Láncok az időben

Az anorexiáról élethűen, tabuk nélkül

Láncok az időben címmel immár negyedik könyvével örvendezteti meg olvasóit Csata Éva pszichológus, a Hifa Románia Egyesület igazgatója, aki ezúttal egy újabb tabunak számító témához, a táplálkozászavarhoz nyúl, egy fiatal lány történetén keresztül láttatja – rendkívül élethűen – az anorexiások önpusztító világát. A könyv létrejöttének a történetéről, valamint a sajnos sok fiatal lányt érintő táplálkozászavarról a szerzővel, valamint Lukács-Márton Réka pszichológussal, a Sapientia Egyetem adjunktusával Szőcs Blanka beszélgetett. 

A marosvásárhelyi vár kupolatermében kedden este bemutatott Láncok az időben című kiadvány Csata Évának immár a negyedik kötete, egy élethű történet egy evészavarral küszködő fiatal lányról. Dénes Ildikó irodalomkritikus szerint Csata Éva új könyve korunk egyre fenyegetőbb pusztító betegségét, az anorexiát láttatja a maga szörnyű valóságában. A szerzőre jellemző sallangoktól mentes, kegyetlenül őszinte írás ennek a hamis énképet okozó betegségnek a dokumentuma. 

– Egy fiatal lánynak elég néhány, a külsejére vonatkozó elejtett megjegyzés („Anyu szerint örököltem apuék génjeit. Ott erősek és nagydarabok a nők”; „Kicsikét nem ártana innen hasból letornázni, kedves Julcsi”), hogy szinte halálos kimenetelű fogyókúrába kezdjen. És ez a fogyókúra olyan, akár egy lidérces álom. Igazán kis halál. Ezt a könyvet olvasva az önpusztítás ismeretlen, feneketlen mélységeiben járunk. És amikor a csodával határos megmenekülés után a főszereplő napfényes ideje következne, ami minden fiatalnak kijár, mint szerelem, anyaság, életcél, újra jön a kálvária: a gyerek agyvérzéssel születik, a fiatal anyának mellrákja van... és újrakezdődik harc a betegség ellen, a halál ellen. Ez a fájdalom könyve. És a mindent győzedelmesen áthidaló szereteté – fogalmaz a könyv kapcsán az irodalomkritikus. 

A megélések könyve

Csata Éva szerint a könyveket nem ő írja, ő csak egy eszköz ahhoz, hogy a történetek papírra kerüljenek. 

– Önmagukat szülik meg ezek a történetek, azon a ponton, amikor leülök írni, életre kel a történet, ezért szoktam mondani, hogy nem élem meg sem tehetségként, sem nehéz munkaként az írást, hanem üzenetet próbálok közvetíteni – vallja Éva. 

A főhős, Júlia története fikcióval ötvözött valóság, amelyben maga a szerző is benne van. 

– Ezt a történetet szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt ültem le írni, kezdetben csak annyit tudtam, hogy egy táplálkozászavaros fiatalról szeretnék írni, és olyan tartalmakhoz nyúltam a múltamból, amikkel dolgom volt. Ijesztő volt, amikor ezekkel szembesültem, viszont minden egyes alkalommal, amikor egy ilyen történetet papírra vetek, valamit sikerül lezárni. Ez a könyv a megélések könyve. Egy olyan állapotról írok, amiben éltem. Hatalmas különbség van az olyan regények között, amelyeket a szerző képzeletben él át, illetve azok között, amihez személyes tapasztalat fűzi.

Bízom benne, hogy sikerült vele olyan lelki harangokat megszólaltatni, amelyek egyénenként elvezetnek a megoldáshoz. Hiszem és vallom, hogy amiről beszélni merünk, ahhoz előbb-utóbb a kulcsaink is meglesznek, amelyek elvezetnek a megoldáshoz – jegyzi meg Éva. Elismerte, azért tartja fontosnak beszélni erről a témáról, mivel saját gyerekei is részei annak a generációnak, amelyet érint ez a probléma. 

– Amikor az embernek gyerekei lesznek, akkor átértékel mindent, nemcsak róla szól a történet, hanem elsősorban a gyermekeiről és arról a társadalomról, amelyben ők kiteljesednek. Ezért fontos számomra a következő generáció testi-lelki egészsége – mutatott rá. 

Éva azt is elárulta, hogy nagyon szeret olvasni, igazából egy „könyvkórház” van a lelkében, ahol vannak olyan félig, negyedig, háromnegyedig kiolvasott könyvek, amelyekkel pillanatnyilag nem tud mit kezdeni. Belefog egy másikba, és tízet elolvas esetleg, mire újra előveszi azt, amit félretett. Mert akkor jött el az ideje. 

– Akkor tud hozzám szólni egy adott könyv és az abból visszaköszönő történet, ha dolgom van vele – vallja be. 

Az előző könyvek fedőlapjai Magyarosi Zsuzsa alkotóművész keze munkáját dicsérték, ezúttal azonban kissé más elképzelés ihlette a borítót. Simon Judit, a szerző kollégája és barátja tervezte, és mivel a történet egy kamaszlányról szól, kézenfekvő megoldásnak kínálkozott, hogy Éva a saját lányáról a gyergyócsomafalvi Veresvirág kilátónál készült fotót álmodta meg legújabb könyve fedőlapjául. 

Őszintén nyúl egy tabunak számító témához

Lukács Márton Réka pszichológus elmondta: megdöbbentette, hogy mennyire élethű az, amit Éva a könyvében leír, hiszen benne van mindaz, amit az evészavarok bibliográfiája megfogalmaz a tünetekkel kapcsolatosan, és az is, amiről a páciensek beszámolnak. Elismerésre méltó, hogy mennyire őszintén nyúl Éva ehhez a témához, ugyanis ezekről a dolgokról az emberek nemigen beszélnek, tabuként kezelik.

A szakember rámutatott, az evészavarokkal küszködőkkel leggyakrabban az a legnagyobb probléma, hogy nincs betegségtudatuk. Meggyőződésük, hogy ők valójában csak egészségesebben szeretnének élni, tudatosabban odafigyelni a táplálkozásra, a mozgásra, és gyakran már csontsoványra fogynak, de még mindig kövérnek látják magukat. Különösen nehéz páciensek, mivel többnyire igen intelligensek, tudják, hogyan kell átverni a terapeutát, megvannak a módszereik, mit kell mondani, mit kell tenni, hogy pár kilóval többnek tűnjenek – fogalmazott a pszichológus. Mint mondta, sajnos manapság az emberek önértékelése mások visszajelzéseitől függ, fénykorát éli a like-vadászat. A mai gyerekek pedig folyamatosan posztolnak a közösségi oldalakon, gyakorlatilag mindegy, hogy mit tesznek ki, csak mások jelezzenek rá vissza.

Lukács Márton Réka hozzátette: alkalomadtán, amikor meghívják anyukás csoportokba, hogy a táplálkozásról beszéljen, azt tapasztalja, hogy az édesanyák igen hajlamosak arra, hogy az evés körüli dolgokat eltúlozzák. Aggodalmaskodnak, hogy a gyermekük miért nem eszik, s ha eszik, akkor miért annyit, miért azt. Valójában azt kellene szem előtt tartani, hogy a gyerek mindig tudja, hogy mit és mennyit kell ennie – állítja a szakember, aki szerint van egy úgynevezett tízparancsolat, amely arról szól, mit kellene tennie a szülőnek, hogy amennyire lehet, elkerülje azt, hogy evészavarossá váljon a gyereke. Az egyik legfontosabb ajánlás ehhez az, hogy ne csináljunk nagy dolgot az evésből – hangzott a megfontolandó jó tanács.