Lapozó

• 2012-07-20 14:42:20

• Kaáli Nagy Botond

Kivájt fatörzsre szállunk majd, ha meghalunk, s mind elmegyünk/E Daiba, át a tenger fátylain, tajtékzó holdsugár fokán,/a fényt örvénylő csillagok, korallkörök között kelünk mi majd/E Daiba át, a habzó éji égbolt zátonyán. (Lázáry René Sándor) Új utcák jelentek meg, az egyik végén frissen átadott lakónegyed díszeleg. 

Kivájt fatörzsre szállunk majd, ha meghalunk, s mind elmegyünk/E Daiba, át a tenger fátylain, tajtékzó holdsugár fokán,/a fényt örvénylő csillagok, korallkörök között kelünk mi majd/E Daiba át, a habzó éji égbolt zátonyán. (Lázáry René Sándor) Új utcák jelentek meg, az egyik végén frissen átadott lakónegyed díszeleg. Arrafelé sejtem a sörgyár felé tartó sínpárt. Persze, a sörgyárnak már nyoma sincs, és a régebbi városrészben a hibátlan aszfalt két oldalán egy kapuval lezárt, sínpárnyi zöldövezet és egy kavicsos, kertek alatti út mesél a rájuk figyelőnek. (Váradi Nagy Pál) Kézenközött így elveszik/a többszörösen sebzett ámor/kivájok még valami testit/szellemed halk távlatából. (Vass Ákos Lajos) Álmomban, képzeld, ott jártam nemrég,/és képzeld, már csak lépcsőforduló van,/senkiföldje, átmenet, s egy élénkebb téglalap/a fal napszívta mintáin, mint/direkt steril rész, tudod,/az összejárkált hóban. (Visky Zsolt) Huszonöt év után, ez bizton állíthatom, csak onnan lehet és érdemes kezdeni, ahol abbahagytuk. Nincs idő boncolgatni az időt. Ami az eddig tapasztalt tulajdonságai révén, mármint hogy tágul, zsugorodik, lüktet, szorít, kivet magából és beszippant újra, akár az anyaméh, olyan. (Király Kinga Júlia) S ha néha csüggedten közelg az alkony,/s tán arra gondolsz, a szar nem változik,/megnyugtatlak innen, a Déli-sarkról:/de a seggek feltétlenül, barátom! (Demény Péter) Szégyelltem magam előttük Balcan őrnagy és a felolvasott szöveg miatt. Nem tudom, hogy Árpád és Jóska arra vágyott-e, hogy épp ebben a hadseregben szolgáljon, de egy dologban biztos vagyok: valahányszor az őrnagy mi, románok-at mondott, kollégáim jó néven vették volna, ha rájuk nem vonatkozik ez a kifejezés. Három perc után már fuldokoltam a szégyentől és az undortól, mert az őrnagy egyre gyorsabban hadart, valósággal belegázolt a szövegbe. Öt perc múlva már nem kívántam egy zászló alatt szolgálni vele. (Bogdan Suceavă) Tó tükrén siklik a csónak. Merre megyünk, nem tudom?/Ő is én lennék valóban? De a bűvös dallamon/nem kelhetünk soha által. Nincsen olyan alkalom. (Vaszilij Bogdanov) Látó, 2012. július.