2024. july 6., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ma a könyv médiumának értékét és a könyv által szerzett tudást senki sem kérdőjelezi meg (kivéve nyilván azokat, akik azt gondolják, hogy a könyv a tudósoké, a tudósok pedig nem élnek, és nem is nevelhetnek az életre).

Bálint Zsigmond: Nagymamánál


Ezzel készen is vagyunk. Ha ugyanis olyan utasításokat is meg tudunk fogalmazni digitális nyelven, mint például „add össze a következő két számot, majd vizsgáld meg, hogy mit csinálj az eredménnyel”, akkor lényegében bármit megjeleníthetünk ezen a nyelven is: mindössze alkalmas logikai eljárásokon (amelyek természetesen ugyancsak megfogalmazhatók digitálisan) múlik az egész. A tárolt programozás elvét követve a kettes számrendszerbeli bináris számírásból nyelv születik: ez a (Neumann által javasolt) digitális nyelv lesz a számítógépek nyelve. (Ropolyi László). Agostino Ramelli, az 1531-ben született itáliai mérnök hamar felismerte a referenszkönyvek bőségének előnyeit és persze problémáit is. Hogyan kezelhető a sok információ, a könyvek lapjain megbúvó ismeretanyag? Gépi megoldásra gondolt, és megalkotta a könyvkereket. A szerkezet vízimalomhoz hasonlóan forgatja nagy lapátjait. A hatalmas, forgó boxokban nyitott könyvek kapnak helyet, ott feltárulkozva, ahol éppen abbahagytuk az olvasást. Képi ábrázolás is maradt fenn a mechanikus olvasógépről. (Kerekes Pál – Kiszl Péter). Mindez látható a csillagokban,/ Sokáig kell nézni csak, és ott van/ A tó vize, mely mély, akár az ég maga,/ Ott világít a templomkert fehér fala,/ A gyümölcsfák, cikázó denevérek,/ Ott világít esténként az élet. (Balázs Imre József). Az ubiquitous computing korát éljük. Ezt az új periódust Mark Weiser szerint az jellemzi, hogy az informatika és a világháló oly módon beépültek a hétköznapokba, hogy már észrevétlenek maradnak. Jelenlétüket természetesnek tartjuk, és úgy használjuk őket, hogy nem tulajdonítunk nekik jelentőséget. Olyanná váltak, mint a meleg víz, világítás vagy a telefon. Így a minket körülvevő információt már anélkül érzékeljük és dolgozzuk fel, hogy erre külön erőfeszítést tennénk. A folyamat automatikussá vált. (Szűts Zoltán). Fenntartásaink a képernyőző gyerekek időtöltésével (henyélésével, tunyulásával) kapcsolatban megismétlik nagyanyáink aggódását (itt van ez a városi gyerek, oszt ahelyett, hogy szaladgálna végre szabadon, tépné a tyúkokat, ijesztgetné a malacot, fára mászna, inkább elvonul a hűvösbe, és naphosszat csak olvas). Ma a könyv médiumának értékét és a könyv által szerzett tudást senki sem kérdőjelezi meg (kivéve nyilván azokat, akik azt gondolják, hogy a könyv a tudósoké, a tudósok pedig nem élnek, és nem is nevelhetnek az életre). Ha kommunikációtörténeti leírásokat olvasunk, minden egyes médium megjelenésekor az elfogadásig, közkedveltté válásig megismétlődnek ugyanazok a fenntartások. Szükségünk van nekünk erre? Mit nyerünk, és mit veszítünk? (Ármeán Otília). Emlékezik, az újrafestés előtt/ lekaparja a falakat, majd az így/ összegyűlt, átvedlett anyagot széjjel-/ hordja lakásának azon részébe,/ ahova évek óta tilos a be-/ lépés, miközben átlátszó, lenge, szűk/ ruhát visel a felejtés, máskor meg,/ mint a gipsz, ami darabokra tört/ téglával kitölti a hézagokat,/ emlékezik, ezzel csak azt akarja/ tudatni, hogy a tilalom semmit se/ veszített aktualitásából, sőt. (Fellinger Károly). A virtuális térben való létezésünk és a valóságba ágyazottságunk, illetve szociális igényeink akarva vagy akaratlanul lefordítják rítusaink egy részét e-nyelvre. Ma ennek a folyamatnak vagyunk tanúi, némelyik bejegyzés csöndes elutasítást válthat ki belőlünk, esetleg felháborodunk, hogy miért kell bensőséges gyászunkat ország-világ elé tárni. Talán azért, mert nincs mellettünk senki, akivel osztozhatnánk rajta. Talán azért, mert úgy gondoljuk, mindenki, aki kondoleál egy-egy kísértetprofilon, gyászol, és együtt búsulni mégis könnyebb. Talán azért, hogy nehogy azt gondolják rólunk bejegyzésünk híján, hogy nem ismertük eléggé az elhunytat. Talán azért, mert… (Dénes Gabriella). Pedig még voltak, jöttek új lányok,/ csípő-ringató lélekkufá-rok/ könnyű léptekkel, Hold harmatán.// Hiába volt már út ágytól ágyig,/ elhulltak sorban, elvesztek szálig/ köd-hercegeim korcsmák során. (Sebestyén Irén). Korunk, 2014. október. Digitális írásbeliség.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató