicentruma, egyúttal a római kori vármaradványok, a Tower, a Szent Pál-katedrális és egyéb látnivalók helyszíne. De éppúgy központ a Westminster, ahol az angol demokráciát megtestesítő épületegyüttesekkel találkozhatunk: a Parlament épületével, a koronázó apátsági templommal, a legsikeresebb brit politikusok szobrait felsorakoztató térrel, a kormány és a minisztériumok épületével. Az utóbbiakat magába ölelő út, a Whitehall végződésében található a Trafalgar Square Nelson admirális tekintélyes magasságú emlékoszlopával, mögötte a Nemzeti Galéria, valamint a Szent Márton-templom. Innen a tengerészeti minisztérium diadalíve alatt áthaladva és a forgalmas The Mall mentén a Viktória királynőről elnevezett és a szobrát őrző térig végigsétálva, mindjárt a királyi palota, a Buckingham Palace látványában gyönyörködhetünk. A turisták számára inkább az utóbbi látnivalók jelentik a városközpontot.

A fiataloknak egészen másat jelent London központja; azokat a városrészeket, ahol leginkább szórakozhatnak, amelyek – főleg esti órákban – élettel teltek. Közéjük tartozik az elegáns, szórakoztató és jó ízlésű Covent Garden, a zenehallgatásra és csellengésre hajlamos ifjak ezreit tömörítő Leicester Square és környéke, vagy a találkahelynek rendkívül alkalmas Piccadilly Circus a kicsi Erósz-szoborral. Ide sorolható a Soho is, amely nemcsak ledérségéről híres, hanem egyúttal a vendéglők és kocsmák fellegvárának tekinthető.

A fővárosba látogató vidéki, az olcsó árura vágyó turista gyakran az Oxford Streetet tartja központnak, ahol sokat szemlélődhet az ízlésesen berendezett kirakatok előtt. Ahol véget ér a bevásárlóutca, és a New Oxford Street kezdődik, a Centrepointnak nevezett, londoniasan alaktalan „felhőkarcoló-bébi” található. Elnevezését onnan kapta, hogy jelentős közlekedési gócpont mentén fekszik.

Londonban amúgy az az érdekes, hogy mindegyik városrésznek sajátos a hangulata. Az egyes tevékenységeknek, foglalkozásoknak, embercsoportoknak megvan a maga városrésze.A múzeumi központ South Kensington, a régiségkereskedők Mekkája Mayfair, a költőké Bloomsbury, a jogászok sűrűsége a Viktória rakpart és a Holborn között a legnagyobb, a nemzeti sajtó főútja a Fleet Street. A legtöbb színház, mozi és kiállítóterem a Temze déli partján, a South Bank Arts Centre komplexumban működik. A sétálni vágyók és a görkorcsolyázók paradicsoma a Hyde Park. És még sorolhatnánk.

 Az Egyesült Királyságot a múzeumai igazi világhatalommá teszik még ma is. London múzeumai, galériái – és tegyük hozzá: könyvtárai – hatalmas szellemi örökséget képviselnek. Általuk a világelsők közé sorolható a brit főváros. Csupán két példát említek meg. A British Museum fogalom a világ múzeumai között; 1759-ben alakult meg egy magángyűjteményből és két magánkönyvtárból, amelyeket a tulajdonosaik a nemzetnek adományoztak. Azóta egyre gyarapszik, a mintegy nyolcvan terem arculata állandóan változik; rendkívül gazdagok az egyiptomi és a görög-római részlegek. A Science Museum a leghatalmasabb London és talán az egész világ múzeumai közül, öt emeletén térképpel sem könnyű tájékozódni. A tudománytörténet és az alkalmazott tudomány minden ágát átfogják az egyes részlegek.

London hétköznapjai ott lüktetnek az irodalomban. Kék emléktáblák tarkítják a házak falát; nagy írók születési helyét, otthonát, alkotóműhelyét jelzik. Hét évszázada virágzik Londonban a színházművészet, de a legelső rendes színházat „csak” 1576-ban létesítették a Temze déli partján. London két legnagyobb kulturális helyszíne a Barbican és a South Bank művelődési központ, itt találhatók a legnagyobb koncerttermek, ahol balett-, opera- és táncbemutatókra is sor kerül. Érdekes műfajt alkotnak a művelődési központok által programszerűen szervezett szabadtéri színházi, tánc- vagy zenei bemutatók, performance-ok. Mindig új meglepetést tartogat az utcai hömpölygés és a belváros hangulata. A brit fővárosban járva-kelve minduntalan mozgalmasság izzik a levegőben. 

* Az Egyesült Királyságról készült sorozatunk 4. része