2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lapozó

Parány vagyok. A legalján élek,/ itt még a fény sem. A legvégén,/ ahol a part szakad, van a házam./ Vagyis ahol a házam állhat. Amit ha/ magammal húzok, a felszínen/buborék jelzi, merre jár.// Elemem itt a másvilág. (Jánk Károly).


Parány vagyok. A legalján élek,/ itt még a fény sem. A legvégén,/ ahol a part szakad, van a házam./ Vagyis ahol a házam állhat. Amit ha/ magammal húzok, a felszínen/buborék jelzi, merre jár.// Elemem itt a másvilág. (Jánk Károly). És csend lett. Szeretettel teli csend. Hagyma, sültkrumpli és pecsenyeszag áradt a levegőben. A férfi kortyolt söréből, és ismét csatornát váltott a televízión. A nő megtörölte szemét: a hagyma erős volt. A férfi felkelt, átölelte és megcsókolta: – Holnap reggel elmegyek, és fogok neked egy kardfogú tigrist... Fölnevettek, egészséges, szikrázó nevetéssel. Ahogy a vikingek. Vagy a kalandozó magyarok. (György Attila). Bástyák a fényben, dombon régi csönd./ Isteni ujjak simítják a fákat./ Megbékült termek, kisöprött szobák,/ nádalt mennyezet – kőboltozat.// Látni a tűnteket. A voltakat. (Egyed Emese). Egyik nap az apácák kísértek haza. Ők sose járhattak egyedül a városban, mindig párban jártak, s én nem tudhattam, ki kit kísér, de ez volt a házirend, s ebből Kasztília, az öregedő rendházfőnöknő sose engedett volna. Janka nővér azért szállt ki otthonunkba, mert a bemutatásomkor kapott ruhákból, fehérneműkből, kis cipőkből semmit se látott rajtam, én továbbra is fatalpú bakancsban és barchent ruhában mentem iskolába, amit nagyanyám nővére, a Tádi szombatonként kimosott, s a cserépkályhánál megszárították. (Tóth Mária). Az összes szem és puskacső/ rád szegezve, de te meg sem szólalsz./ Nem azért, mert örökké akarsz élni,/ hanem mert szép ez a pillanat./ Lélegzetét, eláll a szél,/ visszatartja az isten. (Király Levente). Ez a kor nem teremtett hősöket, erről gondoskodtak. Ebben csak túlélők voltak. Hősök azok, akik meghaltak: akiket eltettek láb alól, vagy akik önként vetettek véget az életüknek. Az egyetlen túlélő, akit hősként ünnepeltek, valamiképpen az is manipuláció eszköze volt, mert akik valóban útban voltak, azokat a rendszer hosszú évekre elítélve kivette a forgalomból, fizikailag vagy erkölcsileg megsemmisítette. Főleg K. Zsoltnak és Patainak szerette volna mindezt elmondani, de ők nem jöttek el. (Telegdi Veress Magda). S lassítva jön majd a transzerdélyi expressz/ csak mert rossz a pálya csak mert így majd szebb lesz/ hisz a gyorsaságban oly kevés a részlet/ hát lassítva jön s így mind-mind belefértek. (Varga László Edgár). Ha kimegyünk az udvarhelyi temetőbe, és az Ugronok, Mikók sírjainál megállunk, valahogy visszaköszön a történelem, mintha a sírkövek is mesélnének. Nem sok ilyen család volt Székelyföldön, és ennek tudatában vagyunk. (Ugron Zoltán). Mivel a kalákában résztvevők olyan munkákban segítettek, amelyekben maguk is járatosak voltak, nem vártak sok utasítást és erős kontrollra sem volt szükség: a résztvevők egymást és magukat kontrollálták. A munkások ellátása a házigazda feladata volt, a kalákákat illett bőséges itallal és étellel megszervezni, de a kollektivizálást megelőzően az aratásokat követően akár tánc is zárhatta a munkafolyamatot. Az alkudozás hiányzott a kalákából: nem egyeztettek arról, hogy a kaláka szervezője milyen étellel és itallal kínálja meg a résztvevőket, mint ahogy arról sem, hogy a szervező majd hogyan viszonozza a kapott segítséget. A kaláka keretében az alkudozás nem volt helyénvaló viselkedés. (Szabó Árpád Töhötöm). A vetítések, a képernyők meghatároznak egy előadást. Nem csak a vizuális dramaturgiáját, hanem az előadás dramaturgiáját is. Ha az Yvonne, burgundi hercegnő című előadásunkra gondolunk, amelyben a tévé folyamatosan jelen van, és megnézzük, hogy ennek a videónak hány funkciója van, akkor felfedezhetjük, hogy egyik pillanatban tükörként jelenik meg, a másikban ablakként (belátunk egy másik szobába), a harmadik pillanatban tévémonitorként jelenik meg, a negyedikben lyukként. Ez tehát a multifunkcionális használata a videónak. (Bartha József). Székelyföld, 2014. március.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató